Egy újabb elgondolkodtató és tényekkel teli ismeretanyagot találtunk, melyet közzé teszünk itt, mivel mi is találkoztunk az itt leírt visszaélésekkel és több hasonló személyes megkeresést is kaptunk az elmúlt időszakokban még jelen oldal elindulása előtt...
A munka világában előforduló, romákat érő hátrányos megkülönböztetés egy speciális esete, amikor a jogsértő fél a közmunka, közhasznú munka szervezéséért felelős települési önkormányzat.
A Szociális igazgatásról és ellátásokról szóló törvény (Szt.) 2000. évi módosítása összekapcsolta a rendszeres szociális segély rendszerét az önkormányzat által szervezett foglalkoztatással. Az új szabályozás értelmében a rendszeres szociális segély jogosultsági feltételei között a rászorultság mellett megjelent a munkavégzés kötelezettsége is. A törvény szerint az önkormányzatok harminc napos foglalkoztatást szerveznek a rendszeres szociális segélyre jogosultak részére. Bár a munkavégzésért a foglalkoztatott munkabért kap, abban az esetben, ha a munkát nem vállalja vagy nem végzi el, a foglalkoztatást követően nem jár neki rendszeres szociális segély. Ha a kérelem benyújtását követően az önkormányzat nem tud megfelelő munkát felajánlani a kérelmezőnek – amennyiben az előírt feltételeknek megfelel – a segélyt ki kell utalni. Az önkormányzat szervezhet foglalkozatást azok részére, akiknek már folyósítja a támogatást. A foglalkoztatás közhasznú vagy közcélú munka keretében történhet.
A törvény módosítása során a jogalkotó szándéka az „aktív korú nem foglalkoztatott személyek munkaerő-piaci helyzetének javítása volt.” Ám a gyakorlat egyértelműen azt mutatja, hogy a segélyért folyamodók részére elsősorban közcélú munkát szerveznek. Így tehát csekély az esélye annak, hogy hosszabb ideig tartson a munkavégzés, mint amennyi a törvény szerint feltétlenül szükséges. Kistelepüléseken az önkormányzat általában kizárólag olyan munkát tud a munkanélkülinek felajánlani, amely különösebb szakértelmet, iskolai végzettséget nem kíván: közterületek tisztántartása, parkrendezés, hóeltakarítás, stb. Ebből azonban az következik, hogy az alacsony iskolai végzettségű, illetve iskolázatlan munkanélkülieknek az önkormányzat által felajánlott munkát szinte minden esetben el kell fogadniuk. A gyakorlatban ezt sokan úgy élik meg, hogy míg a településen a romáknak (akik között általában több az alacsony iskolai végzettségű) „utcát kell seperniük, hogy segélyt kapjanak”, a nem romák (akik közül többeknek van magasabb iskolai végzettsége) e nélkül is megkapják az ellátást. Természetesen ott, ahol az önkormányzat a jogszabályok betartása mellett jár el, ez a probléma fel sem merül, sőt, az emberek gyakran maguk kérik, hogy inkább dolgozhassanak, és munkabért kapjanak segély helyett. Sok helyen azonban az önkormányzat visszaél kettős szerepével, miszerint egy személyben ő a munkáltató és a segélyt megállapító államigazgatási szerv.
Az önkormányzat a rendszeres szociális segélyt megvonhatja, illetve az erre vonatkozó kérvényt elutasíthatja, ha a segélyezett, illetve a kérelmező nem együttműködő. A törvény szerint nem tekinthető együttműködőnek többek között az, akinek az önkormányzat rendkívüli felmondással szünteti meg a munkaviszonyát. A rendszeres szociális segély ilyetén való szabályozásával kapcsolatban a leggyakrabban előforduló panasz pedig éppen az, hogy az önkormányzat a segélyezett, s egyben munkavállaló személy munkaviszonyát különböző indokokkal felmondja, majd a segélyt arra való hivatkozással, hogy az illető nem együttműködő, megvonja.
A törvény egyébként rendelkezik arról, hogy a felkínált munkát a kérelmező, illetve a segélyezett csak akkor köteles elfogadni, ha az minimum harminc napra szól, a foglalkoztatás munkaszerződés alapján történik, és a munkabér eléri a kötelező legkisebb munkabér összegét, részmunkaidős foglalkoztatás esetén pedig az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. A munkára behívott személyeket munkaviszony keretében kell foglalkoztatni, és nem megbízási jogviszony alapján, ahogy ez egyes településeken megtörténik. A megbízási jogviszonyban való foglalkoztatással a probléma az, hogy más szabályok vonatkoznak rá, mint a munkaviszonyra. Munkaviszonyban a munkavállalót egészen más jogok illetik meg, mint a polgári jogi jogviszonyok alanyait, a Munka Törvénykönyve (továbbiakban Mt.) jelentős védelmet biztosít a munkavállalók részére. Munkaviszony esetén a munkavállaló táppénzre, szabadságra, illetve munkanélküli segélyre szerez jogosultságot. A munkáltatónak kötelessége biztosítani az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit. Bár a megbízásnál a megbízott jelentős szabadsággal rendelkezik, ez a szabadság egy ároktakarítás vagy hólapátolás során nem sok jelentőséggel bír.
Mind a közcélú, mind a közhasznú munka munkaviszonynak minősül, tehát a munkaidő, a munkaszerződések, a munkaviszony megszűnése, megszüntetése, és a megfelelő munkafeltételek biztosítása tekintetében is az Mt. alapján kell eljárni. Ha a munka jellegéből az következik, biztosítani kell a munka elvégzéséhez szükséges megfelelő munkaruhát és védőitalt is. A munkára kötelezettet olyan ésszerű határidőn belül kell értesíteni, hogy eleget tudjon tenni munkavégzési kötelezettségének. A gyakorlatban azonban sok esetben a települési önkormányzat a jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyva teljesen önkényesen, a szociális segély megvonására alkalmas eszközként használja a közcélú, illetve közhasznú munka intézményét.
P. községben gyakorlattá vált, hogy a település jegyzőnője a rendszeres szociális segélyben részesülőket hosszabb–rövidebb időre, sokszor csak egy-egy napra berendeli dolgozni. A munkára való behívás általában azonnali munkavégzésre való felszólítást jelentett azzal a kikötéssel, hogy amennyiben az illető nem jelenik meg, a részére folyósított rendszeres szociális segély megvonásra kerül. A jegyzőnő szívesen végeztetett nehéz fizikai munkát (ároktakarítást, hólapátolást) asszonyokkal. A munkavégzés során a dolgozóknak a szükséges munkaruhát, védőfelszerelést, megfelelő munkaeszközt nem biztosította. A településen sokan azért estek ki a szociális ellátórendszerből, mert a jegyzőnő az önkormányzattal kötött közcélú, illetve közhasznú munkavégzésre vonatkozó munkaszerződésüket a szociális ellátásra jogosító minimum harmincnapos időszak letelte előtt különböző valótlan indokokkal felmondta. A felmondásokat nem foglalták írásba. A munkaviszony rendkívüli felmondással való megszűntetése a vonatkozó jogszabály szerint alapul szolgál az ellátás megvonásához.
H. Zsuzsanna és M. Erzsébet p-i roma fiatalasszonyok 2001. őszén rendszeres szociális segély iránt kérelmet nyújtottak be a helyi önkormányzathoz, mivel a munkanélküli segély folyósításának időtartamát kimerítették. Az önkormányzat mindkettejüket alkalmazta a közcélú munkavégzés keretében, majd megállapította számukra a rendszeres szociális segélyt, azonban a segély folyósításának időtartama alatt is rendszeresen behívta őket különböző munkák elvégzésére. A település jegyzőnője a fiatalasszonyokkal még előrehaladott terhességük idején is árkot és buszmegállót takaríttatott, mondván, hogy amennyiben a munkát visszautasítják, megvonja tőlük a rendszeres szociális segélyt. Sokszor csak egy-egy napra hívta be őket, és munkaszerződés helyett megbízási szerződést kötött velük.
A buszmegálló takarítás során ki kellett üríteni a kukákat, össze kellett szedni a cigarettacsikkeket és a szemetet. Végig kellett menni az egész falun, természetesen az út mindkét oldalán. A szemeteszsákokat az akkor már hatodik és hetedik hónapban járó kismamák a hátukon cipelték. Amikor egy zsák megtelt, elvitték az önkormányzathoz, ahol kaptak egy újat, amivel visszamentek a soron következő megállóhoz. Több kilométert tettek meg naponta oda-vissza, közben a beérkező buszok utasainak figyelmétől kísérve nagy hassal hajolgattak, sepregettek, zsákot hordtak.
Az ároktisztítás során törött üvegeket, iszapot kellett kihordaniuk a több méter mély árokból. Egy alkalommal M. Erzsébetet berendelték, hogy a körzeti megbízott lakását takarítsa ki. Mivel a jegyző nem volt megelégedve az elvégzett munkával, kétszer küldte fel a létra tetejére, hogy a plafont is letisztítsa.
A már szemmel láthatóan előrehaladott állapotban lévő kismamák munkára kötelezése az egész település felháborodását kiváltotta. A kisebbségi önkormányzat elnöke és elnökhelyettese, majd a körzeti védőnő is szólt az érdekükben: „a terhesség nem betegség” – hangzott a jegyzőnő válasza.
A jegyzőnő nem csak állapotos kismamákkal végeztetett szívesen nehéz fizikai munkát: a téli időszakban a hólapátolást két ötven feletti asszonynak, M. Károlynénak és H. Lászlónénak kellett egyedül ellátnia. H. Lászlóné egyébként a helyi kisebbségi önkormányzat vezetője. Hótakarítás közben a fagyoskodó asszonyok védőitalt nem kaptak, nem mehettek be melegedni, rokonaik vittek nekik meleg teát. Megtörtént, hogy a kisebbségi önkormányzat vezetőnője épp iskolai ünnepségre volt hivatalos, amikor berendelték havat lapátolni. Ünnepi ruhájában az iskola felé tartott, amikor a jegyzőnő megállította az utcán, és közölte: menjen haza, öltözzön át, és ragadjon lapátot. Az asszonyok embertelen foglalkoztatása ellen a település polgármestere is eredménytelenül szólalt fel.
A településen persze él számos teherbíró, munkanélküli férfi is, a jegyzőnő azonban jobbnak látta középkorú asszonyokkal lapátoltatni a havat, és állapotos kismamákkal tisztíttatni az árkot. Előfordult, hogy egy fiatalasszonynak egyedül kellett téglát hordania az iskolaudvaron. P. községben az is rendszeres gyakorlat volt, hogy a munkára behívott emberekkel nem, vagy csak utólag kötöttek szerződést. A felszólítás után az érintetteknek gyakran egy órán belül meg kellett jelenniük és fel kellett venniük a munkát. Ezzel a jegyzőnő gyakorlatilag állandó készenlétben tartott mindenkit, aki rendszeres szociális segélyben részesült.
P. község példája sajnos nem egyedi, bár a panaszosok számát és a jogsértések súlyát tekintve kiemelkedő. Jó példája az Szt. jelenlegi szabályozásával kapcsolatos legnagyobb problémának. Az, hogy a segély kérelmezőjének munkáltatója gyakorlatilag ugyanaz az önkormányzat, amely majd segélykérelmét is elbírálja, és hogy kérelmének megítélésekor feltétel a felajánlott munka elfogadása és megfelelő elvégzése, megalázó és kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja a rászorultat. Azok az önkormányzatok ugyanis, melyek egyes kérelmezőket ilyen-olyan megfontolásból nem szívesen támogatnak, a közcélú munka intézményén keresztül megtalálják a lehetőséget, hogy az illetők segélykérelmét később elutasítsák.
Közcélú munka alatt olyan állami vagy helyi önkormányzati feladat ellátását értjük, mely a helyi önkormányzat dolga. A közcélú munka időtartama rövidebb, de az is minimum harminc nap. A közcélú munkát a munkavállaló akkor köteles elfogadni, ha a munka a szakképzettségének, iskolai végzettségének, vagy annál eggyel alacsonyabb szintű végzettségnek megfelel.
Szt. 37/A. § (11) Az aktív korú nem foglalkoztatott személy akkor köteles a települési önkormányzat által a (6) bekezdés szerint felajánlott, valamint a munkaügyi központ kirendeltsége által felajánlott munkát elfogadni, ha
a) a munka a szakképzettségének, illetőleg iskolai végzettségének vagy annál eggyel alacsonyabb szintű végzettségnek, valamint az Flt. 25. §-a (2) bekezdésének b) és d) pontjának megfelel, és
b) a várható havi kereset eléri a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét,
c) a részmunkaidős foglalkoztatás esetén a munkahely és a lakóhely közötti naponta történő oda- és visszautazás ideje az Flt. 25. §-a (2) bekezdésének d) pontjában meghatározott időtartam felét nem haladja meg és várható havi keresete legalább az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét eléri.
