Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2012. november 30., péntek

Magyar Szociális Fórum Róna Péter kivonulásáról

Budapest, 2012. november 29. Csütörtök


      Figyelmeztető jelenségnek tartja Róna Péter közgazdász kivonulását a hazai közéletből a Magyar Szociális Fórum. Csütörtökön kiadott közleményében az emberi jogokért küzdő társadalmi mozgalom súlyosnak ítéli, hogy sem a kormánypártok, sem az ellenzék nem hallgatott arra a pénzügyi szakemberre, aki elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy a devizahitel hibás termék, és a bankoknak kártalanítaniuk kell érte a pénzügyi szolgáltatásukkal megkárosított embereket.
     Róna Péter a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szakértői csoportjának tagjaként fontos szerepet játszott annak a jogorvoslati csomagnak az elvi megalapozásában, amelyet közgazdászok és jogászok dolgoztak ki a Hitelkárosultak érdekében. (Lásd a hitelkarosultakert.hu honlapot!)
     A sors fintora, hogy a professzor attól az LMP-től várta a politikai megoldást a devizahitel-problémára, amely sohasem szegült szembe a nagy pénzügyi csoportok érdekeivel, és rendre visszautasította a professzor sürgetését, hogy álljon ki a megkárosított emberek oldalán.
     Az MSZF szerint a jelenlegi parlamentben egyetlen olyan párt sincs, amely a bankokkal szemben a megkárosított emberek oldalán állna. Róna Péter ezért mondhatta: „ez az én hazám, de nem az én világom”. Az MSZF szerint Róna professzor ezzel sok-sok millió magyar társadalmi igazságosság miatti hiányérzetét juttatta kifejezésre. Időbeli egybeesése miatt kivonulásának különös hangsúlyt kölcsönöz a magyar parlamentben történt példátlan antiszemita megnyilvánulás.
     A Magyar Szociális Fórum a jövőben is számít Róna Péter szakértelmére, és reméli, a professzor azokkal a progresszív szociális erőkkel igyekszik majd politikai közösséget vállalni a devizahitelesek érdekében, amelyek a Magyar Szociális Fórumhoz hasonlóan következetesen kiálltak értük, és mindazokért, akiket megélhetési válságba taszított a jelenlegi kormány és elődjeinek bankpárti politikája – áll a közleményben.+++


Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371

2012. november 27., kedd

Az MSZF lélekmentésre szólít fel

Lélekmentés: MSZF-kezdeményezés az élet védelmében a fagyhaláltól
Budapest, 2012. november 27. Kedd


     Kilencre emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma szeptember 1. óta. Hét férfi és két nő vesztette életét kihűlés következtében – tudatta a Magyar Szociális Fórum kedden. Az elhunytak számát gyarapítja azoké, akik kórházba kerülésük után haltak meg, mert már nem tudtak segíteni rajtuk. Velük együtt eddig vagy húszan vesztették életüket.
     A Magyar Szociális Fórum szerint az idén is meg lehetett volna akadályozni, vagy legalább is csökkenteni lehetett volna a fagyhalál eseteket, ha a kormány nem utasította volna el az MSZF sürgetését a kilakoltatási moratórium előbbre hozásáról. „Sajnálatosnak tartjuk, hogy a politikai vezetés annak dacára ragaszkodott a moratórium december 1-i bevezetéséhez, hogy már ősszel aratni kezdett a fagyhalál” – írják.
     A Magyar Szociális Fórum „Lélekmentés” néven összefogást kezdeményezett az élet védelmében a fagyhaláltól. Kedden kiadott felhívásában arra szólított fel minden társadalmi és politikai erőt, hogy tegye félre ideológiai, politikai és személyes ellentéteit, és tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy senkinek se kelljen megfagynia a szabad ég alatt, vagy fűtetlen otthonában! Akadályozzuk meg együtt, nehogy megismétlődjék az előző években tapasztalt tömeges fagyhalál: tavaly 330-an, tavalyelőtt pedig több mint 400-an fagytak meg – áll a Szociális Fórum társadalmi szervezetekhez és politikai erőkhöz intézett keddi felhívásában.
      A Magyar Szociális Fórum sürgősnek tart egy olyan tanácskozást, amelynek kizárólagos célja az élet védelme a fagyhaláltól. Kész helyszínt biztosítani ennek az emberbarát tanácskozásnak. „Határozzuk meg és hajtsuk végre együtt a konkrét tennivalókat veszélyeztetett embertársainkért. Közös mozgósítással az egész országban komoly munkát tudnánk végezni az élet védelmében” – hangsúlyozza a felhívás.+++

                                        A jelentkezést a szocialisforum@gmail.com címre kérjük eljuttatni!
 

Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371

2012. november 23., péntek

A közmunka is munka, mások is így gondolják...

sakál-".A közmunka is munka" ez a mondatrész is szerepel az alábbi blogbejegyzésben, amely a http://banditapolitika.blog.hu -n szerepel. A bejegyzéssel maximálisan egyet értünk, ezért jelen oldalunkon is megjelenítjük a cikket alább:

Az ideglenesen hatalmat birtokló kormány egyik nagy "vívmánya" a munka egy sajátos válfaját megtestesítő közmunka, ami számukra nagyon alkalmas hivatkozási pont az egyik hazugságuk alátámasztására a sok közül, és a munkahelyteremtés frontján megvívott harcuk bukásának igazolására.Több esetben is botrányt kavartak az ominózus "meg lehet élni 47 ezerből" kijelentésükkel, de egyéb módon is felhasználják a közmunkát a hamisított statisztikák igazolására, mintegy ellensúlyként a regnálásuk alatt elveszített munkahelyek ezreinek elfelejtetésére.Azok az emberek pedig akik ebbe a megalázó helyzetbe kerültek, és azok is akik még fognak, ha sokáig marad a jelenlegi 2/3-os parlament faláig terjedő hatalom ámokfutása, komoly remény nélkül vegetálhatnak a kormány által megálmodott tündérország földjén, Fideszország urainak kiszolgáltatva.
Mindig furcsa hallgatni az olyan kijelentéseket a kormány talpnyalóinak szájából, mint a munka becsülete, értékelőállítás, csak az él meg, aki rendesen dolgozik, és a többi ehhez hasonló. Ezzel éles ellentétben áll az általuk megalkotott Munka Törvénykönyve, amiben a multi által megrendelt minden bércsökkentés megtalálható, ami elősegítheti a profit maximalizálását, és dolgozók minél nagyobb hatásfokú kihasználását. Ha ehhez még hozzávesszük az új munkahelyek teremtődésének elég alacsony számát, a meglevők folyamatos csökkenését, ami nem igazán teszi lehetővé a dolgozók számára a jobb munkafeltétellel rendelkező munkahelyekre való átigazolást, a folyamatos létbizonytalanságot amit az új Matolcsys agyszülemények adóemelései hoznak, akkor bizony már nem is kell csodálkozni azon a cinizmuson amit a közmunka dicséretére adnak elő a kormánypárti hazudozók.Főleg hiteles lehet ez olyan ember szájából, aki még életében nem jött ki a parlament falai közül, legfeljebb kordont bontani, de az akkor ugye szerinte teljesen helyénvaló volt szerinte, és életében nem állt oda egy melós mögé, hogy legalább fogalma lenne róla, milyen is az, amikor valóban végzik azt a tevékenységet, és még meg is próbálnak élni az azért kapott bérből, aminek alacsony szintje nem kizárólag a jelenlegi hatalom hibája, nekik csak be kellett csapni a fedelet az emelés reális lehetősége előtt.Segély helyett munkát jelszó ismét megmaradt a szokott kormánypárti pávatánc szintjén, és puszta kommunikációs hivatkozássá alakult, azonban egyre mélyebbre süllyeszti a belekényszerített dolgozni akaró embereket, a továbblépés mind távolabb kerülő lehetőségének a bezárásával.
.Ezeknek az embereknek a segélykiáltásait hallotta meg néhány olyan ember, aki látja, és érti a napi munka kormány általi "megbecsülésének" tarthatatlanságát, és ott is van a kiváltott elégedetlenség közelében, annak megnyilvánulását naponta érzi, hallja, látja a környezetében.Lehet fenntartással fogadni a parlamenti képviselők jelenlétét az egyszerű melósok között, és lehet vádolni őket helyezkedéssel, kihasználással is, a hazai politikában az elmúlt húsz év a megválasztásról, és a be nem tartott ígéretről szólt, de amíg valóban kézzelfogható segítséget adnak az olyan embereknek, akik ebben a szakszervezetben tevékenyen, és főleg hitelesen részt vesznek, addig nem igazán kellene egyből haszonleséssel vádolni őket. Az Éhségmenet tagjai között sajátos viszony alakult ki, ami a megtett kilométerekkel csak egyre szorosabb lett, és egy olyan réteg gondját vállalták fel akiket ez az agyament kormány látszatintézkedési aláztak meg, az életük szinte minden területén.Közmunkásnak lenni nem jó, főleg meg az olyan feltételek között amiket ezek a Fiatal diktátorok teremtettek a Keresztény diktátorokkal kézen fogva, de a reménytelenségből való kiutat kereső emberek szervezeti formáját, és annak alakuló erejét nem kellene már egyből egy kézlegyintéssel megítélni.A közmunka is munka, főleg ha van értelme, de az így kihasználva a belekényszerítetteket inkább segíteni kell, ha már a kormány volt olyan szíves a gondatlan költekezésével ebbe a megalázó helyzetbe hozta a benne levőket. És nem akarom felhozni az eltapsolt nyugdíjvagyont, vagy a stadionépítési giga vállalkozásokat, és az eddigi hazugságok fokozását sem a kormányoldal részéről az eltűnt lehetőségek másképpen való felhasználásáról, most ezek az emberek változtatni akarnak tarthatatlan helyzetükön, amibe bárki belekerülhet ha az eddigi ámokfutásnak nem kezdenek az emberek bármilyen formában is véget vetni.Ha szakszervezetként, akkor úgy, ha mozgalomként, akkor abban a formában, de ezek csak nevek, és a mögötte levő valóságot kellene figyelembe venni, és közelebb hozni az ilyen szervezeteket egymáshoz, hiszen közös a gond, és ha nem oldjuk meg ezeket, akkor bizony nem igen lesz jövője senkinek ezen az Orbánhavergyarmat tündérfölde hazugsággyárainak kapui mögött.
Nem mellékesen mekkora arc kellett a kormánypárt részéről a közmunka levezénylését egy olyan miniszterre bízni, akinek "korábbi" vagyonvédelmi cége az adócsalás paradicsoma volt.Neki inkább lenne helye pofátlanságával egy kecske két szarvára kötve az egykori nyugalmazott kollégái sorsának alakításában betöltött szerepe miatt egy szép hosszú nyuggersorfal között pávatáncolni, de jelenlegi intézkedéseink a kárvallottjait is oda lehetne állítani a sor végére.És ez csak egy dolog ami miatt nem szabad hagyni a valós érték előállítása helyett a jelenleg kormányoldalon végzett létpusztítás további folytatását, ezért van szükség minden szervezeti formára,és rétegképviseletre, ami útjába állhat a további értékvesztésnek az egykulcsos adó károsultjainak. BANDITA.

Hitelkárosultak - kártalanítás az MNB tartalékaiból?

Az alaptörvény tiszteletben tartását követelik a devizahitelesek
Budapest, 2012. november 23.

     A devizahitelesek érdekeit felkaroló hét társadalmi szervezet pénteken közös közleményben szólította fel a kormányt, hogy tartsa tiszteletben az Alaptörvényt, és védje meg a fogyasztókat a hitelezők erőfölényével és visszaéléseivel szemben. Azt követelték az államtól, hogy a Magyar Nemzeti Bank tartalékaiból kártalanítsa a Hitelkárosultakat, tekintettel arra, hogy ezeknek a tartalékoknak a képződése ok-okozati összefüggésben áll a hazai devizahitelezéssel – tudatta a Magyar Szociális Fórum.
    A tények beismerésével együtt teljes körű tájékoztatást követelnek azon félreértések elkerülése végett, hogy az adósmentés az adófizetők pénzéből történne.
    A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete, a Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesülete, a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil szervezet, a Hiteles Magyarok Fóruma, a Hiteles Mozgalom, a Magyar Szociális Fórum és a Széchenyi Hitelszövetség véleménye szerint az állam úgy szabályozta a végtörlesztést, hogy csak kevesen tudják igénybe venni, és semmit sem tett akkor, amikor a pénzintézetek szinte lehetetlenné tették a forinthitelek felvételét.
    Állításukat arra a 10 évre titkosított kormányhivatali jelentésre alapozzák, amelyre pár napja derült fény, és amely az egy évvel ezelőtti végtörlesztés részleteit és előzményeit tartalmazza. Eszerint a kormányhivatal előre jelezte az államnak, hogy a tervezett intézkedések csak a jómódúaknak teszik lehetővé a devizahiteltől való megszabadulást. Ám ahhoz, hogy az érintettek széles körben tudjanak élni ezzel a lehetőséggel, olyan forinthitelre volna szükség, mellyel a megfizethetetlen hitelüket ki tudnák váltani. 
    „A kormány tisztában volt azzal, hogy azok, akik nem tudnak élni a szűkre szabott lehetőséggel, rosszabb helyzetbe fognak kerülni a várható árfolyamromlás és a bankok várható lépései miatt. A kormány ezzel a lépésével több százezer magyar családot cserbenhagyott, és beáldozott. A jómódúaknak létrehozott végtörlesztést követően a kormány intézkedett, hogy a pénzintézetek károsultjai egyre nehezebben tudjanak élni a bíróságokon jogi igényükkel” - írják. 
     A Hitelkárosultak érdekeit védő szervezetek szerint az állam tétlenül nézi, hogy magáncégek üldözzék el otthonukból azokat, akiket kirekesztettek a végtörlesztésből, és családok kilakoltatásához biztosít rendőröket és rohamrendőröket.
     Mindezért követelik, hogy a kormány tartsa tiszteletben a saját maga alkotta Alaptörvényt, miszerint „Magyarország védi a fogyasztókat az erőfölénnyel történő visszaéléssel szemben”.+++

Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371

2012. november 22., csütörtök

Elmaradt a fizetés: bérüket követelik a közfoglalkoztatottak

Állítják: nem kapták meg októberi fizetésüket a mosdósi közfoglalkoztatottak. A Kaposvári Kistérségi Szociális Szövetkezet vezetői anyagi nehézségekre hivatkoznak, csakhogy a munkások úgy érzik, átverték őket. Jogos jussukat követelik a pénz nélkül maradt családos nők és férfiak, akik elhatározták: ha kell, bíróságra mennek. 

Mosdóson paradicsomot, paprikát, zellert és krumplit is termesztettek, most egy zöldségtermesztő tanfolyamra is járnak. Jelenleg öten vannak a kertészetben, a Start-program keretében kezdtek el itt dolgozni. Benkő Ferencné szeptember közepén állt munkába, a szerződése december 31-ig szól.
– November 10-ig kellett volna kifizetni az októberi járandóságot, de egy fillért sem kaptam – mondta a 48 éves, ötgyermekes asszony. – Negyvenhét ezer forint járna, ami nekem nagy összeg. A férjem munkanélküli, a pénzből élelmet vásárolnánk és a rezsit fizetnénk. Munkatársaimmal lassan két hete várunk a pénzre, ám semmi jóval nem biztatnak. A szövetkezet képviselője először csak hitegetett, napok óta már nem is láttuk errefelé. Hiába kerestem telefonon, a mobilt sem veszi fel. Úgy hallottam, hogy nemcsak mi jutottunk ebbe a csapdába, hanem a szövetkezet 12 töröcskei dolgozója is. Nagyjából egymillió forintról lehet szó.

A munkások segítséget reméltek a megyei kormányhivatal munkaügyi központjától. Egy ügyintéző és egy vezető is fogadta a kétségbe esett nő hívását, ám nem sok jóval kecsegtették. Azt mondták neki: a szövetkezetnek kell rendeznie a számlát.

– Egy határ sz.r az egész – jegyezte meg egy férfi, aki kérte, ne írjuk le a nevét. – Az ember örül, hogy egy-két hónapnyi álláshoz jut ebben az őrült munkanélküli világban és akkor villámcsapásként éri, hogy elfogyott a pénz. Itt mindent meg lehet csinálni?

Mákos Norbertné, a mosdósi csapat megbízott vezetőjének ez az első munkahelye. Keserű tapasztalatokat szerzett a kétgyermekes fiatalasszony, akinek férje szintén állást keres. Nemrég öten dolgoztak a csoportjában, ám időközben két másik társuk távozott. Úgy érezték: nincs keresnivalójuk olyan helyen, ahol csúszik a fizetés. Helyükre közben két másik jelentkező érkezett.
– Kiszolgáltatott az ember, hiszen vidéken eleve kevesebb az álláslehetőség – mondta. – Ástunk, kapáltunk, rendbe raktuk a kerítést, tisztességesen dolgoztak a munkatársaim.

Pedig nem akármilyen körülmények uralkodnak a telephelyen: nincs fűtés az öltözőben, a szobában hiába kapcsolnák fel a villanyt, nincs égő a foglalatban. Lelakott munkásszállókra emlékeztet a szociális helyiség, a tusolóra is ráférne egy alapos felújítás, akárcsak az étkezőre. A dolgozók saját pénzükön vásároltak egy PB-gázpalackot: ezzel próbálják felmelegíteni az egyik helyiséget. Martin Veronikát is a kényszer hozta: egyedül neveli gyermekeit.
– Munkára és nyugalomra lenne szükség – jegyezte meg. – Attól tartok, hogy jó esetben is csak az előbbit kapjuk meg.

A mosdósiak szószólója, Benkő Ferencné szerint elegük van az ígéretekből. A szövetkezet egyik munkatársa korábban ugyan megpendítette, hogy eladogatja gépeit, s abból majd kifizeti a hoppon marad munkásokat, de a gyors megoldásra nem sok esélyt látnak.
– Mobilon néhány nap alatt már valószínűleg súlyos ezreket eltelefonálhattam, de már ez sem érdekel – mondta. – Nem hagyom, hogy elbukjuk a fizetségünket. Ezért megdolgoztunk, ha kell, később munkaügyi bíróságra megyünk.

Kíváncsiak voltunk a munkaügyi központ álláspontjára. Egy mondatos e-mailban közölték: „A foglalkoztatott munkások a szociális szövetkezettel állnak kapcsolatban, ezáltal a témában a Somogy Megyei Kormányhivatal nem illetékes.” Az eset kapcsán megkerestük Kadlicskó Pált, a Kapos Kistérségi Szociális Szövetkezet vezetőjét. Tőle tudjuk: 20 ember foglalkoztatására közel 14,7 millió forint munkabér-, illetve 3,9 millió forint járuléktámogatást nyertek el, eszközök beszerzésére 5,3 millió forinthoz jutottak. Kadlicskó elismerte: nem fizették ki a dolgozókat. Ennek okáról szólva azt mondta: ahhoz, hogy tavasszal a program elindulhasson, nagyjából 1,8 millió forint előleget kaptak a munkaügyi központtól. Azzal tisztában voltak, hogy ezt az év végéig vissza kell fizetni. Csakhogy arra számított, lépcsőzetesen, azaz két hónap alatt, novemberben és decemberben vonják le a támogatásból majd az összeget. Ehelyett egyszerre vonták le a pénzt, amely az amúgyis anyagi nehézségekkel küzdő cégnek súlyos gondot okozott.

cikk forássa: www.sonline.hu 

2012. november 21., szerda

Amíg dolgozik az ember, legalább nem lop

sakál-Az alábbi cikket ezúton osztom meg, azonban felháborító ez a mondata "Amíg dolgozik az ember, legalább nem lop" egy nem egészen tisztelgéses politikai bűnözőtől, aki ismertté vált az olajszőkítési ügyek során és az egyéb maffia tevékenységek okán...

Amíg dolgozik az ember, legalább nem lop

Kölyökpezsgővel koccinthattak Pintér Sándorral azok a településvezetők, akik sikeresen menedzselték a kormányzat által elindított közmunka programot. Pintér annak örül, hogy a közmunka a közbiztonságot is javítja, mert aki dolgozik, addig legalább nem lop. A polgármesterek keveslik ugyan a pénzt, de a programot hasznosnak ítélik meg.
Pintér Sándor belügyminiszter elismeréseket adott át péntek délelőtt huszonkét olyan települési önkormányzatnak, amelyek "kiemelkedő tevékenységet" végeztek a kistérségi startmunka mintaprogramok szervezésében. A kistérségi startmunka mintaprogramok keretében hátrányos helyzetű kistérségekben adnak pénzt az önkormányzatoknak arra, hogy több más terület mellett mezőgazdasági, útjavítási, energiatermelési vagy hulladékgazdálkodási programokat csináljanak közmunkások bevonásával.
"Ritka ebben az épületben a dicsérő szó, de most mégis dicsérek" - mondta Pintér Sándor, majd dicsérte a közmunka programokat szervező minisztériumi intézményrendszert és a kreatív önkormányzatokat, amelyek kitalálták mire akarják költeni az állami pénzt. Pintér szerint a programok kialakításakor és elbírálásakor az volt az egyik legfontosabb szempont, hogy a közmunkások hasznos munkát végezzenek, ne csak az utcát sepregessék vagy a sövényt nyírják. A lényeg, hogy adjon önbecsülést a dolgozóknak és ezáltal mutassanak jó példát a gyerekeknek, akik valószínűleg még nem látták dolgozni a szüleiket - mondta. A miniszter hozzátette, hogy a közbiztonság növelése is fontos szempont volt, amit szerinte egyesek úgy fogalmaztak meg, hogy "amíg dolgozik az ember, addig legalább nem lop".
Az [origo] által megkérdezett díjazott polgármesterek mindannyian azt mondták, hogy a településeiken korábban is voltak már közmunkaprogramok, a minisztérium programja csak egy újabb lendületet adott ezeknek. A jász-nagykun-szolnok megyei Tiszatenyő polgármestere, Kazinczi István például elmondta, hogy az önkormányzata elsősorban mezőgazdasági és kertészeti projektekkel pályázott a minisztériumhoz. Az önkormányzati, állami, illetve bérelt földeken termő zöldségekkel el tudják látni a település összes közintézményét. A település korábban egy biokazán programot is elindított, amihez maguk termelik a fűtőanyagot, amivel be tudják fűteni az összes önkormányzati intézményt. Ezekhez a programokhoz csak jól jött a minisztérium támogatása - mondta a polgármester és hozzátette, hogy a következő lépés egy seprűüzem megnyitása lesz.

A polgármester leginkább azt sajnálja, hogy még mindig sokan járnak távoli nyugat-magyarországi városokba feketén dolgozni havi körülbelül hatvanezer forintért, holott a közmunkából helyben 47 ezer tudnának tisztán keresni. Szerinte, ha egy kicsit több pénz lenne a közmunkások bérére, akkor biztos, hogy mindenki helyben maradna. A polgármester azt is elmondta, hogy a közmunkából tényleg csak azok maradnak ki, akik nem akarnak semmit csinálni az életben, csak "ölbe tett kézzel várják a lottóötöst".
A többi megkérdezett polgármester is a kevés bért tartja a program legnagyobb hibájának. Egy közmunkásra 120 ezer forint jut. Ebből a pénzből egy teljes munkaidőben dolgozó szakképzett közmunkás kicsit több mint hatvanezret, egy szakképzetlen pedig 47 ezret kap kézhez. A maradék az önkormányzatoknál marad, akik befizetik a munkások után a járulékokat és beszerzik a közmunkához szükséges eszközöket. A pénzzel kapcsolatban a polgármesterek még a rugalmatlan bérezési rendszert tartják a legnagyobb problémának. Szerintük nagyobb szabadságot kellene adni az önkormányzatoknak arra, hogy mérlegeljék ki mennyit kap.
A szintén jász-nagykun-szolnok megyei Tiszaugar polgármestere, a harmincas évei elején járó Szilágyi László szinte önellátóvá tette a települését, annyi mindennel foglalkoznak. A közmunka program segítségével meg tudták teremteni az áhított teljes foglalkoztatottságot, sőt, még a környező településekről is járnak a faluba dolgozni a közmunkások. A tiszaugari önkormányzat a növénytermesztéstől kezdve, a húsgalamb-tenyésztésen át a papírbrikett-gyártásig szinte mindenben benne van. A galambhúst a karcagi kórháznak szeretnék eladni, a papírbrikettel pedig többszázezer forintot tudnak spórolni a falu gázszámláján. De foglalkoznak méhészettel, a faluban még úthengert is vettek a közmunka-program eszközforrásaiból, sőt, még a térkő-gyártásra is ráálltak. A polgármester elmondta, hogy térkő-készítés tudnivalóit leszedte az internetről, rendeltek - szintén a netről - öntőformákat, és néhány közmunkás már el is kezdhette a gyártást. A polgármester legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy az emberek elkezdtek foglalkozni magukkal, nincs rendezetlen porta és "beindult a háztájizás" is.
A rendezvény végén Pintér Sándor egy pohár kölyökpezsgővel köszöntötte a díjazott polgármestereket, ugyanis a Belügyminisztérium épületében nem lehet alkoholt fogyasztani.

A cikk forrása: www.origo.hu

Olcsó állam közmunkával

Tűzoltók takarítanak a kirúgott takarítónők helyett?

 

A Belügyminisztérium nem kívánt válaszolni a Népszabadság kérdéseire az ombudsman és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) vitájával kapcsolatban. Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa egy panasz kapcsán vizsgálódott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól elbocsátott 19, korábban közalkalmazottként foglalkoztatott takarítónő ügyében.

A panaszos azt kifogásolta, hogy a korábban határozatlan időre szóló szerződéssel foglalkoztatott takarítónők helyére 22 közmunkást vettek fel, akiket a törvényben előírt bruttó 71 ezer 800 forintért alkalmaztak. A vizsgálatot követően Szabó Máté „a közfoglalkoztatás céljával alapvetően ellentétesnek” minősítette, ha azt az álláshelyek kiváltására kívánják használni úgy, hogy elbocsátják a munkavállalókat, és az így felszabaduló státusokat lényegesen alacsonyabb bérű közfoglalkoztatottakkal töltik fel.
A vizsgálat azt állapította meg, hogy az FKI Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjától közfoglalkoztatási program támogatását kérte 22 közfoglalkoztatott alkalmazására nyolcórás munkaidőben, takarítóként, udvari munkásként. Miután megkötötték az erről szóló szerződést, elbocsátottak 19, határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban álló takarítót. Szabó Máté szerint a munkaügyi központtal megkötött hatósági szerződés nem felel meg az országos közfoglalkoztatási program jogszabályi feltételeinek.
Nem tesz eleget annak a követelménynek sem, hogy a közfoglalkoztatottak alkalmazását megelőző három hónapban, illetve a közfoglalkoztatás időtartama alatt ne szüntessék meg azonos vagy hasonló munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkaviszonyát.
Az FKI közleményben reagált az ombudsmani vizsgálat megállapításaira. Eszerint a közfoglalkoztatással összefüggő feladataikat az irányadó előírások szerint végezték, és az igazgatóság az április elsejei szervezeti átalakítás előtt állásfoglalást kért a fővárosi munkaügyi központtól annak érdekében, hogy a helyes gyakorlat szerint járjon el. A munkaügyi központ augusztus 22-én ellenőrzést tartott a fővárosi igazgatóságon, és ennek során egyetlen hiányosságot, jogszabálysértést sem tárt fel a közfoglalkoztatással vagy a hatósági szerződésben foglaltakkal kapcsolatban.
„A közfoglalkoztatással nem álláshelyek kiváltása volt a szándék, amit alátámaszt, hogy a közfoglalkoztatott dolgozók feladatköre bővebb, mint a korábban elbocsátottaké. Takarítói, udvari munkás-, kapusfeladatokat is ellátnak, valamint megfelelő végzettség esetén részt vesznek állagmegóvási, javítási, karbantartási, rakodási, logisztikai feladatok ellátásában is” – áll az FKI közleményében. Azaz: bruttó 71 ezer 800 forintért jóval több munkát végeztethetnek el, mint korábban a közmunkásoknál magasabb fizetésű takarítókkal.
Lényegében az ombudsman kifogásaira adott válaszokat ismételte meg a katasztrófavédelem illetékese szerkesztőségünknek. Attól a mellékes körülménytől a legkevésbé sem zavartatta magát a katasztrófavédelem, hogy kifogásaik az ombudsmant sem győzték meg. Szerintük két külön dologról van szó. Egyfelől: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság létrejöttekor jelentős strukturális átalakítást hajtottak végre, másfelől: elbocsátották a takarítókat.
Az elődszervezetek (fővárosi tűzoltóság, polgári védelem, valamint a parlamenti tűzoltóságot is magába foglaló repülőtéri katasztrófavédelem) integrációját követően e három szervezet összesen 1928 státusából 1431 maradt. „A különbség – közel 500 státus – sem veszett azonban el, csak átalakult: a katasztrófavédelem jogszabályi változások miatt megnövekedett feladatainak biztonságos ellátása érdekében a végrehajtói állományhoz átcsoportosították”, magyarázza a katasztrófavédelem illetékese. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a később elbocsátott takarítók státusaiból tűzoltó, katasztrófavédő és más közvetlen beavatkozói (végrehajtói) közalkalmazotti munkakörök lettek. Arról, hogy az igazgatóságnál takarítókra is szükség lesz, vagy megfeledkeztek az új struktúra tervezésekor, vagy eleve úgy számoltak, hogy azt részben közmunkásokkal, részben a végrehajtó állománnyal végeztetik el; azaz ha épp nem oltanak tüzet, takarítanak a a tűzoltók – persze ingyen.
A magyarázkodások mögé nézve úgy tűnik: az FKI-nak valószínűleg kevesebb státusa volt, mint amennyire feladatai ellátásához szüksége lett volna, s miután nem kapott többet, trükközött. A takarítók rovására „csinált magának” néhány pluszstátust, az emiatt elvégzetlenül maradt takarítói feladatokat pedig közmunkásokkal oldotta meg, részben – külön juttatás fizetése nélkül – paranccsal az állományra testálta.
Szerettük volna megtudni a Belügyminisztériumtól, hogy hasonló gyakorlatot követnek-e majd a tárca más szervezetei is, ha a törvényben előírt többletfeladataik ellátásához nem kapnak pluszstátusokat, de erre a kérdésre nem kaptunk választ. Pedig a kérdés a katasztrófavédelmen túlmutató: az olcsó állam igényével ugyanis könnyű egyetérteni, kérdés, hogy a végén minden poszton közmunkások működtetik-e majd az államot. És ez is kérdés, hogy az FKI 22 közmunkását hogy számolják el a közmunkaprogramban, amikor az ő foglalkoztatásuk ára az, hogy a munkáltatójuk „csinált” 18 munkanélkülit.

A cikk forrása:  www.nol.hu

Terhes asszony kilakoltatása – panasz a budapesti rendőrfőkapitányhoz

Budapest, 2012. november 21. szerda


     Panaszt tett a budapesti rendőrfőkapitánynál a Magyar Szociális Fórum szervezője amiatt, hogy eljárást indítottak ellene, amikor másokkal közösen meg akart védeni a kilakoltatástól egy nyolc hónapos terhes asszonyt – jelentette a Magyar Szociális Fórum szerdán.
    Az eset november 15-én történt. Simó Endre ellen a rendőrség azzal az indoklással indított eljárást a Berki és társai árverező cég újpesti irodája előtt, hogy nem kért előzetes engedélyt a „tüntetésre”.
    Tóth Tamás rendőrfőkapitányhoz írt levelében az MSZF szervezője emberi kiállásnak nevezte szolidaritásukat az állapotos asszonnyal és nővérével, egy 14 éves kisfiát egyedül nevelő édesanyával. „Tudomásom szerint nincs szükség hatósági engedélyre ahhoz, hogy kiálljunk egy áldott állapotban lévő asszony, és gyermekét egyedül nevelő nővére életének védelmében” – írta, majd arra kérte a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy tájékoztassa, ha mégis létezne olyan jogszabály, amely ezt tiltja.
     A szervező levelében arról tájékoztatott, hogy a két asszony maga fordult segítségért a Magyar Szociális Fórumhoz, hogy megvédjék őket a kilakoltatástól. Tudatták, hogy nincs hová menniük, mert fizetésképtelenek, és fagyhalál várna rájuk, ha az utcára tennék őket egyetlen otthonukból. A várandós nő ott volt a szolidaritási akció helyszínén is.
     „Kinyitottuk a Magyar Szociális Fórum pártsemleges transzparensét, rajta ’Munkát, Békét, Biztos megélhetést’ felirattal. Ezt a rendőr kolléga felszólítására összehajtottuk, és folytattuk emberi kiállásunkat a két asszony és gyermekei mellett, amit ő tudomásul is vett. Kiállásunk békésen zajlott le, rendeltetésének megfelelően. Bízom benne, hogy az Ön által irányított hatóság az életükben veszélyeztetettek pártján áll, és az ő érdekükben tesz eleget ’Szolgálunk és védünk’ kötelességének! Ugyanezt tettem magam is, kimondatlanul”.
      Simó végül arról tájékoztatta a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy az érintett asszonyok – a hatósági eljárásról értesülvén – megkeresték őt, és tudatták vele, hogy kiállnak mellette, mint ahogyan ő is kiállt értük.+++


Kiadta: MSZF SZK

2012. november 16., péntek

Előállítás és hatósági eljárás a terhes asszony védelmében kiállók ellen

Budapest, 2012. november 15. csütörtök

   
     A hatóságok előállítottak egy személyt, és eljárást indítottak egy másik ellen azok közül, akik csütörtök délelőtt békés tüntetés keretében álltak ki a nyolc hónapos terhes asszony mellett, és sikerült elhárítaniuk a kilakoltatás közvetlen veszélyét a várandós asszony feje fölül – számolt be a történtekről a Magyar Szociális Fórum (MSZF).
     Simó Endrét, az MSZF alapító szervezőjét a helyszínen rendőrök igazoltatták. Közölték vele, eljárást indítanak ellene, mert be nem jelentett tüntetést szervezett a Berki és Társai árverező cég Budapest, IV. kerületi irodája előtt, tudvalévően azzal a céllal, hogy megakadályozzák, nehogy elvehessék a fedelet annak a 33 éves áldott állapotú asszony, és 14 éves kisfiát egyedül nevelő 43 éves nővérének a feje fölül. Egy másik tüntetőt azért állított elő a rendőrség, mert trikóján népköztársasági címerrel jelent meg a helyszínen, benne a címer részét képező közismert vörös csillaggal.
     Az eljárást kezdeményező rendőrrel folytatott beszélgetésén Simó Endre fotóriporterek és TV kamerák jelenlétében higgadt stílusban megkérdezte az intézkedő rendőrtől, tisztában van-e azzal, miért vannak itt. A rendőr kitérő válaszára Simó az eljáró hatósági személy szemébe mondta a következőket: „Azért vagyunk itt, mert meg akarjuk védeni a kilakoltatástól az itt jelen lévő terhes asszonyt és nővérét, akinek van egy 14 éves kisfia. Az utcára akarják tenni őket télvíz idején. Emberi kötelességünk, hogy kiálljunk mellette, és ne hagyjuk, hogy a jog nevében az utcára kerüljenek. Azt mondták nekünk, hogy senkit sem hagynak az út szélén. Nos, íme, egy terhes nőt akarnak ott hagyni. Önök a velem szembeni eljárásukkal azokat veszik a védelmükbe, akik ki akarják lakoltatni őket, viszont azokat üldözik, akik meg akarják védeni az anyákat. Önnek, rendőr úr, tudnia kell, hogy a Magyar Szociális Fórum senkinek a kedvéért, és semmiféle szabály érdekében nem fog lemondani arról, hogy megvédjen egy anyát és leendő gyermekét a kilakoltatástól. Tovább fog harcolni az élethez való legalapvetőbb emberi jog érvényre juttatásáért Magyarországon”.
    A Magyar Szociális Fórum megdöbbenésének adott hangot a túlkapás miatt, hiszen az intézkedés arra utal, mintha Magyarországon csak hatósági engedéllyel szabadna megvédeni a kilakoltatástól egy terhes nőt, és egy 14 éves gyereket. Semmiféle európai uniós norma nem írja elő, hogy ne lehessen békés tiltakozó demonstrációt tartani egy olyan helyzetben, amely az életet közvetlenül fenyegető veszély elhárítására irányul, ráadásul az érintett személy is igényli – írják.
    Az EU strasbourgi bírósága hónapokkal ezelőtt arról is ítéletet hirdetett, hogy nem üldözhető, aki munkásmozgalmi jelképet visel. (A magyar hatóságok nem hajtották végre az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást.) A hírösszefoglaló időpontjában Fodor Istvánt még nem engedték szabadon a rendőrségről.
    Pontban 11 órakor a demonstrálók benyomultak a Kemény Gusztáv u. 6. sz. épület első emeletére, és jelenlétükkel meghiúsították az árverezést, hiszen egyetlen érdeklődő sem jelezte vételi szándékát, és tette le a 9 millió körülire becsült jelzálog ingatlan értékének egytizedét: kb. 900 ezer Forintot. Az árverező ugyanakkor tudatta, hogy érdeklődő akad, de nem kívánja megnevezni. Berki árverező elzárkózott a nyilvános szerepléstől, és úgy viselkedett, mintha jogában állna kiutasítani a jelenlévőket az épület folyosójáról, ahol az árverést tartotta. Felszólította az egyik tüntető nőt, hogy azonnal távozzon, de az illető nem távozott, hanem ott maradt. Az árverező nem adott választ arra a kérdésre, miért zárkózik el a nyilvánosság elől egy nyilvános aukción.
    A tüntetésen jelen volt a terhességének nyolcadik hónapjába lépett Judit asszony, aki karácsony előtt várja gyermekét. Az asszony köszönetet mondott a társadalmi kiállásért mellettük, és tudatta, nem volna hová menniük, ha elvennék tőlük a lakást.
    A Magyar Szociális Fórum nagyra értékeli a szolidaritás megnyilvánulását a testvérpár és gyermekeik lakhatásáért, és példának állítja azok elé, akik félelmükben még mindig inkább otthon maradnak, semmint bátran kiállnának önmagukért és egymásért. Simó bejelentette, hogy figyelemmel fogják kísérni az ügy fejleményeit, és mindent elkövetnek azért, hogy az asszonyok és gyermekeik akkor se kerülhessenek az utcára, ha az embertelenség mégsem ismerne határokat, és gyermekestül az utcára tennék őket.
    A Magyar Szociális Fórum szolidaritási akciója vagy harminc rendőr jelenlétében zajlott le, és dél körül ért véget. +++

(Az ügy előzményei megtalálhatóak a www.mszfszk.hu oldalon.)


Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371

2012. november 14., szerda

Lakni azért valahol kell...

sakál- Ma Magyarországon az emberek többsége kvázi "fedél nélküli". Sok ember él albérletben saját tulajdonú lakhatás híján. A saját lakhatás megteremtése lehetetlen a Minimálbérből és az az alatti keresetekből, hiszen az ingatlanok ára még a legalapvetőbb is sok-sok millió forintot kóstál. Egy kisebb 1 szobás garzon lakás is 8-9 millió forint, egy ember éves bére minimálbéren is csak mindössze hozzávetőlegesen 1 millió forint. Tehát ha egy ember nem eszik, nem iszik nem fizet rezsit, nem költ önmagára, akkor is legjobb esetben ha az árak nem emelkednek, akkor kb. 9 év alatt vásárolhatna magának saját lakhatást. Persze ez szép is volna, de élni muszáj és lakni is kell valahol! A hitel nem megoldás.
Munka kell az embereknek és lakhatás a családnak. 
Nos mi a félmegoldás azoknak akiknek nincs saját tulajdonú lakhatása egy albérlet kivétele, bár ez sem megoldás, hiszen a kiadható lakásokkal rendelkező tulajdonosok lehúzzák a szegény szerencsétlen embereket is, akik között több közmunkás is található. Egy átlagos albérlet is jobb esetben is havi 20-35 ezer forint+a rezsi. Ez a havi 47 ezres közmunkásbérből aligha fedezhető, vagy a 22 ezres Foglalkoztatást Helyettesítő Támogatásból, de Lakni Mégis kéne valahol, valahogy emberhez méltón. 
A legtöbb Albérletet kiadó személy nem fizet adót kiadott ingatlana útján, mert nem vallja be az illetékes Hatóságnak, hogy +jövedelme származott, vagy származik. Az Albérletek tulajdonosai sokszor kihasználják a szegény becsületes lakni akaró polgárokat, de ez nem szúr szemet egyetlen egy hatóságnak sem. Nem indulnak vagyonosodási vizsgálatok a több házzal rendelkező emberek irányában és nem védik a  törvények az albérletben lakó családokat, nincs szabály a maximálisan elkérhető lakbérekre és semmi másra!
Ez van, ez Magyarország!
Talán egyszer lesz kellő számú bérlakás és talán egyszer nem kell ezekre is várni éveket és talán a kis jövedelműek sem lesznek büntetve azért, meg ezért vagy azért meg azért nem juthatnak lakhatáshoz....

A Magyar Szociális Fórum mozgósít a 7 hónapos terhes asszony védelmében

Budapest, 2012. november 13. kedd


     A Magyar Szociális Fórum kedden arra szólította fel az embereket, hogy tömeges kiállással védjék meg azt a hét hónapos várandós asszonyt és 14 éves gyermekét egyedül nevelő testvérét, akinek a feje fölül el akarják árverezni 54 négyzetméteres otthonukat, és ki akarják lakoltatni őket.
    A kilakoltatást megelőző árverést csütörtökön délelőtt 11.00 órára tűzték ki a Budapest IV. kerületi Kemény Gusztáv u. 6. I/7. alatt. Az MSZF 10.00 órára hirdeti meg a szolidaritási tüntetést a helyszínen.
    „Kérem önöket, hogy ha módjukban áll, segítsenek megakadályozni az árverést azzal, hogy képviselnek bennünket” – írták a nevük mellőzését kérő érintettek Simó Endrének, a Magyar Szociális Fórum szervezőjének kedden.
     Az árverés helyszínén megjelenik a hét hónapos terhes asszony. Nővére azért nem tud ott lenni, mert dolgozik, és nem tud eljönni a munkahelyéről.
     „Minden tiszteletünk a maguké, még soha életünkben nem segített nekünk senki, mindenért magunknak kellett megküzdenünk és először tapasztalom azt, hogy számunkra idegen emberek a segítségünkre sietnek” – áll a várandós és a kisfiát egyedül nevelő édesanya Magyar Szociális Fórumhoz intézett levelében.+++

Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371

2012. november 12., hétfő

Az Én városom...

sakál- Kaposvár az én városom, amely Szita Károly polgármester szerint  egy álmos kisvárosból virágzó megyeszékhelyé vált az elmúlt időszakban. Szita Károly szerint Kaposvár városa azért vette fel a hiteleket, hogy az elmúlt években olyan beruházásokat és fejlesztéseket hajtson végre többnyire uniós támogatással, amelyek már a megvalósításuk alatt is azt a célt szolgálták, hogy a kaposváriak munkához jussanak, biztonságban tudják önmagukat és családjukat. 
Szita Károly polgármester úr szerint nemcsak Kaposvár, hanem az egész ország keresi a kitörési pontjait. Mindezt úgy, hogy közben végre kell hajtani azokat a reformokat, amelyeket az elmúlt 20 évben az aktuális kormányok elmulasztottak.
A jelenlegi helyzet mindenkitől lemondást és komoly erőfeszítést, nagy munkát kíván, enélkül azonban már csődben lenne az ország, a jelenleginél sokkalta súlyosabb élethelyzetekkel, összeomló közszolgáltatásokkal és ellátórendszerekkel. Az a gyakorlat, az a politika, amely az utóbbi évtizedet jellemezte, a biztos összeomlás felé vezette Magyarországot.
Szita Károly polgármester úr szerint pártjuk a FIDESZ természetesen azért dolgozik, hogy mindazok munkához jussanak, akik segély helyet biztos állást, kiszámítható körülményeket szeretnének teremteni önmaguknak és szeretteiknek
Ugye milyen jól hangzanak a  fentiek! 

Azoknak akik benne élünk már kevésbe ilyen jó, mert Kaposváron nincs Intézményes közfoglalkoztatás, nincsenek valós értékteremtő munkahelyek. Iskolák, óvodák, bölcsődék és idős otthonok vannak portás, udvaros, takarító és szakápoló nélkül, mert a megüresedett státuszokat nem lehet betölteni közmunkásokkal, mert egyszerűen erre nincs pénz! Érdekes az MSZP kormányzat idején volt. Az emberek dolgozhattak 12 hónapig, havi 60.250 Ft-ért közmunkán a város intézményeiben. Mára ez a  lehetőség teljesen megszűnt!
Sőt a FIDESZ egy törvénytelen különbséget tevő közmunkásbér kormányrendelet alapján mindössze csak havi 47 ezer forintot fizet egy közmunkásnak és a közmunkát is csak 2-3 hónapig biztosítja.


A munkaügyi központ kirendeltsége tele van álláskeresőkkel a helyi önkormányzat szociális irodáját is nap mint nap több százan keresik fel. 

A város mindeközben valóban szépül fejlődik, bár ezen pozitív változásban alig van szerepe a kaposvári embereknek! A városban lévő munkák zömét nem kaposvári vállalkozók kapják, legyen szó útépítésről, épületek felújításáról, de bármi másról: https://www.kaposvar.hu/index.php?page=onkormbesz&width=800&F=2&T=1&lang=1&prn=0

Valamikor Kaposváron voltak termelő és értéket előállító üzemek, melyek közül mára tulajdonképpen már csak egy jelentős üzem maradt meg a Cukorgyár, azonban ez sem segíti a munkanélküliek elhelyezkedését, mivel a répakampányokban jelentős számban nyugdíjas munkavállalókat alkalmaznak, a gyár iparvasútján pedig kaposvári emberek helyett a Váci cementműből járnak  Kaposvárra hetelni a MÁV-REC Kft. emberei.

Kaposváron az élet más területén sem egyszerű elhelyezkedni, mivel az egyes ipari és intézmények, portaszolgálatát és őrzését a legtöbb helyen nem Kaposvári cégek látják el, bár kaposvári emberekkel, azonban a törvények által előírt havi keresetek és óradíjak messze elmaradnak a jogszabályokban rögzítettektől, például a kaposvári Tejüzemben és a Rendőrségen lévő biztonsági őrök estében.

Kaposváron a közmunkák terén is több visszaélés tapasztalható, mivel például a kaposvári Vízitársulat is alkalmaz közmunkásokat, akiknek 47 ezer forint havi fizetést biztosít, velük azonban nem a munkaszerződésekben lefektetett munkákat végezteti el, hanem Kaposvár városában önkormányzati feladatokat (falevelek gereblézése, stb.) végeztetnek! Így könnyű, így lehet megspórolni a Minimálbéres foglalkoztatást...

Kaposváron nem törődnek az idős emberek közérzetével és életének jobbá tételével sem, mivel a Liget Időskorúak Otthonából is hiányoznak az intézményt rendben tartó takarítók és udvarosok, de hiányoznak az idős emberek gondozását biztosító szakápolók és egyéb mentális szakemberek.

A Kaposváron működő cégek is kihasználják a helyi munkaerőt, több munkahelyen például tartósan egészségkárosodott leszázalékolt embereket alkalmaznak, teszik ezt úgy, hogy kevés munkabérért, a munkavállaló számára kijelölt pihenő és szabadnapokon is munkát kell végezni a dolgozóknak, közben elbocsájtásokkal fenyegetik a munkavállalókat, ha nem állnak kötélnek. Persze ezeknek a cégeknek esze ágában sincs munkaerőt felvenni, hogy segítsék a város munkanélküliségének csökkenését, ilyen cég például a Kapospalst Kft is.

Kaposváron nagyon sok ember nélkülöz, mert lakni kell valahol és dolgozni is kéne, ha lenne hol, de sajnos a közmunkára is egyre kevesebb  a szükség, egyre kevesebb ember kell, mert nincs rá pénz.
Azonban vannak bevásárlóközpontok és szép terek a városban de sajnos munkahelyek azok nincsenek, fiatalok és családok vándorolnak el ebből a városból, mert Kaposvár nem kínál semmilyen alternatívát az itt élőknek, diplomával és szakmával csak utcákat lehet seperni a közmunkán lévőknek a saját utcai ruhájukban, mert munkaruha az nincs.


Mit is várhatna az ember  egy olyan polgármestertől, aki az alkalmazkodás nagy mestere:
http://magyarnarancs.hu/belpol/szita_karoly_kaposvari_polgarmester_arcele_-_az_alkalmazkodas_mestere-77099

Ez az én városom, melynek utcáin furcsa szorongást érzek!






Ehhez azért már pofa kell...


sakál- Ehhez azért már pofa kell! Ebben az országban nincsenek munkahelyek. A fiatalok kivándorolnak külhonba, aki meg marad az éhezik fázik és egyfolytában kínlódik. Nincs Munkahely, nincs intézményes közfoglalkoztatás, nincs biztos megélhetés. Ezt az országot ez az állapot jellemzi. Duma az van de valós lemondás nincsen a  politikai vezetők részéről, mivel egy politikai vezető havi 1-2 millió forint fizetést kap, miközben egy közmunkás csak havi 47 ezer forintot, egy álláskereső, akinek nem tudnak közmunkát felajánlani még ennyit sem, Ők mindössze 22 ezer forintból kénytelenek megoldani az életüket, közben itt a tél! Sok embernek gondot okoz a lakhatás és a napi étkezés, egyre több embernek! Sorban zajlanak a kilakoltatások és az embertelenségek és azok a politikai bűnöknek ez elkövetései, melyekkel a FIDESZ sanyargatja azt a 4 millió bérből és fizetésből élőt, közöttük több már a mély szegénységbe jutott embert. Újabb adó és járulékemelések, újabb folyamatos kivonások és megszorítások, melyek többsége csak tüneti kezelés a problémákra zajlik kis hazánkban. A keresztény elveket való, az emberek egyenlőségét hirdető politikai elit nem az emberek boldogulásán van, hanem a sajátján, ezért ki kell mondani közösen ELÉG VOLT! 
Olyan országot akarunk, amely nemzet államként gondoskodik a benne élő polgárokról számukra munkát és tisztes megélhetést biztosít! Igen minden embernek biztos lakhatásra, megélhetésre és nyugodt családi körülményekre lenne szüksége kedves FIDESZ.

Megkérjük Önöket kedves narancsuralmi diktarúistákat, hogy fejezzék be a szabad rablást és tegyenek végre azon emberek boldogulásááért akik Önöket megválasztották! 
Itt az idő kedves FIDESZ! Ébresztő Magyarország!


2012. november 10., szombat

Terhes asszonyt és egy 14 éves gyermeket készülnek kilakoltatni Budapesten

Budapest, 2012. november 10. szombat


     Hét hónapos terhes asszonyt és 14 éves kisfiát egyedül nevelő anya feje fölül készülnek elvenni a fedelet Budapesten – adta hírül a Magyar Szociális Fórum szombaton az érintettek tájékoztatása alapján.
    A két testvér, a 33 éves terhes nő és a 43 éves anya lakását hétfőn akarja elárverezni a Berki és Társa végrehajtó, annak ellenére, hogy részletfizetési kérelemmel fordultak hozzá. A testvérek sok millió forintos adósságot örököltek elhalt apjuktól, aki nem fizette a törlesztő részleteket. Három éve megállapodási szándékkal fordultak a hitelező bankhoz, de a bank elodázta a választ. Az illetékesek szerint minden feltételnek megfeleltek ugyan, hogy részesülhessenek az Eszközkezelő kínálta lehetőségből, de az utolsó pillanatban mégis elutasították kérelmüket, minden indoklás nélkül.
     „Testvérem munka nélkül maradt, mert amint munkáltatója megtudta, hogy terhes, olyan részlegre rakta, ahol erős mérgező anyaggal kellett dolgozni, védőfelszerelés nélkül. Ezzel akarta rákényszeríteni, hogy ő mondjon föl, ne pedig nekik kelljen fizetniük az elbocsátásáért” – írta nővére, aki 114 ezer Forintból tartja el mindhármukat.
      A Magyar Szociális Fórumhoz eljuttatott levél a továbbiakban így szól:
    „Nem kérnénk mi semmi mást, csak annyit, hogy a lehetőségeinkhez mérten ne kelljen mindennap az utca árnyékában, és az éhenhalás árnyékában élnünk a gyerekekkel. Szorgalmas, dolgos emberek vagyunk, nem félünk a munkától és inkább kikoplalom a törlesztőt, csak legyen hol biztonságban lefektetni a gyerekeket. Csak annyit szeretnénk, hogy azt, amiről a kormány beszélt, tartsa is be és ne adjon módot a bankoknak, hogy kihasználják a kis emberek pénztelen, szorult helyzetét, ne adjon módot arra, hogy a számunkra átláthatatlan rendszerük miatt nem tudunk jogi szakembert megfizetni és ezt ők kihasználhassák.”+++

(A nevük és címük mellőzését kérők elérhetősége az újságíró kollégák rendelkezésére áll az MSZF-nél.)

Kiadta: MSZF SZK

2012. november 9., péntek

Belehalt betegségébe az egészségessé nyilvánított rokkant

Szeged, Budapest, 2012. november 7.

     Belehalt súlyos szívbetegségébe az a családapa, akit egészségessé nyilvánítottak az „új komplex felülvizsgálati rendszer” keretében, és visszaküldték a nyílt munkaerőpiacra – tudatta a Magyar Szociális Fórum szerdán az Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport beszámolója alapján.
     Az MSZF rokkant-érdekvédő csoportja felvetette: Ki fog felelősséget vállalni azért, hogy egészségesnek minősítették és dolgozni zavarták a halálos beteget? Ki fizet a családnak kártérítést? Hogyan egyeztethető össze az orvosi eljárás a Hippokratészi esküvel?  A csoport az esettel kapcsolatban felvetette a bűntett lehetőségének kérdését is.
     Az új komplex felülvizsgálati rendszer keretében egyre több beteget fosztanak meg eddigi ellátmányától, és részesítenek csökkentett járadékban, noha egészségi állapotuk nem javul, hanem romlik. Az embertelen módszer következtében ezrével fenyeget kilakoltatás rokkant embereket – tudatta a csoport.
     „Dolgos múltam után nem hittem, hogy súlyos betegen is az utcára kerülhetek” – írta egyikük, akit 80 százalékos rokkantságról 45-re minősítettek vissza, 25 ezer Forintra csökkentették ellátmányát, a villanyt már kikapcsolták nála, a gázt pedig most készülnek kiiktatni. „Sajnos ennyi pénzből nem lehet megélni betegen. Itt a fűtési idény és mi valószínűleg megfagyunk” – tájékoztatta az MSZF rokkant-összefogás csoportját az érintett.
     Pécsett nagy port kavart annak a rokkant asszonynak a kilakoltatása, akit az önkormányzat néhány nappal ezelőtt egy lyukas ajtajú és ablakú odúba költöztetett, mert nem tudta fizetni a rezsit. Szijártó Zsuzsannát 100 százalékos rokkant státuszból 61 százalékosra minősítették vissza, és járandóságát oly mértékben csökkentették, hogy még a gyógyszereit sem tudja kiváltani, ha enni akar. „Itt állok egyedül a tetemes adóssággal betegen, eldobva” – írta a Magyar Szociális Fórumhoz eljuttatott üzenetében.
    
Kiadta: MSZF SZK

Közmunka szaporítja a munkanélkülieket

Kirúgták az összes takarítót a fővárosi katasztrófavédelemtől és közmunkásokat vettek fel helyettük. Az ombudsman szerint ez nem helyes.

Közmunka szaporítja a munkanélkülieket
Csoportos létszámleépítéssel küldték el az összes közalkalmazotti takarítót még tavasszal a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól, majd az elbocsátott 19 ember helyére felvettek 22 közmunkást  - derül ki az Alapvető Jogok Biztosának közleményéből.
Az ombudsman azt mondja: ez jogsértő. Szabó Máté szerint a közfoglalkoztatás céljával alapvetően ellentétes, ha azt álláshelyek kiváltására kívánják használni úgy, hogy elbocsátják a munkavállalókat és az így felszabaduló státuszokat lényegesen alacsonyabb bérű közfoglalkoztatottakkal töltik be.
Az alapjogok biztosa felkérte a belügyminisztert, hogy az országos közfoglalkoztatási programok megszervezésekor figyeljen jobban a jogszabályi előírásokra, teremtsék meg annak garanciáit, hogy ne szűnjenek meg állások a közmunkások alkalmazása nyomán.

Forrás: MTI

2012. november 4., vasárnap

Devizahiteles perindítási szándéknyilatkozatok

A borítékgyűjtés az állam ellenállásába és a közmédia hallgatásába ütközik

Budapest, 2012. november 4. vasárnap

Közeledik az ezerhez azoknak a perindítási szándéknyilatkozatoknak a száma, amelyeket a devizahitel károsultak helyeztek letétbe, mert sem az egyösszegű végtörlesztés, sem az árfolyamgát nem segített rajtuk, és egyre nagyobb tömegben válnak fizetésképtelenné a szüntelenül emelkedő törlesztő részletek miatt – jelentette a Magyar Szociális Fórum vasárnap.

A Hitelkárosultak érdekeit felkaroló társadalmi szervezetek szeptember végén szólították fel a cserbenhagyott többséget, hogy helyezzenek letétbe tízezer perindítási szándéknyilatkozatot a jogi megoldás politikai kikényszerítésére. A 11 szervezet véleménye szerint az állam továbbra sem tanúsít felelős magatartást. A kormányt és a bankszférát csupán a pénzbeszedés motiválja, ezzel pedig polgárait egy társadalmi katasztrófa szakadéka felé sodorja – vélik.

A szervezők szerint a perindítási csatlakozás folyamata azért ilyen lassú, mert az érintettek jelentős része nem is tud a kezdeményezésről, hiszen a kormány ellenőrzése alatt álló közszolgálati média nem szól róla. A közmédia elhallgatását annak tulajdonítják, hogy a kormány ellenérdekelt a borítékgyűjtéssel szemben, hiszen folyamatosan kiegyezik a bankokkal a legkevésbé tehetős devizahitelesek kárára.

A szervezők arra szólítják föl a közszolgálati sajtóorgánumokat, hogy tegyenek eleget társadalmi kötelezettségüknek, és adjanak hírt a megközelítőleg négy millió embert érintő közérdekű kezdeményezésről. ( A perindítási szándéknyilatkozat letölthető az Internet hitelkarosultakert.hu oldaláról.)

A borítékgyűjtésnek politikai súlya van – írják. Bárki letétbe helyezheti, hogy nyomatékot adjon a hitelezőkkel szembeni követelésének. A perindítási szándéknyilatkozatot letétbe helyezők adatai nem kerülnek nyilvánosságra, és senkin sem kérik számon, hogy végül is indít-e pert, vagy sem. A kezdeményezés célja az állami fellépés kikényszerítése a bankokkal szemben a cserbenhagyott devizahiteles többség érdekében – áll a közleményben.

A kezdeményező szervezetek a társadalmi összefogásban és a jogi hozzáértésben rejlő erő bizonyítékaként említik, hogy október 31-én sikerült megakadályozni Kovács István érdi lakos, a Magyar Szociális Fórum egyik szervezőjének kilakoltatását. A perindítási szándékot erősíti a Kúria legújabb álláspontja arról, hogy „ha a kamat, költség vagy díj mértékének növelése nem állt arányban a változás mértékével, az egyoldalú szerződésmódosítás érvénytelen, mert hiányzik az egyoldalú módosítás (szerződési) jogalapja.”

Bátorítóak a megnyert perek is, köztük a Fővárosi Bíróság OTP Bankkal szemben hozott október 4-i ítélete, miszerint a szerződés részben semmis, megítélt az alperes kárára több mint 300 ezer Ft perköltséget, plusz 36 ezer Ft illeték megfizetésére kötelezte az alperest. Egy másik jogerős ítéletben a törvényszék helybenhagyta a végrehajtási záradék kiállítását megtagadó közjegyzői végzést, ennek következtében a tartozás 13,6 millióról 7,4 millióra csökkent.

Jogi és közgazdasági szakértők is növekvő számban biztatják a hitelkárosultakat arra, hogy ne hagyják magukat, hanem álljanak ki igazukért a bíróságon. Róna Péter legfrissebb értékelése szerint a devizára való hivatkozás csak arra való, hogy a bank az adós kötelezettségét követhetetlen módon, önkényesen állapíthassa meg. Az egyoldalú szerződésmódosítás bevezetésével a bankok olyan
szerkezetet hoztak létre, ami szerint az egyik fél (a bank) időről-időre, saját szuverén döntésével, és az ellenőrzés kizárása mellett, olyan kötelezettségeket terhelhet a másikra (az adósra), amilyeneket
akar. Az európai jogrendszerek mindegyike egy olyan szerződést, amelyből az egyik szerződő fél terhe a másik ellenőrizhetetlen, a szerződés létrejöttét követő döntésétől függ, még létrejöttnek se tekinti, még szerződésnek sem nevezi, mert a szerződés alapján nincs megállapítható közös akarat. Dr. Tóth Emese szerint pedig „A hamis tájékoztatás alapján hamis elszámolás és túlzott követelés ellen felléphet a hitelezett, hiszen a Hitelező ezt a többletköltségét a kamatban alaptalanul hárítja át ügyfeleire”. +++

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu

www.hitelkarosultakert.hu

Öten fagytak meg

Budapest, 2012. november 2.


Kettőről ötre nőtt a fagyhalál áldozatainak száma október 29. és november 1. között – tudatta a Magyar Szociális Fórum pénteken.

Az elhunytak közül ketten nők, és hárman férfiak. Mindegyikük a szabad ég alatt hűlt ki.

  A Magyar Szociális Fórum azt is tudatta, hogy semmiféle reagálást nem kapott a kormánytól arra a sürgetésére, hogy december 1-ről hozzák előbbre a kilakoltatási tilalmat, és mielőbb rendeljenek el moratóriumot a további fagyhalál esetek elkerülése érdekében.+++


Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu

2012. november 2., péntek

Közmunkás Szakszervezet

sakál- Igaz, hogy korábban nem értett egyet blogunk azzal, hogy politikai erők szakszervezet hozzanak létre a közmunkán dolgozok védelmében. Ám mára ez a véleményünk megváltozott és minden szervezetet támogatni kell függetlenül a politikai irányzatoktól hiszen a mai nehéz gazdasági helyzetben összefogásra van szükség az állandó széthúzások miatt. Mindezekért és a közmunkás társadalom megerősítéséért és valamennyi munkát kereső személynek ajánljuk a Közmunkás Szakszervezetet, hátha egyszer szükség lesz az érdek megvédésére.


FELHÍVÁS!

Te éhbérért dolgozol?
6 db vizes kifli áráért dolgozol egy órát?
1800 forintot kapsz napi 8 óra munkáért?
Egy egész heti béredből a villanyszámlára sem futja, és akkor még nem evett semmit a család?
47.000 forintért gürcölsz hónapról hónapra, mert a FIDESZ politikusai szerint ennyiből meg lehet élni?
AKKOR TE KÖZMUNKÁS VAGY!
Az a közmunkás, akiről azt terjesztik úri körökben, hogy Te lusta, naplopó, felelőtlen, éhenkórász alkoholista vagy!
Saját rongyaidban dolgozol éhbérért?
Télen már a gyógyszert sem tudod kiváltani a családnak?
A gyerekednek nem tudod fizetni a buszbérletet, a kollégiumot, a menzát, mert a villanyszámla, a krumpli a hagyma és a liszt után erre már nem telik?
Nincs reményed, nincs jövőd és nincs életed?
AKKOR TE KÖZMUNKÁS VAGY!
Az a közmunkás, akiről azt terjesztik gazdag urak, hogy gyerekcsinálásból, lopásból akarsz megélni, élősködsz az embereken, ezért megérdemled a sorsodat, mert annyit érsz, amennyid van! Az Ő szemükben így semmi, egy senki vagy!
Ébredj!
Ha lenne munka a környéken, már régen melóznál.  De nincs! Se itt, se a szomszéd településeken, se azon túl. Ennek ellenére azt mondják, hogy munkakerülő vagy. Ne hagyd magad! Nem vagy egyedül! Magyarországon több mint százezer ember dolgozik ma ugyan annyiért, mint Te.  Sorstársaid tízerzereit  dolgoztatják éhbérért, és nézik le, ugyanúgy ahogy Téged. És akkor még nem beszéltünk azokról a százezrekről, akiknek még ennyi sem jut.
Szervezkedj!
Egyedül gyenge az ember, össze kell fogni! A közmunkások, kiszolgáltatott, szegény emberek igazát képviselő szakszervezet most alakul. Lépj be, és győzz meg másokat is, azért hogy együtt kiáltsuk olyan hangosan, hogy a Budapesten, a Parlamentben is meghallják: becsületes emberek vagyunk, akik munkát, kenyeret és tisztességes bért követelnek! Ha embernek tekintenek és megadják a tisztességes bért, megköszönjük. Ha lenéznek, semmibe vesznek és megaláznak, akkor küzdünk és megszerezzük, amit akarunk!

Egységben az erő!
Ha százezer ember családtagjaival, és több százezer hasonló körülmények között élő sorstársunkkal együtt egyszerre mozdul, ott” kő kövön nem marad”! Szervezzük meg az egységet, és változtathatunk az életünkön, változtathatunk gyerekeink jövőjén!

Egy mindenkiért, mindenki egyért!
A Te sorsodban több millió magyar állampolgár osztozik! Lépj be a Közmunkás Szakszervezetébe! Havi 1 darab fémpénz a tagdíj ( 5., 10., 20., 100., 200.,). Amit ezért pénzért kapsz, az nem kevesebb, mint egy több milliós közösség, amiben a Te személyed és családod sorsa a legfontosabb azért, mert Neked is fontos a hasonszőrű közmunkás sorsa, élete. Borsodtól Baranyáig, Szabolcstól Komáromig mindenki fontos, aki így él. Legyünk együtt, mert ezzel az érdekképviselettel kormányokat lehet megbuktatni! Egyedül senki vagyunk, közösen, új életet kezdhetünk!

Eljött az idő!
Szervezkedj, és lépj be a magad becsületéért, a családodért, a jövőnkért!


Közmunkások Szakszervezete
SZÁNDÉKNYILATKOZAT
Én, …………………………………….(szül. hely, idő:……………………………………….., lakcím:…………………………………………………………………………..….………….., telefonszám:…………………………..,  e-mail:………………………………………………) nyilatkozom, hogy bírósági bejegyzés esetén a Közmunkások Szakszervezetének tagja kívánok lenni.
Aláírás:                      ……………………………………………….
Foglalkozás:               ……………………………………………….
Iskolai végzettség:     ……………………………………………….
/Adataimat csak és kizárólag a bejegyzésre váró Közmunkások Szakszervezete kezelheti./
A kitöltött és aláírt szándéknyilatkozatokat erre a címre küldjétek:
Komjáthi Imre 3780 Edelény Császtai út 32.


A belépési szándéknyilatkozat letölthető:

A közmunkások között  megtalálható mindenki: a belépési lapon szereplő végzettség rovatban a 4 osztálytól kezdve a szakmunkásképzőn, az érettségin át a főiskoláig, egyetemig minden szerepel. Nem ritka az olyan település, ahol diplomások dolgoznak közmunkásként, önkormányzati intézmények irodáin, de ugyanúgy 47 ezer forintért, mint bárki más.