Lázár János azt ígérte, 2015-től a kormány minden munkaképes
magyarnak ad legalább közmunkát. Ez szigorúan véve azt is jelentheti,
hogy egy éven belül 2-3 millió közmunkás rohangál Magyarországon, de
sokkal reálisabb, hogy a közmunkások jelenlegi létszámát a
két-háromszorosára emelnék. Az első abszurd, a második drága.
A kormány célja, hogy 2015 januárjától minden munkaképes korú, egészséges embernek legalább közmunkát biztosítson – mondta
Lázár János hétfőn. Ha szó szerint vesszük a Miniszterelnökséget vezető
államtitkár állítását, ez meredek, egyes vélemények szerint abszurd
célkitűzés. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkaerő-piaci adatai
alapján ugyanis nagyjából 4 millió foglalkoztatottal számolhatunk,
ezen felül mintegy 2,7 millió munkavállalási korú magyar van, aki nem
dolgozik (2012-es KSH adatok). Lázár kijelentésében a szó szorosan
vett értelmében ezt a tömeget nevezte meg, azaz nekik biztosítana
legalább közmunkát a kormány 2015-től.
Talán mégsem erre gondolt
Ha az ígéret napi nyolcórás, egész évben fenntartott
közfoglalkoztatásról szól, akkor a kormány célkitűzése irreális. Tavaly
ugyanis összesen 128 ezer főnek tudott egész éves munkát biztosítani a
közmunkaprogram. A célkitűzés még akkor is túl nagy tömegre vonatkozik,
ha komolyan vesszük azt a kiszivárgott információt, mely szerint a
kormány azt tervezi, hogy a közmunkások átlagos létszámát 2014-ben 200 ezer főre emeli az eredetileg tervezett 140-160 ezer helyett.
Ez nem a közmunkaprogramban év közben megjelent emberek száma, hanem
az összes közfoglalkoztatott munkaóráinak száma lebontva napi nyolcórás,
egész évben tartó munkára. Azok, akik év közben hosszabb-rövidebb ideig
közmunkások voltak, körülbelül 300 ezren lehettek. Jellemző gyakorlat,
hogy 3-4 hónapot dolgoznak a közmunkások, majd hosszabb-rövidebb
átmeneti időszak következik. A jelenlegi szabályok szerint egy teljes
évig senki nem dolgozhat, a maximális idő 11 hónap. Fontos adat még,
hogy a közmunkások csaknem fele hat, nem pedig nyolc órában dolgozik.
Ha az államtitkár által említett célkitűzés nem a teljes munkaidős,
átlagos létszámra vonatkozott, a kormány célkitűzése akkor is
elérhetetlennek látszik (főleg ilyen rövid idő alatt). Elképzelhetetlen,
hogyan és milyen költségvetési forrásból lenne képes közmunkát
biztosítani a kormány az említett 2,7 millió munkaképes korú embernek.
Inkább erről szólhat a célkitűzés
Valószínűleg akkor közelítjük az ígéretet a realitás felé, ha
feltételezzük, hogy a kormány által megcélzott csoport szűkebb annál,
amit az államtitkár említett. A 2,7 millió munkaképes korú, nem dolgozó
tömegben mintegy 360 ezer korai nyugdíjas, illetve 380 ezer olyan van,
aki munkaképtelennek mondja magát. 270 ezren gyesen vagy gyeden vannak,
830 ezren tanulnak, 100 ezren háztartásbeliek, és 70 ezren pedig egyik
kategóriába sem sorolhatók be.
Ezen kívül 700 ezer olyan ember van, aki munkanélkülinek mondja magát
(ebben a számban benne vannak a közmunkások, illetve azok, akik nem
szerepelnek a munkanélküli nyilvántartásban is). Ennél a
munkanélküliekről szóló hivatalos adat kisebb, mert beleszámolják a
közmunkásokat is: idén az első negyedévben 370 ezer munkanélkülit
mutattak a KSH adatai. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adatai szerint 2014. március végén 431 ezer ember volt nyilvántartott álláskereső.
Elképzelhető, hogy Lázár János erre a kisebb csoportra gondolt (ebből
a szempontból mindegy, melyik számot vesszük), amikor megemlítette az
új célkitűzést. Az ebben az esetben is kérdés, hogy egész éves, vagy
csak átmeneti közmunkát biztosítana a kormány nekik. Ha állandó munka
lenne, akkor a tavalyi 128 ezres állandó közmunkásállományt közel a
hatszorosára kellene emelni. Ha Lázár csak átmeneti, néhány hónapos
munkát ígért, akkor a tavalyi 300 ezer közmunkás helyett több mint a
kétszeresének kellene munkát – és fizetést – adni. A költségvetési
kiadások növekedése felől nézve ugyanakkor egy fontos kérdés marad: ez
mennyi állandó munkahelynek felelne meg?
Mennyibe kerülne ez?
Hiába vesszük azonban a lehető legkisebb munkanélküli csoportot,
attól ez még nagy falat marad a megvalósíthatóság és a finanszírozás
szempontjából. Ha 300 ezer embert megforgat a közfoglalkoztatási
rendszer egy év alatt, akkor technikailag valószínűleg nem lehetetlen
600-700 ezret sem. Az viszont biztos, hogy ehhez a közfoglalkoztatást
végrehajtó önkormányzatok (illetve az állami közreműködő szervek)
kapacitását meg kell duplázni, amivel eljutunk a legfontosabb
problémához, a célkitűzés árához.
Olyan kimutatás eddig nem jelent meg, amelyből kiolvasható lett
volna, hogy mekkorák a közmunkaprogram járulékos költségei. Mennyibe
kerülnek például a használt munkaeszközök, és az a többletkapacitás, ami
a munkaügyi központoknál vagy más érintett önkormányzati hivataloknál
jelentkezik a közmunka miatt?
Emiatt jobbára csak a költségvetésben található nagyobb számokra
támaszkodhatunk. A 2014-es büdzsében a kormány 183,8 milliárd forintot
szánt közfoglalkoztatásra. Ez volt az eredetileg tervezett 140-160 ezer
fő állandó közfoglalkoztatására előírt forrás, amire jelentős többletforrást kell majd átcsoportosítani, ha 200 ezerre akarják emelni a létszámot.
Az még nem derült ki, mennyivel tervezi emelni az előirányzatot a
kormány, azt viszont a közmunkabér alapján nagyjából meg lehet
határozni, mennyi pénzt fizet ki a költségvetés a
közfoglalkoztatottaknak. Kétféle közmunkabér van, az egyik a
szakképzettséget nem igénylő munkákra (idén bruttó 77 300 forint
havonta, teljes, 8 órás munkaidőre), a másik a szakképzettséget igénylő
munkákra (idén bruttó 99 100 forint havonta, szintén teljes munkaidőre).
A költségvetési kiadások hozzávetőleges becsléséhez az egyszerűség
kedvéért az alacsonyabb közmunkabérrel számolhatunk, mivel a
közfoglalkoztatottak döntően képzettséget nem igénylő munkát kell
végezzenek. Ha a kormány idén az eredetileg tervezett 160 ezer főnek
adott volna egész éves közmunkát, akkor a teljes bruttó bérköltség közel
150 milliárd forint lett volna (a betervezett 183 milliárd forintos
előirányzat maradék 30 milliárdja valószínűleg a magasabb bérezésű
közmunkásokra, és a program egyéb költségeire volt).
Az államtitkár által említett kormányzati célkitűzés biztosan azt
jelenti, hogy a teljes munkaidőre számolt közmunkás létszám 2015-ben
tovább emelkedik, de nem tudjuk, mennyivel. Ha az összes
munkanélkülinek, vagyis 700 ezer embernek állandó munkát adna a kormány,
annak csak a bérköltsége bruttó 650 milliárd forint lenne a jelenlegi
183 milliárd forint helyett. Ez azonban kevéssé valószínű, hiszen így
mindenkinek, akinek elvben lehet, teljes éves, napi 8 órás közmunkát
biztosítana a kormány, ami nem életszerű. Ha csak 350 ezer ember kap
állandó munkát, akkor a bruttó bérköltsége nagyjából 320 milliárd forint
lenne.
Fontos megjegyezni azonban, hogy a költségvetés bruttó kiadása a
közmunkaprogramban nem azonos a tényleges költségvetési kiadással. A
kifizetett bérek egy része, az adó és járulékok ugyanis az állam egyik
zsebéből a másikba kerülnek. A tavalyi 150 milliárd forintos
közfoglalkoztatásra szánt keretből 135 milliárd forint volt a bértömeg,
de ebből csak 73 milliárd forint volt a költségvetés nettó kiadása, a
többi pénzt ugyanis az állam személyi jövedelemadóként,
nyugdíjjárulékként és egészségbiztosítási járulékként a költségvetésbe
fizette be (hozzá kell tenni persze, hogy a nyugdíj- és
egészségbiztosítási járulék fizetése ebben az esetben egyáltalán nem
virtuális költség, hiszen ez tényleges nyugdíj- és egészségügyi
szolgáltatásra tesz jogosulttá).
A költségvetés tényleges kiadásait csökkentené az is, hogy egy
kiterjedt közmunkaprogram miatt csökkennének a szociális kiadások is.
Akkor ugyanis kevesebb foglalkoztatást helyettesítő támogatást kellene
fizetnie az államnak (ez tavaly körülbelül 50 milliárd forint volt).
Még ha mindezt figyelembe is vesszük, egyes számítások szerint akkor
is legalább 100 milliárd forinttal nőnének a költségvetés kiadásai a
tavalyihoz képest, ha a 128 ezer átlagos közfoglalkoztatotti létszám
helyett ennek a két-háromszorosára emelnék a keretet.