Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2012. május 18., péntek

LMP: embertelenek a közmunka feltételei

Szerző: MTI  (2012. május 16., szerda, 17:05 • Utolsó frissítés: 2012. május 16., szerda, 17:16)
Forrás: http://hvg.hu

Az LMP véleménye szerint egyes Békés megyei településeken embertelen körülmények között foglalkoztatják a mezőgazdasági Start-közmunkaprogram résztvevőit - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett. A képviselő, aki kedden a megye három településére, Bánkútra, Pusztaottlakára és Medgyesegyházára látogatott, úgy fogalmazott, hogy a program résztvevői gyakorlatilag "rabszolgasorban" élnek.

Az ellenzéki képviselő elmondta, szerette volna látni a helyi agrár Start-közmunkaprogram pályázatát és szerződéseit, a pusztaottlakai önkormányzattól pedig azt akarta megtudni, hogy kinek a földjein folyik a közmunka. Hangsúlyozta, hogy írásbeli, illetve a helyszínen, a település önkormányzatában is megismételt kérése ellenére megtagadták tőle az adatok átadását.Helyszíni látogatását követően Szél Bernadett szívbemarkolónak nevezte, hogy a közmunkaprogram résztvevői gyakorlatilag rabszolgasorban élnek. Mint mondta, rosszak a higiénés körülmények, a földeken dolgozók nem kapnak folyadékot, ezért vegyszeres vizet kénytelenek inni. Hozzátette, a program résztvevőit nem írják ki táppénzre, helyette úgynevezett "lábadozásra" teszik őket, ami azt jelenti, hogy a betegség miatt otthon töltött időt a program lejárta után még le kell dolgozniuk.


Közmunkások ünnepelnek Bátonyterenyén
Fotó: MTI / Komka Péter

Hangsúlyozta, hogy a résztvevők egy része betegségei miatt alkalmatlan a megerőltető munkára. Elmondta, hogy beszámoltak neki egy olyan nőről is, aki a munka közben lett rosszul, de nem szállították orvoshoz. Ehelyett megváratták vele a műszak végét, de akkor is csak a faluba vitték vissza. Általánosnak nevezte, hogy a közmunkásokat "félelemben tartják". Hozzátette, négyszemközt többen is elmondták neki: azzal fenyegetik őket, hogy ha kilépnek a közmunkaprogramból, akkor segélyt sem fognak kapni. Arról is beszámoltak neki, hogy kötelező bankszámlát nyitniuk, de a nekik járó 47 ezer helyett csak havi 44 ezer néhány száz forint jut el hozzájuk - mondta a politikus. Szél Bernadett közölte, nem tartja egyedinek a jelenséget, mert kapott hasonló megkeresést máshol dolgozó emberektől is.

A képviselő a helyszínen forgatott filmet is levetítette, amiben egy helybeli nő, illetve két férfi támasztotta alá a képviselő által elmondottakat. A felvételeken az egyik férfinak csak a sziluettjét mutatták.

MSZP-ajánlat – Magyar Szociális Fórum


Budapest, 2012. május 17. csütörtök

     A válságból helyes irányba történő kiútkeresésnek, a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklése felé történő tapogatózásnak tartja a szocialisták „Ajánlat Magyarországnak” címmel szerdán nyilvánosságra hozott vitaanyagát a Magyar Szociális Fórum alapító szervezője, mindazonáltal az a véleménye róla, hogy a benne foglalt konkrét intézkedési tervek nem állnak összhangban a lakosság 60 százalékát sújtó válság súlyosságával.  Simó Endre csütörtökön kiadott nyilatkozatában azt írja, hogy a magyar társadalom túlnyomó többségének érdekében áll a véget nem érő megszorítások és adóemelések politikájának munkahelyteremtéssel és növekedéssel történő felváltása, de ahhoz, hogy egy ilyen politika eredményes is legyen, a finánctőke megzabolázásával kell kitörni a neoliberalizmus társadalomellenes gazdasági logikájából.
    A szervező véleménye szerint a dolgozó, alkotó rétegek törekvését felvállaló MSZF-nek érdekében áll részt venni egy olyan társadalompolitikai vitában, amelynek célja a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok, a megélhetésüket keresők, a kisvállalkozók, a devizahitelesek gondjainak orvoslása. „Különösen fontosnak tartjuk a párbeszédet olyan körülmények között, amikor a kormány elzárkózik minden érdemi tárgyalás elől, és nem hajlandó teljesíteni a március 25-i Népi Gyűlés egyetlen követelését sem: semmibe veszi a kilakoltatások leállítására, a rokkant-törvény visszavonására, a közmunkások minimálbérben részesítésére, a nyugdíjak védelmére irányuló követeléseinket, nem hajlandó közérdekű keresetet indítani azért, hogy a hitelkárosultakat kártérítésben részesítsék a banki extraprofit terhére” – hangoztatta Simó.  
    Az MSZF elégtelennek tartja a megélhetési válság enyhítése szempontjából azt az MSZP-javaslatot, amely szerint 2 százalékkal csökkentenék az áfát. Az MSZF szerint a 27 százalékos áfát nem 25-re, hanem 9 százalékra kell mérsékelni az alapvető élelmiszerek, a mindennapos szükségleti cikkek, az életmentő gyógyszerek és az egészségügyi segédeszközök esetében. A megélhetéshez és az életben maradáshoz szükséges szolgáltatások, így a földgáz, a víz, a csatorna és a villanyáram díját terhelő 27 százalékos áfát 12 százalékra kell csökkenteni.  Az EU-átlagárat messze meghaladó ivóvízdíjakat az EU átlagára kell mérsékelni, jelentősen csökkenteni kell a csatornaszolgáltatói árakat, továbbá az államigazgatási szolgáltatási díjakat, költségmentessé kell tenni a devizahiteles kereseteket. Nem szabad forrásokat elvonni az önkormányzatoktól, mert ezzel a helyi adók növelésére kényszerítik őket és növelik a lakosság terheit. Vissza kell vonni azt az előírást, amely arra kötelezi a jövedelem nélkülieket, hogy a tavalyi 5100 Forint helyett 6300 Forintot fizessenek egészségügyi járulékként, mindezt romló egészségügyi szolgáltatások és emelkedő gyógyszerárak mellett.
    Simó Endre egyetértéséről biztosította a demokratikus szabadságjogok, köztük a sajtószabadság konszolidálására irányuló szocialista tervet, de azt is megkerülhetetlennek követelménynek minősítette, hogy az alkotmányba visszakerüljön a munkához való joga társadalombiztosításhoz és a nyugdíjhoz való jog, s új alkotmányos jogként bekerüljön a lakhatás joga is, az élethez való jog részeként.
    Az MSZF szervezője végül arra figyelmeztette az MSZP vezetését, hogy a magyar emberek rokonszenvét csak olyan politika nyerheti el, amely rangján kezeli a nemzeti érdeket. Magyarország nemzeti fejlődéshez fűződő jogának érvényt kell szerezni, nem lehet az európai integrációt a nemzeti fejlődés rovására folytatni, hagyva, hogy az országból kivonják a gazdasági növekedéshez nélkülözhetetlen forrásokat.
    Mindezen és sok más szempont figyelembe vételével az MSZF kész párbeszédbe bocsátkozni mindazokkal, akik a megélhetési válság súlyának megfelelő komolysággal kívánnak reális alternatívát feltárni a szegénységet és a társadalmi igazságtalanságot elmélyítő jelenlegi politikával szemben – írta Simó. +++
Kiadta: MSZF SZK

Tüntetés a rokkantak és az elesettek emberi jogaiért a FIDESZ székháza előtt


 Budapest, 2012. május 18. péntek
  A rokkantak és az elesettek emberi jogaiért tüntetnek civil szervezetek és magánszemélyek a FIDESZ budapesti székháza előtt május 25-én, jövő pénteken 13 órakor – adta hírül a Magyar Szociális Fórum pénteken.
    A tüntetésre mozgósító felhívást adott ki a rokkantak jogos követeléseit felkaroló Magyar Szociális Fórum és Szolidaritás mozgalom. A megmozdulás fő szervezője, az Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport azért választotta a kormányzó párt Szentkirályi utca 18. sz. alatti székházát a demonstráció célpontjául, mert embertelennek tartja a politikai vezetés magatartását a legelesettebbekkel szemben. Azt akarják elérni, hogy a kormány és a FIDESZ érdemben tárgyaljon velük a megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról szóló 2011. december 29-i (CXCI.) törvény visszavonásáról, és az „új komplex minősítő vizsgálatok” néven elhíresült intézkedés felfüggesztéséről, mert a rokkantak létét veszélyeztetik vele.
    Tíz pontos petíciót akarnak átadni az országot kormányzó párt vezetőinek arról, hogy a kormány elvette tőlük a rokkant nyugdíjjogosultságot, az új alaptörvény a családokat kötelezi a rokkantak ellátására, csökkentett összegű rehabilitációs- és rokkantellátást folyósítanak, a rehabilitációs ellátás mellett nem engedélyezik a munkavégzést, kötelezővé tették az önkéntes felülvizsgálatra való jelentkezést, a komplex felülvizsgálati rendszer szigorítása miatt súlyos betegek kerülnek ki az ellátásból, a szociális- és rehabilitációs szakértők szempontrendszerei súlyos diszkriminációhoz vezetnek, életkor szerint is hátrányos megkülönböztetésben részesítik őket, a rokkantnyugdíjas elveszti pénzintézeti hitelképességét, sokuktól megvonták az utazási és egyéb nyugdíjas kedvezményeket.
    „Súlyosan sérülnek az Európai Emberjogi, Szociális és Betegjogi Chartájában foglalt jogok. Mi ezt nem akarjuk, tárgyalni viszont akarunk. Követeljük a 2011.évi CXCI. Törvény visszavonását és az új komplex minősítő felülvizsgálati rendszer felfüggesztését” – áll a véglegesülő petíció-tervezetben.
     A megmozdulás szervezői arra kérik az emberi jogok mellett elkötelezett személyeket és szervezeteket, hogy menjenek el a tüntetésre, álljanak ki legelesettebb embertársaikért, és tegyenek hitet a szolidaritás elvein nyugvó demokratikus, emberarcú politika, és társadalmi berendezkedés mellett.+++

A tüntetés előzményeiről, a „Bűnös vagy áldozat a rokkant?” c. dokumentumban foglaltakról lásd: www.mszfszk.hu

Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371

2012. május 15., kedd

Kaposvár, ahol nincs közérdekű munka...


sakál- A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény az állami foglalkoztatási szervet jelöli ki a közérdekű munka végrehajtására. Az állami foglalkoztatási szervnek a közérdekű munka végrehajtása céljából nyilvántartást kell vezetnie a közérdekű munkára kijelölhető foglalkoztatókról, valamint a közérdekű munkára kötelezett elkövetőkről. Ez nem is hangzik olyan rosszul, ám a mai napon megkaptam azt a Rendőrségi Határozatot, melyben leírják, hogy amennyiben nem jár sikerrel "kreált" szabálysértési ügyemben a kiszabott pénzbírság adók módjára történő behajtása, úgy az eljáró Rendőrkapitányság, mint  Szabálysértési Hatóság  kezdeményezni fogja a pénzbírság elzárásra történő átváltoztatását.
Azt is írják, hogy Kaposvár Városban nincs lehetőség közérdekű munka végzésére!
Ez diszkrimináció, amely sérti az egyenlő bánásmódot és az állampolgárok munkához való jogát.
Bár korábban jeleztem már többször is az eljáró hatóságnak, hogy nem tudom befizetni egy összegben a kiszabott pénzbüntetést, amelynek kiszabása jogszerűtlen, hiszen az EU tag államokban a hatóság előbb figyelmeztet, majd csak azt követően szankciónál, ha a polgár ugyanazon cselekményt másodjára is megvalósítja. 
Korábbi blogbejegyzésemben már leírtam, hogy nem követtem el azt a "közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése" szabályszegést mellyel megvádolt az eljáró rendőri hatóság.
Elgondolkodtató mindenesetre, hogy az esetemben kiszabott 8000 Ft-nyi bírság be nem fizetésének jogkövetkezményei a következőek 1napi közérdekű munka (legfeljebb 6 óra időtartamban) 5000 Ft-ért, ha erre lenne lehetőség Kaposváron, vagy 8 nap elzárás 8000-ért, napi 1000 Ft-os pihenés (mindez persze az államnak napi 8500 Ft-jába kerül, tehát a 8 nap elzárás esetemben 68 800 Ft-ba kerülne, ez biztosan jól megéri) lenne.
Jelenleg Kaposvár Város Polgármesteri Hivatalának Közigazgatósági Igazgatósán landolt eddigi ügyem méghozzá az adóügyi irodánál. Talán ők belátóbbak lesznek...
Folytatás következik hamarosan, ahogy az élet rendezi!

Az első rész: Vasárnaptól jönnek a fix bírságok...



2012. május 14., hétfő

Nyugdíjcsökkentést tervez-e a kormány? –MSZF-kérdés a miniszterelnökhöz


Budapest, 2012. május 14. hétfő

     A Magyar Szociális Fórum hétfőn azzal a kérdéssel fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy megfelel-e a valóságnak az a tervezet, amely szerint a kormány változtatni készül a nyugdíjrendszeren, és 20 százalékkal csökkenteni akarja a nyugdíjakat.
     Az MSZF ugyanis olyan értesülések birtokába jutott, amelyek szerint januártól mindenkinek 20 százalékkal csökkentenék a nyugdíját, és alap-, illetve munkanyugdíjat állapítanának meg.
      Az alapnyugdíj azoknak járna, akik nyugdíjminimumban részesülnek. Az ő eddigi nyugdíjukat is 20 százalékkal csökkentenék ugyan, de 20 ezer Forintos alapnyugdíjjal egészítenék ki. Ezzel a nyugdíjminimum összege emelkedne, egyidejűleg viszont nettó 20 százalékkal csökkenne a 100 ezer Forint feletti nyugdíjak összege, és az utóbbi csökkentéséből teremtenék elő a nyugdíjminimum emelt összegét.
      Megfelel-e a kormány terve a kiszivárogtatásnak, és igaz-e, hogy a nyugdíjrendszeren visszamenőleges hatállyal akarnák változtatni – kérdezte a Magyar Szociális Fórum a kormányfőhöz hétfőn eljuttatott üzenetében.+++

Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371

2012. május 13., vasárnap

Rokkantak - a kormány nem tárgyal, hanem csalással és hisztériakeltéssel vádol


Budapest, 2012. május 12. szombat

     A kormány nem hajlandó a rokkantakkal tárgyalni a tavaly év végi rokkantellátási törvény visszavonásáról, és az új komplex minősítési rendszer felülvizsgálásáról – tudatta a Magyar Szociális Fórum szombaton.
    Az MSZF Orbán Viktor miniszterelnöknek az érdemi tárgyalásokra vonatkozóan küldött május 4-i levelére nem érkezett pozitív válasz a kormánytól, helyette a rokkantakat emberi jogaikban nyilatkozatok hangoztak el – fűzte hozzá a rokkantak jogos követeléseit felkaroló Szociális Fórum.
    Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal „hisztériakeltéssel” vádolta meg a rokkantak képviselőit, amikor adatokat és tényeket tártak a közvélemény elé arról, hogy súlyosan beteg embereket minősítettek gyógyulttá, illetve kevésbé rokkanttá, embereket kergettek a halálba azzal, hogy rehabilitálhatónak ítélték őket, és elvették tőlük rokkant nyugdíjukat. Kirívó esetként említették annak a zirci leszázalékoltnak az esetét, aki a veszprémi nyugdíjintézet ügyintézője előtt szíven döfte magát, mert megfosztották rokkant nyugdíjától, és helyette 28500 Ft szociális járulékban akarták részesíteni.
    A rokkant társadalom felháborítónak tartja a kormány azzal kapcsolatos indoklását, hogy az új felülvizsgálati rendszer a csalások miatt vált szükségessé, a betegek rehabilitálása pedig saját érdekükben történik, hiszen „munka teszi az embert”. A rokkantságukat megvásárló csalók helyénvaló kiszűrése nem jelentheti 400 ezer rokkant azonosítását a visszaélő kisebbséggel. Rehabilitálni pedig csak azt az embert lehet, akit vissza is lehet helyezni a rokkant státusba, ha kiderül róla, hogy mégsem tud megfelelni munkafeladatának – állítják. Az utóbbival kapcsolatban ugyanis azt tapasztalják, hogy többektől elveszik a rokkant nyugdíjat, munkaképessé nyilvánítják őket, majd amikor kiderül róluk, hogy mégsem azok, nem kapják vissza rokkant nyugdíjukat, hanem addigi nyugdíjuknak csak a töredékét kaphatják rokkant járadékként. Az eljárás hátterében költségvetési megfontolások állnak – vélik nyilvánvalónak.
     Az MSZF rokkantak véleményét idézi az eljárásról:
-          Szégyen, ami Magyarországon a betegek ellen folyik. Szerencsétlen betegek kontra milliárdos kommunikációs offenzíva. Nagyon etikus és keresztény küzdelem – írta egyikük.
-          14 éve vagyok rokkant két infarktussal, nyaki porckorong műtéttel, szívritmus zavarokkal, de nem sorolom tovább, pedig tudnám. Járadékot kapok, pedig rokkantnak kellene lennem. És most még csalónak is kell éreznem magamat – írta egy másik.
-          Tessék mondani, mit kap az orvos, aki úgy veszi el a rokkant életét, hogy munkaképessé nyilvánítja, pedig tudhatja, hogy ez végzetes lehet betegére nézve. Elfelejtenék az orvosi esküjüket?
-          Nyilvános eutanázia, amit művelnek, egyetlen munkahelyet sem tudtak ajánlani. Hogyan is tudtak volna, amikor hetente ötször kell orvoshoz mennem. Visszaminősítettek 47 százalékra, és kapok 41 ezer Forintot. A fűtésszezonban 45 ezer Ft a rezsim…
-          Ma kaptam meg a hivatalos határozatot: B1 kategória, rehabilitálható, bruttó 27 ezer. Velem született betegség miatt százalékoltak le. Csak a kormányt sajnálom, mert önök súlyosabb fogyatékosok nálunknál is, önök lelki fogyatékosok. Az orvosokról nem szólva, hiszen szemenszedett hazugságokat írtak a vizsgálati eredményembe.
-          Felháborítónak tartom, amit a kormány közeli média művel rokkant-ügyben! Úgy viselkednek, mintha bűnözőkkel állnának szemben, akik felett ítélkezhetnek.   
-          Úgy érzem, kormányunk keresztülnéz rajtunk – írta egy további rokkant embertársunk.
A Magyar Szociális Fórum felhívta a figyelmet arra, hogy a rokkantak nem akarják annyiban hagyni az életüket és megélhetésüket semmibe vevő intézkedéseket. Készek ugyan tárgyalni, de ha a kormány nem mutat rá hajlandóságot, készek másra is életük védelmében.+++

Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371

2012. május 11., péntek

Pénz és közmunkások nélkül várják a szezont a Balaton-parti települések



Kevesebb közmunkás lesz idén a Balatonnál
Dátum: 2012. May 10. Thursday, 22:25
Rovat: Helyi hírek


Pénz és közmunkások nélkül várják a szezont a Balaton-parti települések. Több polgármester úgy érzi, magukra hagyták őket.

Kevesebb buliturista kevesebb kárt tesz, könnyebbé válhat a közterületek, parkok rendben tartása a nyári szezonban – íme, a siófoki Coke Club bezárásnak pozitív olvasata. Gruber Attila fideszes önkormányzati tanácsnok jobb híján a kevesebb rongálásban reménykedik, mert több közmunkást ő sem ígérhet, ezért fogalmaz hát úgy, hogy „sok kihívással kezdődik a szezon”. Néhány balatoni polgármester nyomatékosabban ad hangot ezekben a napokban aggodalmának, amiért a „turistafogadó” településrészek előkészítése nem tart ott, mint ahol az előző években május első felében.

Balázs Árpád siófoki polgármester szerint vége a „kényeztetésnek”, azaz az elmúlt években még arra is futotta, hogy a lakosság válláról terheket vegyen le a nagy létszámú közfoglalkoztatással. Az idei szezonra történő felkészülést taglaló, a városi képviselő-testület által nemrég tárgyalt előterjesztésben azonban már úgy fogalmaz: „Megváltozott a közfoglalkoztatás rendszere, idén a foglalkoztatottak száma jóval kevesebb, így a köztisztasági feladatok ellátásában várható fennakadás...2012 évre vasúttisztasági és idegenforgalmi közmunka-pályázatot nem írtak ki...Sajnálatos módon a rövid távú foglalkoztatást teljes egészében megszüntették, hosszú távú közmunka keretében is csak tizenhét főt foglalkoztathatunk napi hat órában. A támogatás kizárólag a munkabérek és járulékok hetven százalékára korlátozódik, egyéb költségeket (szerszám, üzemanyag, munkavédelmi oktatás) nem lehet elszámolni.”

Ezzel együtt „a gazdasági válság városunk költségvetését sem kímélte, a városüzemeltetésre fordítható összeg is jelentősen csökkent.” Úgy tűnik, nem jön tehát be a siófoki polgármester amúgy logikusnak tűnő következtetése, miszerint „előbb-utóbb a város költségvetésében is meg kell hogy jelenjen megtakarításként a nagyszabású közmunkaprogramok hatása”.

Kell-e aggódni a közterületek állapota miatt, az említettek ellenére felkészülten várja-e ebből a szempontból Siófok a szezont, ezt kérdeztük a városházától. Válaszukban ez áll: „A vasúttisztasági közmunkaprogram, mint lehetőség idén valóban megszűnt, a vízügy kapta meg a korábbi dél-balatoni program fedezetét, jelentős parti, part menti munkákat elvégezve, amelyeket korábban az önkormányzat szervezett. Ezért a köztisztasági feladatok ellátása a tavalyi szinten tartható. A siófoki kistérségi társulás indult a parlagfű mentesítésre kiírt közmunka-pályázaton; ennek révén tizenhat fő közmunkás foglalkoztatására nyílik lehetőség három hónapon keresztül.”

– Az elhangzott nyilatkozatok szerint kétszer annyi pénz van közmunka-programokra, mint tavaly. De hol akkor ez a pénz? – kérdi Takács József balatonszemesi polgármester. – Húsz-huszonöt közmunkás dolgozott korábban május hónapban a partközeli területeinken, most három, no meg persze a településfenntartó társaságunk emberei. Nagyok a parkjaink, tereink, sok a zöld, de ezzel nyilván más balatoni település is így van. Ha valóban fontos a balatoni turizmus, akkor ezt miért nem érezzük a saját bőrünkön? Mintha magunkra hagytak volna bennünket.

Kevesebb buliturista kevesebb kárt tesz, könnyebbé válhat a közterületek, parkok rendben tartása a nyári szezonban – íme, a siófoki Coke Club bezárásnak pozitív olvasata. Gruber Attila fideszes önkormányzati tanácsnok jobb híján a kevesebb rongálásban reménykedik, mert több közmunkást ő sem ígérhet, ezért fogalmaz hát úgy, hogy „sok kihívással kezdődik a szezon”. Néhány balatoni polgármester nyomatékosabban ad hangot ezekben a napokban aggodalmának, amiért a „turistafogadó” településrészek előkészítése nem tart ott, mint ahol az előző években május első felében.

Balázs Árpád siófoki polgármester szerint vége a „kényeztetésnek”, azaz az elmúlt években még arra is futotta, hogy a lakosság válláról terheket vegyen le a nagy létszámú közfoglalkoztatással. Az idei szezonra történő felkészülést taglaló, a városi képviselő-testület által nemrég tárgyalt előterjesztésben azonban már úgy fogalmaz: „Megváltozott a közfoglalkoztatás rendszere, idén a foglalkoztatottak száma jóval kevesebb, így a köztisztasági feladatok ellátásában várható fennakadás...2012 évre vasúttisztasági és idegenforgalmi közmunka-pályázatot nem írtak ki...Sajnálatos módon a rövid távú foglalkoztatást teljes egészében megszüntették, hosszú távú közmunka keretében is csak tizenhét főt foglalkoztathatunk napi hat órában. A támogatás kizárólag a munkabérek és járulékok hetven százalékára korlátozódik, egyéb költségeket (szerszám, üzemanyag, munkavédelmi oktatás) nem lehet elszámolni.”

Ezzel együtt „a gazdasági válság városunk költségvetését sem kímélte, a városüzemeltetésre fordítható összeg is jelentősen csökkent.” Úgy tűnik, nem jön tehát be a siófoki polgármester amúgy logikusnak tűnő következtetése, miszerint „előbb-utóbb a város költségvetésében is meg kell hogy jelenjen megtakarításként a nagyszabású közmunkaprogramok hatása”.

Kell-e aggódni a közterületek állapota miatt, az említettek ellenére felkészülten várja-e ebből a szempontból Siófok a szezont, ezt kérdeztük a városházától. Válaszukban ez áll: „A vasúttisztasági közmunkaprogram, mint lehetőség idén valóban megszűnt, a vízügy kapta meg a korábbi dél-balatoni program fedezetét, jelentős parti, part menti munkákat elvégezve, amelyeket korábban az önkormányzat szervezett. Ezért a köztisztasági feladatok ellátása a tavalyi szinten tartható. A siófoki kistérségi társulás indult a parlagfű mentesítésre kiírt közmunka-pályázaton; ennek révén tizenhat fő közmunkás foglalkoztatására nyílik lehetőség három hónapon keresztül.”

– Az elhangzott nyilatkozatok szerint kétszer annyi pénz van közmunka-programokra, mint tavaly. De hol akkor ez a pénz? – kérdi Takács József balatonszemesi polgármester. – Húsz-huszonöt közmunkás dolgozott korábban május hónapban a partközeli területeinken, most három, no meg persze a településfenntartó társaságunk emberei. Nagyok a parkjaink, tereink, sok a zöld, de ezzel nyilván más balatoni település is így van. Ha valóban fontos a balatoni turizmus, akkor ezt miért nem érezzük a saját bőrünkön? Mintha magunkra hagytak volna bennünket.

Egyetlen közmunkásért is sokat kell talpalni, „papírozni”, még Szilveszter napján is ennek érdekében álltak sorban, állítja Dorogi Sándor. A balatonszárszói polgármester úgy látja, a különféle programok most az önkormányzatok helyett a cégeket preferálják, így jutott néhány közmunkás a vízügy számára biztosított erőből Balatonszárszóra. – Rendes munkát végeznek a parton, évtizedek óta sástól elzárt területet tisztítanak ki például, ahol sétányt alakíthatunk majd ki – veszi észre a pozitívumot is a szárszói faluvezető.
Forrás:sonline.hu

Miért nem tájékoztat a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága...

sakal- Ezúton tesszük közzé blogunk és érdekvédelmi csoportunk megkeresését, melyet a Kaposvári közmunkások ügyében indítottunk el, azonban sajnos a mai napig nem kaptunk az ígéret ellenére a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságától tájékoztatást az általunk kezdeményezett vizsgálat eredményéről. Ezért okkal feltételezzük, hogy ezen hivatal a Somogy Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve elkötelezett a FIDESZ kaposvári embereinek, így hagyja a szabálytalan közfoglalkoztatás további folytatását, a közmunkások további megaláztatását!

Bízzunk benne, hogy a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság komolyan veszi kérésünket és mielőbb lefolytatja szükséges vizsgálatokat és elmarasztalja Kaposvár városát!
Az alábbiakban olvashatók az eddigi levelezések:



Tisztelt Nemzeti Munkaügyi Hivatal!

Azért keressük meg Önöket, mivel Kaposváron is elindult az idei közmunkaprogram, melynek keretében, mintegy száz embert foglalkoztat  Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri hivatalának Városgondnoksága. A munkavállalók havi keresete 47 ezer forint ami ha nem lenne elég megalázás talán még elviselhető volna. Azonban nem biztosít a városgondnokság MUNKARUHÁT, az emberek saját utcai ruhájukban, vagy már korábbi munkahelyről származó saját munkásruhában dolgoznak. Nincs elegendő egyéni védőfelszerelés sem, például munkavédelmi kesztyűnek a hetven forintos OBI-is szövetkesztyű áll csak rendelkezésre, amely gyorsan kiszakad. Nem kapnak a  munkások védőitalt. Nincs a munkások részére kijelölt pihenőhely sem. Az embereket fenyegetik, megalázzák. Kötelező hordaniuk a KAPOSVÁRÉRT DOLGOZOM feliratú sárga mellényt, ez megalázó és az emberi önérzetet is sértő és ez nem MUNKARUHA. 
Sajnos a közmunkások nem mernek hivataluknak szólni , mivel folyamatos fenyegetés alatt állnak, ezért tolmácsoljuk a problémát és segítségüket kérjük abban, hogy KAPOSVÁR VÁROSA is tartsa be a munkavédelmi szabályokat és, hogy a város mint foglalkoztató biztosítson a városgondokságnál dolgozó közmunkásoknak MUNKARUHÁT, EGYÉNI VÉDŐESZKÖZÖKET, VÉDŐITALT, PIHENŐHELYET. 

Ajánlott bejegyzések és hozzászólások:





Előre is köszönjük intézkedésüket a kaposvári közmunkások nevében:

Közmunka is munka blog szerkesztői
______________________________________________________________________


Iktatószám: 3286-2/2012-5020
Ügyintéző: 
Telefonszám: 

Tárgy: tájékoztatás


Tisztelt Bejelentő!

Tájékoztatom, hogy a kaposvári Polgármesteri Hivatal Városgondnoksága elleni bejelentése a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságához elektronikus úton megérkezett.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatalról és a szakmai irányítása alá tartozó szakigazgatási szervek feladat és hatásköréről szóló323/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 17-18. §-a alapján a bejelentés kivizsgálására vonatkozóan megállapítottam hatásköröm hiányát.

Fentiekre és a bejelentés munkavédelmi tartalmára való tekintettel, bejelentését a munkavédelmi ellenőrzés lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Somogy Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve (Címe: 7400 Kaposvár, Csokonai u. 3.) részére, az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény 141. § (5) pontja alapján kivizsgálás céljából áttettem.

A kivizsgálás eredményéről Somogy Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve fogja Önt tájékoztatni.


Budapest, 2012. március 22.

Tisztelettel:



főosztályvezető

Munkavédelmi Főosztály



Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság