Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2016. január 23., szombat

5-ből 3 új munkahely közmunka volt tavaly

2015 nem hozott drasztikus változást a munkaerőpiacon az új munkahelyek vonatkozásában. Negatív irányú változás nélkül azonban nem maradtunk tavaly sem.
2015-ben összesen 737 998 új munkaerőigényt jelentettek be a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat általunk összesített adatai szerint. Ezzel pedig megtört a 2013 óta kialakult trend, mely szerint a piac fellendül és a vállalkozások egyre nagyobb munkaerő-keresletet generálnak. A tavalyi adat ugyanis közel 94 ezerrel kevesebb, mint a 2014-es adat.
Az újonnan létrehozott munkahelyeknek két típusát különbözteti meg az NFSZ: vannak az állami támogatás révén, illetve a támogatás nélkül létrehozott pozíciók. Utóbbiakat az egyszerűség kedvéért nevezhetjük a piac által önerőből létrehozott állásoknak is, míg az állami támogatással döntő részben a közfoglalkoztatási pozíciók nyílnak meg. Tavaly mindkét esetben csökkenést mutatnak a számok.
2015-ben is döntő mértékben határozta meg a munkaerőpiacot a közfoglalkoztatás, melynek "erejét" az általunk összesített adatok is megmutatják. A helyzet pikantériája azonban, hogy hiába a tavaly is megnövelt költségvetési keret, hiába a magasabb foglalkoztatási célszám,
állami támogatással 87 ezerrel kevesebb, 551 930 új pozíció nyílt meg az álláskeresők számára.
Igaz, ennek ellenére a közfoglalkoztatás továbbra is uralja a piacot, hiszen az új munkahelyek 74,7 százaléka állami támogatásnak köszönhetően jött létre. Ezeknek a döntő része pedig jellemzően a közfoglalkoztatás valamely eszközére, formájára vonatkozik. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat korábbi tájékoztatását alapul véve biztosan kijelenthető, hogy
a támogatással létrejövő állások 80 százaléka közmunkás pozíció, vagyis 441 544 ilyen lehetőség jött létre tavaly. Tehát az összes új állás 59,8 százaléka közmunka volt, vagyis 5-ből 3 munkahely.
Ez az arány pedig csak - szinte a statisztikai hibahatáron mozogva - egy hajszállal csökkent: 2014-ben ugyanis az összes új munkahely 61,4 százaléka volt közmunka, vagyis 1,6 százalékponttal magasabb.
Nem remekeltek a cégek sem
A piac által létrehozott új munkahelyek száma közel 6800-zal 186 068-ra esett vissza. A csökkenés már csak azért sem túl előnyös, mert így még távolabb került a piac a válság előtti szintjétől: 2008-ban ugyanis több mint 251 ezer álláslehetőséget teremtettek a cégek.
Mindenesetre, hogy valami pozitív is legyen a történetben, a tavalyi 186 068 nem támogatott új állás az összes 25,2 százalékát teszi ki, ami javuló tendenciát követ. Sőt, utoljára 2012-ben volt ennél jobb az arány, igaz, akkor a közfoglalkoztatás közel sem dübörgött annyira, mint most.
Székely Sarolta
mfor.hu

Nincsenek megjegyzések: