Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2013. június 18., kedd

Az ombudsman szerint sérti a közmunkások emberi méltóságát a láthatósági mellény

Az alapvető jogok biztosa szerint sérti az emberi méltóságot és az egyenlő bánásmód követelményét, hogy egy cég megkülönböztető jelzés viselésére kötelezte a közfoglalkoztatottakat.
Szabó Máté ombudsman hivatala hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy az adott társaság alkalmazásában álló valamennyi munkavállalónak munkavédelmi, munkaszervezési okból viselnie kell a sárga láthatósági mellényt, rajta a felirattal: közcélú foglalkoztatás. A cég vezetője a közfoglalkoztatás társadalmi hasznosságának propagálásával indokolta az előírást.
Az alapvető jogok biztosa szerint mélyen megalázó, diszkrimináló a mellény viselése, hiszen például a közfoglalkoztatottakkal együtt dolgozó, szabálysértés miatt közérdekű munkára kötelezetteknek sem kell ilyen feliratú mellényt viselniük.
Szabó Máté megállapításai szerint a mellény viselésének nincs alkotmányosan elfogadható indoka, hiszen az egyenlő bánásmód követelménye alapján a munkáltatónak tartózkodnia kell minden olyan magatartástól, amely bizonyos tulajdonságaik alapján egyes emberek vagy csoportok hátrányos megkülönböztetését okozhatja. A felirat viselésének előírásával az ilyen megkülönböztetés megtörtént - írta jelentésében az ombudsman. Hozzátette, kiemelten fontos, hogy tartsák fokozottan tiszteletben a közfoglalkoztatottak emberi méltóságát, hiszen a közfoglalkoztatáshoz számos társadalmi előítélet is kötődik.
Az ombudsman szerint nem fogadható el az az érvelés, amely szerint a láthatósági mellény megkülönböztető feliratával a közfoglalkoztatási program társadalmi hasznosságára kívánják felhívni a figyelmet, hiszen a nyilvános helyen dolgozó közfoglalkoztatottak címkézése, megjelölése inkább a meglévő sztereotípiák erősítésére alkalmas, mint a közfoglalkoztatási program népszerűsítésére.
Az alapvető jogok biztosa ezért felkérte a társaság vezetőjét, intézkedjen arról, hogy az irányítása alá tartozó gazdasági társaságban dolgozó közfoglalkoztatottaknak ne kelljen megkülönböztető felirattal ellátott láthatósági mellényt viselniük, illetve fordítson kiemelt figyelmet a közfoglalkoztatottak emberi méltóságának megőrzésére - zárul a közlemény.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések: