Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2014. június 27., péntek

Hír24: Alaposan megdrágult a közmunka

A kezdeti 64 milliárdhoz képest tavaly a közel háromszorosát költi az állam a programra – írja a Napi Gazdaság.

Tavaly decemberre több mint 387 ezerre emelkedett a közfoglalkoztatásban érintettek száma, így 2013-ban 179,9 milliárd forintot költött az állam a programra. A közfoglalkoztatás átalakítása következtében 2011. január 1-jétől megszűnt a közmunkaprogram, a közcélú munka és a közhasznú munkavégzés, ezeket az egységes közfoglalkoztatás rendszere váltotta fel - derül ki a Napi Gazdaság cikkéből.
Az első évben a Munkaerő-piaci Alap „közfoglalkoztatás kiadásai" előirányzatából a közfoglalkoztatás támogatására 64 milliárd forint volt fordítható. 2012-ben már 137,5 milliárd forint ment a közfoglalkoztatás támogatására, tavaly pedig 153,8 milliárd forintot irányzott elő az állam erre a célra – közölte a Napi Gazdasággal a Belügyminisztérium. (Ezt az összeget ugyanakkor 26,1 milliárd forinttal kellett kiegészíteni, vagyis 2013-ban 179,9 milliárdba került a program.) Idén a közfoglalkoztatási költségvetési előirányzat mértéke 183,8 milliárd forint. A programban 2011-ben még csak 35 ezren vettek részt, egy évvel később már 271 ezer főre duzzadt a létszám, ami tavaly decemberre 387 ezerre emelkedett.

Nincsenek megjegyzések: