Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2012. január 11., szerda

Petició a kormány Közmunkaprogramja ellen


A kormány 2012-es Közmunkaprogramja ellen

"A legfontosabb változás, hogy a jövőben létrejön az úgynevezett közfoglalkoztatási jogviszony, ami eltérhet a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalói jogviszonytól. Ennek egyik legfőbb oka, hogy így a kormány a minimálbérnél kisebb járandóságot is megállapíthat a rászorulóknak. Azaz nem lesz kötelező kifizetni a mostani havi, bruttó 78 ezer forintot a közmunkán dolgozónak napi nyolc órás munkájukért. A törvényjavaslatból az olvasható ki, hogy a közfoglalkoztatás keretében dolgozónak kötelezően adandó bér csak bruttó 46.800 forint lesz. Azaz a kormány már 40 százalékkal képes csökkenteni a bérköltségeket, hiszen a minimálbéres foglalkoztatáshoz hasonlóan nem lesznek érdekeltek abban a foglalkoztatók, hogy több pénzt adjanak a közmunkásoknak."
havi 38000 FT 8 órás közmunkáért szép mondhatom. Felháborító. és 4 órában 19000 FT ot. a bpj összegét nem éri el 28500 FT-ot. ( sakál: Mint tudjuk, most 2012 jan. 1-től a foglalkoztatást helyettesítő támogatás havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80% - a, azaz 22800 Ft lett)
A közmunkások  bérét továbbra is a minimálbér alapján határozzák meg.
Ne a bruttó 46800 FT -ból!
Írjátok alá ezt a peticiót, ha nem akarjátok, hogy rosszabb legyen a helyzet a mostaninál!!!


http://www.peticiok.com/a_kormany_2012-es_kozmunkaprogramja_ellen

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Miért van az, hogyha nem kapjuk meg a rendes minimálbért, mégis elvárják, hogy ugyanazt a munkát végezzük el, mint a nem közmunkások???? Ha meg felháborodunk, közlik velünk, hogy nem kötelező, de akkor nem kapsz egy évig semmilyen ellátást(bérpótló juttatás). Szóval harmadannyiért csináld...

Kemenczei Róbert írta...

Azért sajnos, mert törvénytelenül visszaélnek a hatalommal a politikusok, az önkormányzatok és a munkaügyi kirendeltségek vezetői! Ez van sajnos munkahelyek nincsenek, ezért mindent meg lehet csinálni. Ez a Blog azért jött létre, hogy összefogjunk és hogy harcoljunk valós érdekeink érvényesítéséért mind azok, akiket az elsődleges munkaerőpiac nem fogad be és közmunka végzésére kényszerülünk.

Köszönjük a hozzászólását, ha van személyes tapasztalata mondanivalója, olvasói levélként szívesen közzé tennénk Blogunkban.

Névtelen írta...

Kedves Sakál! Én lehet, hogy most egy kicsit ellentmondónak fogok tűnni számodra, DE!Én úgy gondolom, hogy a közmunkaprogrammal számos ember jutott munkához ,akiknek eddig alapvetően nehéz vagy ,pedig lehetetlen volt munkát találnia, mert a munkáltató nem alkalmazta vagy ,mert nem rendelkezett kellő gyakorlattal ahhoz, hogy az adott munkát teljesíteni tudja vagy ,pedig a munkáltató kritériumainak nem tudott megfelelni.Ami manapság valljuk be, hogy gyakran megesik. Ezzel szemben a közmunka program (és ezalatt most nem csak kimondottan a takarítónőkre gondolok), lehetőséget adott arra, hogy bizonyítani tudjon az is aki esetleg hátrányban volt pl. a közszférában dolgozókkal szemben, mert nem tudott megfelelni a munkáltató kritériumainak.Így akár aki tehetséges és eddig nem tudta érvényesíteni magát, annak most lehetősége nyílt, hogy bizonyítson.És azt gondolom, hogy aki egy kicsit is tud/ tudott bizonyítani a közmunka programban azt valószínüleg továbbra is alkalmazni fogják így akár lehetősége nyílik arra, hogy a közmunka programok elvégzésével akár egy megüresedett állást betölthessen, mikor erre majd lehetőség nyílik.És én személy szerint hallottam innét-onnét, hogy a közmunka programban résztvevő ,arra érdemes embereket sorban visszahívják a munkáltatók és még egyszer hangsúlyozom ez az arra érdemes emberekre vonatkozik. Ezáltal lehetőséget látok arra, hogy ezen túl pl. a közszférában olyan emberek jelenjenek meg akik alapvetően tehetségesek, de eddig nem volt lehetőségük ilyen helyre bekerülni attól függetlenül, hogy képesítéssel rendelkeznek.Ezen felül tudomásomra jutott, hogy tervben van, hogy a közfoglalkoztatási bérezések a minimálbérnek fognak megfelelni, tehát egy közfoglalkoztatás alapvetően akár még jobb is lehet, mint foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülni ami lassan egyenlő lesz a semivel.Így nem lesz majd különbség a közcélú és az alkalmazott bérezése között vagy ha lesz is akkor sem számottevő. Így idővel nem lesz megkülönböztetve a közcélú munkás.
Én még egyszer hangsúlyozom, hogy ez a válasz nem ellened irányult én a saját szemléletemet írtam válaszként.

Kemenczei Róbert írta...

Kedves hozzászóló!

Egyet értünk, abban, hogy számos ember jutott közmunkához. Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy mind több ember juthasson számára megfelelő munkához. Ugyanakkor egyetértünk, abban, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatásnál jobb a közcélú alkalmazott bérezése. Azonban jelenleg a korábbi rendelkezésre állási támogatást átnevezték foglakoztatást helyettesítő támogatásra, melynek összege is lecsökkentésre került a korábbi 28.500 Ft-ról 22.800 Ft-ra és ugye ezt is egy családban csak 1 fő kaphatja, ha a törvényi feltételeknek megfelel. Vannak sajnos elég sokan, kiknek nincs egyszerűen lehetősége az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkednie és közmunkát sem tudnak részére felajánlani a szabott pályázati keretek miatt. Nekik is ugyan annyiba kerül 1 kg kenyér mint más dolgozó embereknek, nekik is meg kéne valahogy élni, persze nem lehet ebből a 22 ezerből ez is igaz, de a 0-ától mégis több. Ami a minimálbéres közfoglalkoztatást illeti,nincs pénz rá. Jelenleg egy nem közmunkán részt vevő, akinek nincs szakképesítése 8 órai munkáért mindössze csak 47,ezer, míg más aki nem közmunkás ugyan azért a munkáért 69 ezer forintot visz haza. A probléma több dologból áll ezek az alábbiak:
1-A közmunkások az MSZP kormány idején 1 évig dolgozhattak 8 órában rendes minimálbérért, nem volt megkülönböztetés, mint most a FIDESZ kormány idején. Most egy közmunkás csak 4 órát és 2-től 4 hónapig dolgozhat a rendes minimálbér alatti összegért!
2-Diplomás, vagy érettségizett ember is bármilyen munkára kiközvetíthető (akár utcai szemétszedésre is)
3-A kritériumok a közmunkáknál is megvannak, mert egyes helyeken diszkriminálva az iskolai végzettségekhez kötik egy-egy munkaviszony létesítését, pedig köztudott, hogy mondjuk egy Portás állás betöltéséhez szükségtelen az érettségi bizonyítvány
4-Munkaruhát és védőitalt nem biztosítanak a legtöbb helyen a közmunkásoknak, holott a Munkavédelmi Főfelügyelőség szerint őket is megilletnék mindezek

Csak remélni lehet, hogy igen rendes bérből és hosszútávú foglalkoztatás keretében újjá alakul esetlegesen majd a közfoglalkoztatást, melyben Blogunk az Intézményes foglakoztatást támogatja.
Köszönjük az észrevételt!

olcsvari67 írta...

Ocsi67

Csak egy-két újdonság a mi "drága" kormányunk legújabb agyament közmunka programjához (vízügyi,vízgazdálkodási és evvel összefüggő közmunkák). Az én párom sajnos már évek óta önkormányzati foglakoztatást helyettesítő támogatást kap. Amit alakalom adtán a szakmájában végzett egyszerűsített foglalkoztatásban keresett jövedelemmel egészített ki. (AMÚGY IS AZ ELLÁTÁSHOZ MEG KELLETT LENNI ÉVI 30 NAP, VALAMILYEN MUNKAVISZONYNAK). A múlt hét elején jött egy "boldogító" levél, VAN KÖZMUNKA, PÁLYÁZATOT NYERT AZ ÖNKORMÁNYZAT. 10 napon belül jelezzük, hogy elfogadjuk, vagy sem. Semmi gond gondoltuk volt már ilyen máskor is, had menjenek akiknek nincs semmi más lehetőségük. Bementünk a hivatalba ezt közölni. S ekkor ért a meglepetés: felvilágosítottak minket, hogy a mi KISTÉRSÉGÜNKBEN MINDENKINEK JUT HELY!!! Aki nem fogadja el attól minden támogatást 3 évre megvonnak. (kikerül a munkanélküliek listájáról). Megjegyzem a párom szakmájában most jön a szezon. Viszont a hivatalnak ez nem indok, csak az azonnali bejelentett munkaszerződést fogadják el pardonnak. Hát menjen ki Orbán, meg a családja a gátakat 6 hónapig, mert ennyi a program, rendbe tartani 47 ezer forintért.
Nem baj a párom kikerül a munkanélküliek közül, névleg (legalább javítja a statisztikát). Majd többet dolgozunk alkalmi és feketemunkában! Legalább úgy nem fogunk éhen halni.
2012.03.12

Kemenczei Róbert írta...

T. Ocsi67!

Sajnos ez van, önnek is nagyon igaza van, ha arra gondolt, hogy a 47 ezer forint a megélhetéshez sok az éhenhaláshoz meg kevés. Ez van a nép fülke forradalmat csinált, igaz ez a hatalom el is vehető a FIDESZ politikusaitól. De jó lenne ugye már...
Kitartást kívánunk Önnek és családjának is és szebb jövőt is.
Köszönjük hozzászólását!
abszerk