Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2013. július 13., szombat

Sonline-Hol van a közmunkáshad: az ember kevés, a statisztika mégis jó

Háromszázezer közmunkás – ez az idei cél Pintér Sándor belügyminiszter szerint, s miközben ez Európa-, de lehet, hogy világrekord, a Balaton-part egyes településein éppen hogy kevés a közmunkáskéz. A szabályt erősítő kivétel Balatonszárszó, mely ellenben a környékbeli polgármesterek szerint valóságos „közmunkásparadicsom”.

– Annyira kevés közmunkást tudtunk alkalmazni az idei nyárra, hogy szezonmunkásokat kellett felvennie az önkormányzatnak a városüzemeltetési szervezethez a közterületek rendben tartására – kesergett Csákovics Gyula zamárdi polgármester. – A tavalyi létszámnak csak a felét kaptuk.

A siófokiak, azok elsősorban, akik a belvárostól és a Balaton-parttól is távolabb laknak, arra panaszkodnak, hogy idén még alig találkoztak fűkaszáló közmunkással. Igaz, a városháza jó előre felkészítette a helyieket erre, amikor azt tudatta az önkormányzati lapban: az elmúlt években „elkényeztették” a siófoki polgárokat azzal, hogy az ingatlanuk előtt is lekaszáltatták  a füvet, idén azonban erre már nincs lehetőség. – A nagy balatoni közmunkaprogram megszűnt, helyette vízügyi programot indítottak – így Balázs Árpád siófoki polgármester. – Több más közmunkaprogramot is kiírtak, mindegyikre pályázunk. Nehéz azonban tervezni a létszámot, mely nagyon változó; hol többen vannak, hol kevesebben.

Balatonszemesen éppen elegendő a közmunkások száma. – A huszonöt fővel nem lehetünk elégedetlenek – summázott Takács József polgármester. – Minden pályázati lehetőséget megragadunk, s a vízügytől is „kapunk” embereket. Öt diák közmunkásra is pályázatot nyújtottunk be. Idén először krumplit is termelnek a közmunkásaink, egyelőre fél hektáros területen kezdtük és ha beválik, jövőre növeljük az erre a célra bérelt földet, melyért terménnyel fizetünk. Elsősorban az iskolakonyha részére termeljük a zöldséget, az esetleges maradékot a helyi rászorulók között osztjuk szét.


S akkor eredjünk a balatonszárszói „titok” nyomába. – Sok-sok munka, pályázat, adminisztráció – sorolta Dorogi Sándor polgármester. – Több kolléganő is ezzel foglalkozik a hivatalban, akik akár mást is csinálhatnának e helyett, de én ragaszkodom hozzá és ezzel egyetért a képviselő-testület is, hogy ragadjunk meg minden lehetőséget a közfoglalkoztatás növelése érdekében. Ez persze azzal is jár, hogy az emlegetett ügyintézők még szilveszterkor is a hivatalban írták a pályázatot, mert éppen lejárt valamilyen határidő. Valóban sok a közmunkásunk, mert nem csak az a kevés fizetségük több a semminél vagy a segélynél, hanem az is fontos, hogy érezzék: szükség van a községnek a munkájukra. Kötcsei, nagycsepelyi, teleki is akad közöttük, őket az önkormányzat naponta kisbusszal hozza-viszi, azt hiszem, ez is kuriózumszámba megy. Ha alkalmassági vizsgálatra van szükségük, oda is elvisszük őket. A vízügy közfoglalkoztatottjainak helyiséget biztosítottunk. De elmondhatjuk mindezért cserében azt is, hogy rendben vannak a parti, faluközponti közterületek. 

Dorogi Sándor azt is számon tartja: huszonöten-harmincan, megszakítva közmunkaviszonyukat, három hónapos nyári idénymunkára helyezkedtek el a vízügytől a vendéglátásig, bejelentett álláshoz, teljes fizetéshez jutva erre az időre. Ők nyilván közmunkásként is jól végezték a dolgukat – állapította meg a szárszói faluvezető, s hozzátette: a vadonatúj lehetőséggel élve tíz diák közmunkás foglalkozatására is pályázatot nyújtottak be.

Több a foglalkoztatott
Hol van hát a közmunkáshad? Ha máshol nem, Balatonszárszón. De még ezzel együtt sem mondható, hogy „ellepték” volna a Balaton partját, a „had” valahol másutt lehet. A vita pedig változatlanul folyik a politikai ellenoldalak között: míg a Fidesz-szóvivő szerint „a foglalkoztatás területén is jobban teljesít Magyarország”, MSZP-s kollégája úgy véli, „a Fidesz-kormány úgy trükközi össze a foglalkoztatottsági adatokat, hogy közben a közmunkások 2-300 ezres tömegével játszik a statisztikában”. De ne csak politikusokra figyeljünk, figyelmesen böngészve hírportálunk kommentjeit, egészen új közgazdasági alapvetésre is rábbukanhatunk e téren, mint például: „Fejlődés esetén egy ideig növekszik az álláskeresők száma.”
Ez esetben nagy a baj, mert éppen most jelentette be Selmeczi Gabriella, hogy „egy Békéscsabányival többen vannak a foglalkoztatásban lévők, mint egy éve”.

Nincsenek megjegyzések: