Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2013. december 19., csütörtök

FELHÍVÁS TÜNTETÉSRE SZOMBAT DÉLELŐTT 11 ÓRAKOR A KÚRIÁNÁL

Tisztelt Hitelkárosult Sorstársak és megélhetésükért küszködő Emberek! Tisztelt Szervezetek!

     A Magyar Szociális Fórum és a Bankcsapda szervezet tiltakozó tüntetésre szólít Titeket a Kúria vérlázító döntése miatt, mellyel igazat adott a csalóknak, nekünk pedig azt üzente, ne is számítsunk igazságra, mert a jogrend nem a miénké, hanem a társadalmon élősködő kisebbségé. Azt üzenték nekünk, hogy nem ütközik sem jogszabályba, sem jóerkölcsbe és uzsorának sem számít, ha egy bank kétszer-háromszor annyit követel vissza a kölcsönért, mint amennyit adott nekünk. A Kúria ezzel védelmébe vette azt a társadalomellenes jogrendet, amely szentesíti a csalók, a leigázók, a kizsákmányolók jogát, és elítélte azokat, akik velük szemben igazukat és emberi jogaikat akarják érvényre juttatni. Közölték velünk, hogy a bankok azt tehetnek velünk, amit csak akarnak, még reményünk sem lehet arra, hogy sikeresen védekezzünk a bíróságon. A Kúria döntésével felülírta azokat az ítéleteket is, amelyek a bankok által megkárosított emberek javára eddig születtek. Emiatt a gyalázatos jogrend miatt kerülhet a megtermelt érték fele a felső tízezer kezébe, míg a másik felén pedig a lakosság egészének kell osztoznia. Ez a rendszer okozza a példátlan társadalmi különbségeket, az igazságtalanságot és a lakosság 60 százalékát sújtó megélhetési válságot. Azt, hogy négy és fél millió honfitársunknak a létminimum alatt kell élnie, közülük közel egy milliónak mélyszegénységben, hogy gyermekek tízezreinek kelljen éheznie, hogy elvegyék a rokkantak nyugdíját, mindkét lábára amputált embereket, terhes anyákat, 90 éves asszonyokat lakoltassanak ki, emberek százait kergessék öngyilkosságba, tegyék ki fagyhalálnak, fiatalok százezreit kényszerítsenek arra, hogy külföldre vándoroljanak, mert idehaza nem tudnak boldogulni.
ELÉG EBBŐL! NEM ENGEDJÜK, HOGY MEGFOSSZANAK MINKET JOGAINKTÓL, EMBERI MÉLTÓSÁGUNKTÓL, és LEHETETLENNÉ TEGYÉK MEGÉLHETÉSÜNKET! ELÉG AZ ELNYOMÁSBÓL! GYERTEK VELÜNK TILTAKOZNI A KÚRIA, A BANKSZÖVETSÉG ÉS A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM ELÉ! HOZZATOK MAGATOKKAL TILTAKOZÓ PLAKÁTOKAT, DOBOT. SÍPOT, KEREPLŐT HOGY DEMONSTRÁCIÓNK HARSÁNY LEGYEN!
Kérjük a T. Szervezeteket, mozgósítsák tagságukat, és jelezzék részvételüket, hogy a felszólalók között helyet tudjunk biztosítani képviselőiknek!
A tüntetés 11 órakor kezdődik a Kúria előtt, Budapesten, az V. kerületi Markó utca 16. előtt. Rövid beszédek hangzanak el a tüntetésen résztvevő szervezetek képviselői részéről, majd a Bajcsy Zsilinszky úton át a József Nádor térre vonulunk a Bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium elé. A tüntetés 14 óráig tart.

Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapítója és Falus Zsolt, a Bankcsapda elnöke
Budapest, 2013. december 18.

Nincsenek megjegyzések: