Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2014. március 28., péntek

Magyarországon 1149-en szenvedtek fagyhalált az elmúlt négy évben

Budapest, 2014. március 25.

     Magyarországon 1149-en szenvedtek fagyhalált az elmúlt négy évben, 2010. október eleje és 2014. március 20. között – tájékoztatott a tömeges életvesztésről kedden a Magyar Szociális Fórum.
     2010-2011 telén több mint 400-an, 2011-2012 telén 330-an, 2012-2013 telén csaknem 300-an szenvedtek fagyhalált. A mögöttünk álló télen, 2013. október eleje és az idén március 20. között 119-en távoztak az élők sorából.
     Az emberek többsége saját fűtetlen otthonában hűlt ki, illetve kórházba szállítása közben, vagy kórházba kerülése után hunyt el, mert már nem tudtak rajta segíteni. Kisebbik részük közterületen, a szabad ég alatt hűlt ki.
     A Magyar Szociális Fórum azt is tudatta, hogy a kormány továbbra sem oldotta föl a fagyhalál esetekre vonatkozó hírközlési tilalmát az irányítása alá tartozó közszolgálati médiában. Emiatt a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió csak külföldi fagyhalál-esetekről számolhat be, szerkesztőinek tilos hírt adni a hazai fagyhalál esetekről, még akkor is, ha az adatok hivatalos állami forrásból származnak.
    A cenzúra miatt az állami média nem tett eleget életvédelmi feladatának, elmulasztotta mozgósítani a lakosságot a veszélyeztetett helyzetbe került emberekkel való fokozott törődésre, a szolidaritásra és az emberbaráti segítségre, a fagyhalál megelőzésére. A cenzúra maga is hozzájárulhatott az életvesztéshez, a kormányt súlyos felelősség terheli emiatt.
    Ez az állapot négy éve tart. Ez idő alatt 1149-en fagytak meg Magyarországon.+++

Kiadta: MSZF SZK

Nincsenek megjegyzések: