Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2012. október 27., szombat

Az MSZF a kilakoltatási moratórium előbbre hozását sürgeti


Budapest, 2012. október 26. péntek
  A Magyar Szociális Fórum pénteken arra kérte a kormányt, hogy december 1. helyett már most léptesse életbe kilakoltatási moratóriumot, és ne engedje meg, hogy a hideg beálltával családok kerüljenek az utcára saját vagy önkormányzati lakásukból. Az MSZF csokrot tett közzé azoknak a megélhetési válságba került embereknek az üzeneteiből, akik csak abban az esetben volnának képesek megőrizni egyetlen otthonukat, és kilábalni aggasztó helyzetükből, ha munkához és tisztességes bérhez juthatnának, nem vonnák meg tőlük a rokkant nyugdíjat, és államilag akadályoznák meg, hogy hitelezőik azt tegyék velük, amit csak akarnak.
-          Kérem szépen a segítségüket, miként tudnám megállítani a kilakoltatást? Visszakapni az ellopott házunkat, amelyben 7-en lakunk, köztünk 1 kiskorú gyerek.
-          Rokkant nyugdíjas lettem, majd a tavasszal - felülvizsgálat után - egészségesnek nyilvánítottak csípő protézissel. Munkát nem találtam a mai napig sem. Most jövedelempótlóból élünk. A bank küldött egy levelet, melyben közli velem, ha a tartozásomat nem tudom kiegyenlíteni, elárverezik a házunkat.
-          Mit csináljak munkahely és pénz nélkül? Senkit sem érdekel az a tény, hogy miből fogom a csekkeket befizetni, élni?
-          Adósságcsapdában vergődök, már semmit sem tudok fizetni. Mit tegyek, 60 éves vagyok, munkát nem kapok.
-          4 éve semmilyen ellátásban nem részesülök. A férjem nyugdíjából élünk, nekem 40 év szolgálati időm van, de mivel ápolási díj volt az utolsó 15 év, nekem semmi nem jár.  Megfosztottak minden jogomtól, fizettem a járulékokat és mégsem kapok semmit. 6 alkalommal voltam a bizottságnál, de a 40% egészség károsodásra nekem nem jár semmi.
-          3 éves kis fiamat és feleségemet próbálom eltartani, nem sok sikerrel.
-          Jelenleg munkanélküli vagyok, úgy, hogy már segélyt sem kapok 1 éve. Hazaköltöztem édesanyámhoz, és az Ő nyugdíjából élünk. Kérem Önöket segítsenek, hogy mi lehet ennek a vége?!
-          A férjem halála miatt kénytelen voltam felvenni személyi hitelt a temetési költségekre. Februárban egy törlesztő részletet nem fizettem be, de utána igyekeztem
pótolni magasabb összeg befizetésével.  Felmondták a szerződésemet, és egy összegben követelik vissza a tartozást. Közölték, hogy máskülönben elárverezik a gyermekeimmel közös ingatlanomat.

-          5 évig fizettük rendszeresen a havi törlesztést, ennek ellenére csak 500.000 forintot számoltak el, pedig 3.000.000 forintot fizettünk be. A végtörlesztésnél még 5.000.000 forintot kellett fizetnünk. Hová tűnt az általunk befizetett 3.000.000 forint?
-          Tegnap kötöttük meg az árfolyamgát-szerződésünket. Számunkra ez óriási csalódás, véleményünk szerint csupán egy halasztott fizetési konstrukció az egész, ráadásul olyan aljas módon beépített dologgal, mint a háromhavonta tőkésítendő kamat.  Mit fog fizetni az állam és a bank segítség címén? Minek a mijét?
-          Az összes tartalékainkat feléltük, a 32 év alatt összegyűjtött értékes porcelánokat és aranyat már eladtuk, 75 éves édesanyám segít bennünket a 70 ezer Ft nyugdíjából. Tüzelőnk sincs télire, tavaly télen is heteket voltunk fűtetlenül. A gázt is kikapcsolták már.
-          A hitel elbírálásánál figyelembe vették a jövedelmet, nem lehetett több a jövedelem 33%-ánál a havi törlesztő részlet, csak úgy adtak hitelt. Jelen esetben már nem vesznek figyelembe semmit, képesek volnának a havi 89.000ft-os jövedelemből is levonni a 96-103.000ft-ot! Veszélyeztetve a megélhetésünk 2 kiskorú gyermekkel. Már nem bírjuk, tele vagyunk tartozásokkal azért, hogy a törlesztő részlet fizetve legyen. Kérem segítsenek!
-          Reménytelenül elkeseredett vagyok. 2012.jan.31-ig rokkant nyugdíjas voltam, az új komplex felülvizsgálat rehabilitációs ellátást állapított meg, majd a II. fokú felülvizsgálat még az eddiginél is rosszabb egészségi állapotúnak minősített. Ellátásom 70%-át megvonták annak ellenére, hogy sem csaló sem jobb állapotúnak nem minősítettek. 37 ezer Ft-al földönfutóvá tettek 32 évi munkaviszony után. Minden szempontból romlik az állapotom, idegileg teljesen összeomlottam.
-           Dupláját fizetni és meddig? Egyetértek a perindítási szándéknyilatkozattal,
mert illő lesz elkezdeni valamit tenni a családomnak.  Hiszen mi megyünk tönkre, mindenhogy.

-          A Földhivatal másodfokon is elutasította a Pénzintézetem tulajdonjogi bejegyzési kérelmét. A tulajdon tehát az enyém. Ennek ellenére az ingatlanomat az interneten árulják.  

Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371

Nincsenek megjegyzések: