Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2014. november 4., kedd

Súlyos döntések: négy év alatt lenullázza a segélyt a Fidesz

Erre senki nem szervez tüntetést?

"7. Segélyezést érintő döntések: 

a) 4 év leforgása alatt évente negyedével csökkentik a foglalkoztatást helyettesítő támogatásokat, helyette az érintetteket a közmunkaprogramba vonják be."

Közmunkába? Az is csak legjobb esetben 3 hónap?
Mit csinál az a foglalkoztató pl: a vasúttörténeti egyesület, ahol bevétel alig van, de muszáj rendbe tartania vasúti megállóhelyet, ha már nem tudja fizetni a foglalkoztatottak után a közterheket, mert nem profit érdekelt cég és nem több milliós költségvetésű önkormányzat? Ad az állam ehhez elég támogatást, esetleg valaki?
ilyenkor mi van kedves FIDESZ-es milliomosok?



Súlyos döntések: négy év alatt lenullázza a segélyt a Fidesz

Közel ötórás ülés után a Fidesz-frakció több fajsúlyos döntést hozott a 2015-ös költségvetéssel, a devizahitelek forintosításával, a segélyezési rendszer átalakításával és a 2015-ös adótörvényekkel kapcsolatban.
1. Ahogy Orbán Viktor pénteken bejelentette, az internetadót visszavonják a tervezet november 18-i parlamenti szavazásán. (Az adó visszavonására szerdán tesz javaslatot a gazdasági bizottság.) A kieső bevételt a 2015-ös költségvetés tartalékaiból pótolják.
2. 2016. január 1-től megtörténik a devizahitelek forintosítása. A váltás nem lesz kötelező az ügyfelekre nézve, de a bankok kötelesek lesznek az átváltást felajánlani. Az átváltási árfolyamról, és a további részletekről a kormány dönt majd rendeleti úton. Rogán Antal frakcióvezető kedden azt mondta, több mint egy hónapjuk lesz erről a Bankszövetséggel tárgyalni.
3. Megalkotják a fair bankokról szóló törvényt, amely a következő elemeket tartalmazza majd: a) A szerződéskötéstől számított három éven belül semmilyen változtatást nem kezdeményezhetnek a bankok, így a kamat, a kamatfelár sem nőhet. b) Három év után a kamatfelár, és a -mérték változhat, de 90 nappal a változtatás előtt a bankoknak értesíteniük kell előre az ügyfeleket. c) A változtatásról „objektív indexet” kell a bankoknak meghatározniuk, amit az MNB hagy jóvá. d) A bank változtatásról szóló kiértesítése után az ügyfeleknek jogukban áll felmondani ingyen a szerződést, és más bankhoz átvinni a hitelüket. e) A költségeket és díjakat csak az inflációval arányosan lehet emelni. g) A késedelmi kamatot maximálják, a teljes hiteldíjmutató legfeljebb 10%-ában.
A forintosítással kapcsolatban a frakció arra kérte a kormányt, a bankok elszámoltatásánál a folyó peres ügyekben az államra nézve kedvezőtlen döntés esetén minden egyes esetben nyújtsanak be fellebbezést, majd – az Alkotmánybíróság határozata után – induljon meg az elszámoltatás, várhatóan februárt követően. Rogán szerint a bankok elszámoltatása javítja a költségvetés pozícióit, a törlesztőrészlet csökkenése révén egy devizahitelesnél 20 000, egy forinthitelesnél 10 000 forint maradhat átlagosan, így 2,6%-kal nő a háztartások fogyasztása jövőre.

Segély helyett csak közmunka lesz
Fotó: 

4. 2016. január 1-ig minden fogyasztói hitelt át kell írni az új szabályoknak megfelelően, tehát visszamenőlegesen, a régi hitelszerződéseket is.
5. 2015. szeptember 1-től 10%-os pedagógusbér-emelés lesz (ez a korábban bejelentett életpályamodell több évre eltolt, jövőre esedékes része), a rendőrök és katonák július 1-től 30%-os emelésben részesülnek.
6. Oktatást érintő döntések: a) Jövőre 3 éves kortól kötelező lesz az óvodáztatás. b) A frakció azt kérte a kormánytól, hogy a szakoktatás részére további forrásokat biztosítsanak.
7. Segélyezést érintő döntések: a) 4 év leforgása alatt évente negyedével csökkentik a foglalkoztatást helyettesítő támogatásokat, helyette az érintetteket a közmunkaprogramba vonják be. b) 2016. január 1.-től 4 év leforgása alatt a kétgyerekesek után járó adókedvezményt a duplájára emelik, 2016. január 1-től folyósítani fogják az új szociálpolitikai támogatást. 120 ezer forint adókedvezményt is kaphatnak a frissen házasodott párok.
8: A frakció arról is döntött, hogy 200 000 forint alatt nem lesz változás a cafetériában, ezen felül arra kérik a kormányt, hogy vizsgálja meg, a 200 000 forint fölötti résznél hogy lehet elérni, hogy a meleg étel, és a turizmus területén maradjon a kedvezmény.
9: Rogán Antal szerint felmerült, hogy a családi pótlékot munkavállaláshoz kössék, de „ezen a kormány még gondolkodik”.
Egy kérdésre válaszolva Rogán Antal azt mondta, az amerikai kitiltási botrány nem került szóba az ülésen. Ugyancsak nem merült fel a KDNP által ismét előhúzott, a boltok vasárnapi zárva tartásáról szóló javaslat sem, Rogán Antal szerint ezt maguk a KDNP-sek sem hozták szóba.
A Déli Áramlat gázvezetéket uniós előírások alól mentesítő törvényjavaslatról – amin Rogán Antal neve szerepel – a frakcióvezető azt mondta, az indítvány „nem az övé”, mint a gazdasági bizottság elnöke jegyezte az indítványt, de támogatja azt. Rogán szerint erre azért van szükség, mert az ukrán válság miatt ukrán vezetéken folyó gáz továbbítása kockázatossá vált.
A frakció arra kéri a kormányt, az új uniós költségvetési ciklusban a források 60%-a vállalkozásfejlesztésre menjen, mint a frakcióvezető megjegyezte, az előző ciklusban ez az arány 39% volt.

Nincsenek megjegyzések: