Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2012. augusztus 23., csütörtök

Kerekasztal tanácskozás


Szeptember 1-én, szombaton tartjuk meg a Magyar Szociális Fórum által kezdeményezett kerekasztal-tanácskozást a devizahitel károsultak érdekében
azokkal a szervezetekkel és személyekkel, akik és amelyek tettekkel bizonyították kiállásukat a megkárosítottakért. A munka találkozónak nem kívánunk publicitást adni, tehát nem lesz sajtó nyilvános. Céljának azt tartjuk, hogy a sok-sok elkülönülten dolgozó csoport összedugja a fejét, megvizsgálja, mi közös a megoldást kereső tevékenységében, és megjelöljük, mit tudunk és akarunk közösen tenni a probléma további enyhítése, és megnyugtató rendezése érdekében. Mindnyájan azt tapasztaljuk, hogy politikai és jogi falakba ütközünk, emiatt a Hitelkárosultak nem tudnak érvényt szerezni a jogaiknak. Az eszmecsere szabad és nyitott. A résztvevők számáról függően minden szervezetnek max. 6-8 perc áll majd a rendelkezésére ahhoz, hogy a devizahitel-üggyel kapcsolatos tapasztalatait vázolja, és javaslatot tegyen a jövőre nézve. Az elhangzott javaslatokat beszélgetés követi azzal a céllal, hogy az előterjesztettekből kiemeljük a közöset, és eldöntsük, hogyan kívánjuk elérni azt. A tanácskozás 3 órás lesz. A Kerekasztal mellé - előzetes akkreditálással - azokat a szervezeti képviselőket és szakembereket várjuk, akiknek tervük és konkrét javaslatuk van, hogy mit tegyünk. Hitelkárosult magánszemélyeket abban az esetben látunk szívesen, ha ugyanerre képesek. Az előzetes akkreditálást a 


címre kell eljuttatni augusztus 29-ig. Csak azoknak a jelentkezését fogadjuk el, akiknek a kérelmét augusztus 30-ig, csütörtökig visszaigazoltuk. (A tanácskozást Budapesten tartjuk, pontos helyszínét pedig a visszaigazolásban jelezzük.) Ezért kérjük, hogy akkreditálási kérelmükkel együtt, egy vagy több pontba szedve minden jelentkező küldje el a devizahitel-probléma megoldására vonatkozó írásos javaslatát, legfeljebb tíz sorban! Célunk az érdemi párbeszéd és a hatékonyság a Hitelkárosultak érdekében.


Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője

Nincsenek megjegyzések: