Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2012. július 16., hétfő

Emma néni lakást követel elvett lakása helyett – KDNP képviselő


Budapest, 2012. július 16. hétfő

      A főváros XV. kerületében július 2-án kilakoltatott két lábára amputált asszony nem törődik bele az ellene elkövetett embertelenségbe, hanem lakást követel magának a helyett a lakás helyett, amelyet elvettek tőle. Ezt Nagy Lajosné (Emma néni) mondta Simó Endrének, a Magyar Szociális Fórum szervezőjének, aki a hét végén kórházi ágyánál kereste fel a szív katéter műtéten átesett asszonyt – adta hírül hétfőn a társadalmi mozgalom.
     „Kész vagyok kiállni magamért, unokámért, és bízom benne, mások is kiállnak értem, hogy lakásban élhessek, ne pedig teljes bizonytalanságban egy átmeneti gondozó intézetben, utána pedig egy átmeneti családotthonban” – mondta a 68 éves asszony, akinek érszűkület miatt amputálták a lábát 1999-ben és 2004-ben.
      Emma néni kilakoltatását követően a Kereszténydemokrata Néppárt egyik országgyűlési képviselője védelmébe vette a XV. kerületi polgármester eljárását, és úgy vélekedett, hogy a rokkant asszony és unokájának kilakoltatását elrendelő László Tamás „emberként és politikusként mintául szolgálhat minden jóakaratú embernek”. Az MSZF-hez küldött üzenetében a fórum által meg nem nevezett KDNP képviselő „jogszerűnek” minősítette a Nagy Lajosnéval szemben elkövetett embertelenséget, és annak a véleményének adott hangot, hogy az amputált lábú asszony még jól is járt a kilakoltatásával, hiszen „a gondozóházban két gondozó ápolta”.  A KDNP képviselője elhárította magától az MSZF kérését, hogy segítsen lakáshoz juttatni Emma nénit és unokáját, és azzal válaszolt, hogy „amíg László Tamás polgármester (ti. a kilakoltató)  úr kezében az ügy, a betegé és a 15 éves unokáé, addig rám nincs szükség”.
     A Magyar Szociális Fórum a magyarországi kilakoltatások csimborasszójának minősítette a rokkant asszony és unokájának kilakoltatását, embertelen aljasságról tett említést, és arra kérte az országgyűlési képviselőket, hogy segítsenek lakáshoz juttatni a magatehetetlen Nagy Lajosnét, tegyék lehetővé, hogy a nagymama együtt élhessen 15 éves unokájával, akitől kilakoltatása után elszakították, és akit egy hetes kora óta gyámként nevel.+++

Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371

Nincsenek megjegyzések: