Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2012. július 30., hétfő

Harcra szólítanak a rokkantak a kiszolgáltatottság ellen


Szeged, Budapest, 2012. július 30. hétfő

     A Magyar Szociális Fórum Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoportja hétfőn arra szólította fel a rokkantakat, hogy társadalmi harccal szerezzék vissza rokkant nyugdíjukat, melytől megfosztották őket. A csoport véleménye szerint a magyar kormány a nemzetközi normákkal ellentétesen cselekszik azzal, hogy megszünteti a baleseti és a rokkantsági nyugdíjakat, s megszüntette a társadalombiztosítási védelmet.
     Míg az Európai Unió tagállamaiban emberhez méltó körülményeket biztosítanak a korhatár alatti rokkantaknak, Magyarországon kiszolgáltatottság vár a súlyos betegekre, segélyszerű havi ellátásból kell tengődniük. Ez az összeg az egy főre jutó létminimum fele, vagy harmada. Fokozatosan az öngondoskodás irányába terelik a megváltozott munkaképességűeket. Az új alaptörvény szerint a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni. A fiatalokat élethosszig tartó munkára kötelezik a folyton emelkedő öregségi nyugdíjkorhatárral. Komoly terhet rónak rájuk beteg szüleik ellátásával.
     Az Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport megírja, hogy a legtöbb rokkantnál kísérő társbetegség a depresszió, a szorongás, a kilátástalan élethelyzet miatti stressz. Egyre többen panaszkodnak arra, hogy elvesztették minden reményüket, emelkedő tendenciát mutatnak az öngyilkosságok. A statisztikai kimutatás szerint naponta 7-8 ilyen eset történik.
     Kérdést tettek fel a kormánynak és a parlamentnek: nincs-e lelkiismeret furdalásuk az emberéletek pusztulása miatt!? Közönséges rágalomnak minősítik, hogy a rokkantak csalók, ingyenélők és naplopók volnának, akik csak a munkát akarják kerülni. Visszautasítják a kormány-propagandát, miszerint a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanná vált a rokkantak ellátása miatt. Hippokráteszi esküjük megtartására intik az új komplex felülvizsgálati rendszer keretében eljáró orvosokat, hogy ne fordulhasson elő többé, ami egy 51 éves tüdőrákos férfival történt: orvosai gyógyulttá és rehabilitálhatóvá nyilvánították, átképzésre küldték, majd nem sokkal utána betegségébe belehalt.+++

(Az Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport felhívása a www.mszfszk.hu honlapon olvasható.)

Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371

Nincsenek megjegyzések: