Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2012. december 18., kedd

Krízishelyzetek a szeretet ünnepén

sakál- Az alábbi kis összefoglalóhoz magam is csatlakozom a következőkkel: Párommal albérletben lakunk, saját tulajdonú lakás híján. Az albérlet havi díja 35 ezer forint+rezsiköltségek (gáz,villany, víz, stb.) Párom csökkent munkaképességű 26 évnyi munkaviszony után 44%.-os rokkanttá minősítették 14 féle állandó betegséggel. Mivel a felülvizsgálat időtartalmát megelőzően nem rendelkezett a törvény által előírt 1095 napos biztosítási jogviszonnyal, így nem vált jogosulttá a rehabilitációs járadékra. Nagy nehezen elhelyezkedett egy rokkantakat is foglalkoztató céghez, ahol havi keresete 44 ezer forint. Más bevétele  mellette nincsen! Magam ugyan mellette állok, viszont én álláskereső révén a havi 22 ezer forintból csak annyiban tudom őt segíteni hogy néha bevásárolok, hogy legalább kenyeret tudjuk enni naponta.Tehát nekünk is gond a napi megélhetés, ennek ellenére Kaposvár önkormányzata és családsegítő szolgálata nem törődik problémáinkkal (!) A legutóbbi rendkívüli segély kérelmet is elutasította a helyi hivatal 1405 Ft miatt, mert ennyivel meghaladja sajnos a törvény által előírt egy főre jutó 42 700 Ft jövedelemhatárt párom havi jövedelme (!),ebből is jól látszik hogy a magyar jogrendszer a  becsületesen dolgozó, vagy dolgozni akarókat bünteti, miközben bőkezűen ad a barna bőrű egyéneknek (!) Itt van a tél és a hideg lakásban lenni nem jó, ezért több hivataltól és szervezettől kértünk már segítséget eddig az ígéreteken kívül nem jött tűzifa, így kénytelen voltunk vásárolni, hogy ne fagyjunk meg 2 részletben részben hitelbe. Korábban mind dolgoztunk rendesen a munka világában, sőt Közmunkán is, magam portásként párom takarítóként. Halkan jegyzem csak meg, hogy akkor elvoltunk  havi 2X60.200 Ft-os munkabérből nem a mostani havi 47 ezerből, mindaddig, amíg mind ketten egy időben nem lettünk munkanélküliek és albérletet fizetni, élni akkor is kellet, amely igen nehéz volt! A mostani  helyzet most is hasonló...

Na akkor következzen a Magyar Szociális Fórum által összeállított újabb emberi sorsokat bemutató hírecske:


Fűtetlen lakás, éhezés, nélkülözés - Krízishelyzetek a szeretet ünnepén


Budapest, 2012. december 18. kedd


  Fűtetlen lakásokról, éhezésről és a kötelező szociális segítségnyújtás elmaradásáról adott hírt a Magyar Szociális Fórum kedden, a krízishelyzetekről hozzá érkezett lakossági levelek alapján.

  Budakalász: A párommal és a nővéremmel élek a szüleim családi házában. Csak a páromnak van munkahelye, ebből képtelenség fizetni a gázszámlát. Két napja bekapcsoltuk a fűtést 10 fokra, mert nem szeretnénk fagyhalál áldozatai lenni, de nem tudjuk, hogy miből fogjuk majd kifizetni. 22 éves vagyok és teljesen elkeseredett. Munkát se én, se a nővérem sehol nem találunk. A polgármesteri hivatal nem válaszol a segítségkérésünkre. (A Magyar Szociális Fórum kedden levélben fordult Rogán László polgármesterhez választ sürgetve az érintettek érdekében.)

  Budaörs: Itt állok fűtés és jövedelem nélkül, nagyon súlyos mozgásszervi problémával. Egyedülálló vagyok, kizártak az eddig kapott támogatásokból, a családsegítő hónapokig még telefonon sem jelentkezik, nem segít. Nem tudom hova forduljak, telefonálni, ajánlott leveleket küldözgetni pénzem nincs, elmenni nm tudok fizikai állapotom miatt. Nagyon súlyos krízis helyzetben vagyok. (A Magyar Szociális Fórum levélben kérte Wittinghoff Tamás polgármestertől, hogy tegye meg az élet védelmében szükséges lépéseket, de választ nem kapott.)

  Tiszanána: Súlyosan mozgáskorlátozott édesanyámmal közös háztartásban élek, ő havi 22800 forintos önkormányzati éhbérből, én magam most egy ipari tanfolyamra jelentkeztem, ahol 53000 forintos jövedelmem van. Miután, az önkormányzat tudomására jutott, hogy én oktatásban veszek részt, elvették édesanyám havi 3500 forintos lakhatási támogatását. Fűtetlen lakásban vagyunk kénytelenek telelni. Kérdésem: itt mindent meg lehet tenni a tisztességesen élni akaró emberekkel? (A Magyar Szociális Fórum kedden Dr. Tóth József, Tiszanána polgármesteréhez fordult az ügyben.)

  Budapest: A vizet és a villanyt kikötötték, mire újszülött kislányommal hazatértünk a korházból. Hiába kértem a kormányhivatalt, senki nem tud segíteni. Mostani 25000 Ft gyes mire elég, nem ezt kellene kapnom! Ma felmondták a deviza lakáshitelünket és árvereznek. Két kis gyerekkel mehetünk az utcára. Kilátástalan minden. Nagyon kérem, ha tudnak segíteni vagy egy ügyvédet ajánlani, aki segítene nekünk! Kétségbe esett Anyuka. (Az MSZF szakértői segítségben részesíti az édesanyát.)+++

(Címek és elérhetőségek az újságíró kollégák rendelkezésére állnak az MSZF-nél.)


Kiadta: MSZF SZK
www.mszfszk.hu

www.hitelkarosultakert.hu


Nincsenek megjegyzések: