Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2013. március 11., hétfő

Együttgondolkodás az LMP képviselőivel

Blogunk, valamint  érdekvédelmi csoportunk nevében és magánemberként is fontosnak tartom munkahelyek létrehozását és ezen belül is a közfoglalkoztatás korábbi átalakításának újragondolását és a köz-foglalkoztatottak elismerését és a számunkra is egyenlő jogok megteremtését. Mivel a jelenlegi jobboldali kormányzat nem hallja a fiatal álláskeresők és a közmunkások segélykérő szavait ezért igyekszünk mind több szervezettel együttműködni és együtt gondolkodni. Ennek az együttgondolkodásnak egyik helyi szintű eredménye az, hogy Kaposváron alakult egy közpolitikai csoport a helyi LMP által, amely közpolitikai csoport fontosnak érzi a köz-foglalkoztatottak ügyét és problémáinak lehetséges megoldását.
E közpolitikai csoporttal érdekvédelmi csoportunk is együtt dolgozik és blogunk szerkesztői szakértelmükkel segítik a jelenlegi közfoglakoztatás problémáinak feltérképezését. E feltérképezés első lépcsője Jordanics Anrdás jóvoltából született, melynek címe a "A közfoglakoztatás gyönyörei" című munkaanyag, amely az érintettek bevonásával folyamatosan bővül és formálódik.
Mindenki észrevételét, esetleges kiegészítését érdeklődéssel várjuk a fejlécben megadott elektronikus elérhetőségre.

Ajánljuk minden érintetteknek az alábbi anyagot, amely nem végleges és egyenlőre még csak munka verzió. 



A közfoglakoztatás gyönyörei


Jogszabályi fogyatékosságok:

  • a rendes és a közmunka diszkriminatív megkülönböztetése az utóbbi kárára
  • kettős szabályozás, mely megnehezíti a jogalkalmazást és jogkövető magatartást
  • a vonatkozó jogszabályok gyakori módosítása rontja a hatékony joglakalmázást és jogkövetést

Javaslatok:
  • a közfoglakoztatás beemelése a Munka Törvénykönyvbe, minimálisra csökkentve a foglakoztatási módok közti jogi megkülönböztetést
  • a folyamatos módosítások helyett, a hatályos szabályozás hatékonyabb alkalmazása és ennek fokozott ellenőrzése

Morál és elvárások:
  • a jelenlegi közfoglalkoztatotti bér 15-20 ezer forinttal elmarad a minimálbértől, ez rontja a közfoglalkoztatottak morálját
  • a közfoglalkoztatotti szerződésben szereplő jogok és kötelezettségek ismerete hiányos, főleg az alacsonyabb iskolai végzettségű közmunkások esetében
  • a közfoglakoztatásban nincs lehetőség a közfoglakoztatottak teljesítmény/munkamorál alapú szelektálásra, így az gátolja e foglakoztatási forma hatékonyságát
  • alacsony társadalmi megbecsülés

Javaslatok:
  • a közmunka esetében is a minimálbért kell alapnak tekinteni („egyenlő munkáért, egyenlő bért”)
  • a munka világába történő visszavezetés jegyében, a 4-6 hónapos foglakoztatás nem célszerű, mert az pontosan azoknak kedvez, akik csak a segélyért vesznek részt a közmunkaprogramban és a hosszú távú munkavégzésre morálisan képtelenek
  • a közfoglakoztatás rendszerébe fontos szerepet kell, hogy kapjon a szelekció, melynek segítségével kizárhatók a munkamorált aláásó, antiszociális egyéneket, ezért lehetőséget kell, hogy kapjanak a közfoglakoztatók arra, hogy értékeljék az egyes közmunkások teljesítményét és akit igazolatlan hiányzás, fegyelmezetlenség miatt küldenek el, azt hosszú időre ki lehessen zárni a közfoglakoztatásból
  • a határozott idejű közfoglalkoztatást csak abban az esetben lehetne idő előtt közös megegyezéssel megszüntetni, ha annak szándéka mindkét fél részéről fennáll és nem külső, bürokratikus kényszer miatt jön létre
  • rendkívüli felmondás esetén biztosítani kell a közfoglalkoztatottnak a jogorvoslat lehetőségét, ezért a közfoglakoztatónak kell dokumentumokkal bizonyítania a szerződés felbontását (jelenléti ívek, munkavezetői jelentések, jegyzőkönyvek stb.)
  • a közfoglalkoztatási szerződés mind két felet egyformán kötelezi, ezért fontos, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségűek is kellő felvilágosítást kapjanak jogaik és kötelezettségeiket illetően, erre ha szükséges egy harmadik fél is bevonható tanácsadói minősítésben
  • a közfoglakoztató köteles a munkavégzéshez szükséges munka és munkavédelmi eszközökről gondoskodni, a közfoglakoztatott pedig köteles azok állagát a munkavégzés végéig megőrizni, nem saját/otthoni célra használni, rongálni (minőségi probléma esetén köteles a közfoglalkoztató a jelzett hibát kivizsgálni és ha szükséges orvosolni)

A hosszú távú közfoglakoztatás feltételei:
  • stabil jogszabályi háttér
  • a részvevő felek kölcsönös pozitív hozzáállása, jogi és morális tekintetben
  • a valós megélhetési viszonyokhoz igazodó (minimális) bérezés
  • ha egy közfoglakoztató elégedett egy közfoglalkoztatottal, vagyis a határozott idejű közmunkaszerződés lejárta után, ismételten szeretné közmunkában alkalmazni, úgy ezt ha írásban jelzi az illetékes szervek felé, a megfelelő önerő bizonyításával, úgy az ilyen „visszahívottak”-ra vonatkozó igényeket soron kívül kell elbírálni és az egyéb pályázatoktól, igényektől függetlenül, pozitív elbírálás esetén biztosítani kell az államnak az ilyen közmunkások további közfoglakoztatását a közfoglalkoztató igényeinek megfelelően
  • az önkormányzatoknak, együttműködve a területileg illetékes Munkaügyi Központtal, kötelessége vezetni egy nyilvántartási listát a potenciális közfoglalkoztatottakról és az ő munkaerőigényeikről, az érintett munkanélküliek számának figyelembevételével, a többi közfoglakoztató igényeit felmérve köteles a saját igénylését benyújtani

Nincsenek megjegyzések: