Mesterházy Attila: "Ma az MSZP a legerősebb, legszervezettebb, legfelkészültebb és legnagyobb ellenzéki párt."

 

"Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az a világ, az a Magyarország nem igazságos, ahol egy nyugdíjasnak azon kell gondolkodnia, hogy hogyan osztja be a pénzét! Az a világ, az a Magyarország nem igazságos, ahol egy nyugdíjasnak azon kell aggódnia, hogy csak adósságot hagy-e hátra a gyermekeire, unokáira, amikor esetleg eltávozik. Éppen ezért ő azt mondta: „Attila, nagyon bízom magában, de változást akarok”. Azt mondtam neki, hogy mi is azt akarjuk, és azt akarjuk, hogy neki nyugodt, békés öregkora lehessen.

Aztán találkoztam Miskolcon egy olyan hölggyel, aki egyedül neveli gyermekét, több mint 20 éve dolgozott a szalag mellett egy gyárban, de aztán, amikor bezárták a gyárat, közmunkára küldték. Azt mondta: „magán keresztül is azt üzenném a Fidesznek – mert ők azt mondták nekem, hogy 47 000 forintból meg lehet élni –, hogy ők éljenek meg 47 000 forintból”. Az nem igazság, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy ennek a nőnek úgy kell nevelnie a gyerekét, hogy havi 47 000forintból él, miközben van Fideszes politikus, amelyik napi 47 000 forintból él! Ő is azt mondta nekem, hogy ő is változást akar, és ő tenni is fog ezért.

Aztán – hadd mondjak még egy példát – Szolnokon járva találkoztam egy közalkalmazott házaspárral- Két gyermekük van, mind a ketten tisztességgel dolgoznak, de azt mondják, hogy tartanak a jövőtől, tele vannak aggodalommal. A középosztályhoz tartoznak, de egyre jobban aggódnak azon, hogyan fogják tudni kifizetni a devizahitelüket, és hogyan fogják kifizetni az önköltségen alapuló tandíjat a gyermekeik után. Azon aggódnak, mert érzik, folyamatosan csúsznak lefelé, és tartanak attól, hogy soha nem tudnak majd visszakapaszkodni oda, ahova tartoztak: a középosztályhoz. Azt kérdezték tőlem, hogy „Attila, igazság-e, hogy mind a ketten tisztességgel dolgozunk napi 10-12 órát is, mégsem tudjuk eltartani tisztességgel a családunkat”. Azt mondták, hogy ez a dolgozói szegénység: hiába dolgoznak, mégsem tudnak megélni. Azt mondták, hogy bizony ők is változást akarnak.

Aztán találkoztam Debrecenben egy tanárral, aki annyit mondott nekem, hogy „elnök úr azt képzelje el, hogy minden órámat gyomorgörccsel tartom meg, mert attól tartok, attól félek, hogy ebben a hatalmas Hoffmann Rózsai átszervezésben elvesztem az állásomat. Nem tudom eltartani a családom, nem tudom folytatni azt a szakmát, amit imádok, a gyerekeket a fiatalokat tanítani”. Ő is azt mondta, változást akar.

Aztán találkoztam Szegeden fiatalokkal. Ezek a fiatalok követni akarják azt az 500 000 embert, aki elhagyta az országot, mert azt mondják, hogy itthon még a tandíj miatt el sem tudják végezni az egyetemet. De hogy nem azon a szakirányon, amit megálmodtak maguknak, az már egészen biztos. És afelől is kétségeik vannak, hogy ha elvégezték az egyetemet, és szakmájuk van, akkor hol találnak majd állást. Ők azt mondták nekem, hogy ha majd változás lesz, akkor visszajönnek." (Mesterházy Attila)