Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2012. március 25., vasárnap

Levél Orbán Viktor Miniszterelnök Úrhoz

A Magyar Szociális Fórum szervezésében Budapesten, 2012. március 25-én megtartott Népi Gyűlés követelései az élet védelmében, a létfenntartásért

A Népi Gyűlés megállapította, hogy a jelenleg folytatott politika életekbe kerül. Megélhetésük, otthonuk, családjuk elvesztése miatt embereket kerget öngyilkosságba, a mögöttünk álló télen 330 honfitársunk fagyott meg, a kilakoltatási tilalom tavaly július 1-i feloldása miatt 3 ezren kerültek az utcára, a március 1-én feloldott moratórium miatt 15 ezer embertől készülnek elvenni otthonát. A Népi Gyűlés az élet elleni merényletnek tartja ezt a politikát, és az élethez való legalapvetőbb emberi jog nevében ellenállásra szólít fel vele szemben. Azt akarjuk, hogy mielőbb véget vessenek az életek pusztulását előidéző politikának, nehogy még többen pusztuljanak bele! A Népi Gyűlés szerint mindenekelőtt fel kell számolni a politika alárendelődését a pénzügyi csoportok érdekeinek, és meg kell szüntetni a politika összefonódását a banki érdekekkel, mert a jelenlegi állapot fenntartása óhatatlanul az emberi jogokkal ellentétes cselekedetekhez vezet. Követeljük a kormánytól, hogy
  1. Azonnal állítsa le azoknak az embereknek, családoknak a kilakoltatását, akiknek nincs hová menniük. Követeljük a kormánytól, hogy azonnali hatállyal vonja vissza a végrehajtóknak adott engedélyét, és ne engedje meg, hogy március végéig elárverezzenek 5050 lakást 15 ezer ember feje fölül, sorsukra hagyva őket!
  2. Ne engedje meg a rendőrség igénybe vételét a kilakoltatások lebonyolításában, hanem a rendőrséget csak az állampolgárok életének és biztonságának védelmében használja fel! Tegyék a rendőrök kötelességévé olyan elővigyázatossági intézkedések meghozatalát, amelyekkel elkerülhetik, hogy kilakoltatásuk közben öngyilkosok legyenek emberek. Követeljük a legszigorúbb hatósági fellépés elrendelését azokkal szemben, akik felelőtlen magatartásukkal, vagy szándékosan embereket kergetnek a halálba!
  3. Azonnal fogjanak hozzá olyan intézkedések meghozatalához, amelyekkel megszüntethető, hogy Magyarországon évről-évre tömegesen fagyjanak meg a szabad ég alatt és fűtetlen otthonukban. Az intézkedések sorában a legelsőnek azt tartjuk, hogy megszűnjenek a kilakoltatások, és ne kerüljön még több ember az utcára!
  4. Követeljük a március 1-én feloldott kilakoltatási moratórium érvényben tartását mindaddig, amíg nem orvosolják megnyugtatóan a megélhetési válságot.
  5. Az állam indítson közérdekű keresetet a bankok által megkárosított állampolgárok érdekében, és kényszerítse rá a hitelezőket a hitelezetteknek okozott kár megtérítésére a banki extraprofit terhére.
  6. Követeljük a lakosság rohamos elszegényedésének feltartóztatását. Ennek érdekében a következő azonnali lépéseket követeljük:
-          a 27 százalékos áfa 9 százalékra csökkentését az alapvető élelmiszerek, a mindennapos szükségleti cikkek, az életmentő gyógyszerek és az egészségügyi segédeszközök esetében;
-          a megélhetéshez és az életben maradáshoz szükséges szolgáltatások, így a földgáz, a víz, a csatorna és a villanyáram díját terhelő 27 százalékos áfa 12 százalékra csökkentését; (Számításunk szerint ezzel az intézkedéssel a negyedével csökkenne a rezsiköltség, és több százezer családnak jelentene azonnali könnyebbséget.)
-          az EU-átlagárat messze meghaladó ivóvízdíj EU-átlagra mérséklését;
-          a csatornaszolgáltatói árak jelentős mérséklését;
-          a hatósági árak inflációval arányos kiigazítását az inflációt meghaladó áremelés helyett; az államigazgatási szolgáltatási díjak mérséklését; tegyék költségmentessé a devizahiteles kereseteket;
-          követeljük a kormánytól, hogy ne vonjon el forrásokat az önkormányzatoktól, mert ezzel a helyi adók növelésére kényszerítik őket és növelik a lakosság terheit!
-          vonják vissza azt az előírást, amely arra kötelezi a jövedelem nélkülieket, hogy a tavalyi 5100 Forint helyett 6300 Forintot fizessenek egészségügyi járulékként, mindezt romló egészségügyi szolgáltatások és emelkedő gyógyszerárak mellett.
  1. Követeljük, hogy adják meg a minimálbért a közmunkásoknak is! A 8 órában foglalkoztatott szakképzetlen közmunkások ennek megfelelően 60 ezer Forintot kapjanak kézhez a 47 ezer helyett, a szakképzettek pedig 71 ezer Forintot kapjanak. Ne vonják meg tőlük a műszakpótlékot, és engedélyezzék nekik a túlórát!
  2. Vonják vissza a megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról szóló 2011. december 29-i (CXCI.) törvényt és függesszék fel az „új komplex minősítő vizsgálatok” néven elhíresült intézkedést, mert a rokkantak létét veszélyeztetik.
  3. Vezessék be Magyarországon a magáncsőd intézményét!
  4. A kormány szerezzen érvényt az élethez való emberi jognak. Maradéktalanul tegyen eleget az „Emberi Jogok Egyetemes Törvényéből” fakadó kötelezettségének!
  5. A Népi Gyűlés állandó bizottságot állít fel, hogy nyomon kövesse követeléseinek teljesítését, és tovább lépjen. Felhatalmazta a megalakuló bizottságot arra, hogy képviselje követeléseit a kormánnyal folytatandó tárgyalásokon. Követeljük a kormánytól, hogy tárgyaljon a népi gyűlés képviselőivel!
  6. Ha a kormány nem volna hajlandó teljesíteni azonnali követeléseinket, és ésszerű időn belül nem válaszolna követeléseinkre, akkor további akciókat helyezünk kilátásba életünk és megélhetésünk érdekében.
  7. A fenti követeléseket még ma eljuttatjuk Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Kelt Budapesten, 2012. március 25-én, Vasárnap

LEVÉL ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖKNEK
Orbán Viktor Miniszterelnök úr részére
fax: 7950392

Miniszterelnök úr!

Továbbítom Önnek a Magyar Szociális Fórum szervezésében 2012. március 25-én megtartott „Hagyjatok minket élni!” c. Népi Gyűlés követeléseit kormányától. (Lásd mellékleten!)
Sajnálom, hogy az életek védelmében, a létfenntartásért, az élethez való jog érvényre juttatásáért rendezett gyűlésre szóló meghívásunknak nem tett eleget, senkit sem bízott meg, hogy maga helyett képviselje kormányát a gyűlésen, és március 19-én ugyanerre a címre eljuttatott megkeresésünket válaszra sem méltatta!
Távolmaradásukat a Népi Gyűlés résztvevői úgy értékelték, hogy az Ön kormányát nem érdekli, mi az emberek véleménye és gondja, és mit akarnak emberhez méltó megélhetésük biztosításáért. A Népi Gyűlés követeléseiből most megtudhatja.
Bízom benne, hogy felülvizsgálja álláspontját, és mielőbb fogadja a Népi Gyűlés megbízottait a követelésekről folytatandó tárgyaláson!

2012. március 25.                                                Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum szervezője

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Magyar állampolgárságomról nem lehetne lemondani ? Elegem van már a sok nélkülözésből az emberi jogok sárba tiprásából Magyarországon sajnos jelenleg diktatúra van lehetne ez miatt külföldön politikai menedékjogot kérni ?

Névtelen írta...

Ha tényleg leviszik a közmunkáért járó béreket és csökkentik a szociális segélyt akkor példát statuálva mert nincs már vesztenivalónk a politikusok ellen kell minden eszközzel fordulni !!!

Névtelen írta...

Ha elérkezik az az idő hogy egyik nap arra ébredsz éhes vagy és várod hogy fejed fölül mikor viszik el a lakásod nem sok alternatívád marad közhasznú munkásként előfordulhat bárkivel ez sajnos a a mai Magyarországon. Az öngyilkosságnak szerintem nincs értelme ha már ilyen kemény a helyzet inkább haljon meg egy politikus akin esetleg több millió ember élete (halála) múlik !!!