Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2012. március 1., csütörtök

Policy Agenda elemzése

2012.02.28. 21:49 | Utolsó módosítás: 2012.03.01. 0:05
  

Valójában csak 30 ezer a bűvös 47

A Policy Agenda elemzése rámutat arra, hogy a közmunkások többsége ebben 

az évben hatórás munkára lesz fogva, így a bérük a 47 ezer forint töredéke, 

mindössze 35 ezer forint  lesz - írja a szerdai Népszabadság.


A közmunkásokat hat órában és csak néhány hónapig alkalmazzák (NOL)


Miközben dúl a kommunikációs háború arról, meg lehet-e élni 47 ezer forintból – Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az év elején azt mondta, a közmunkában részt vevők 47 ezer forintos bért kapnak, ami „szerény, de biztonságos megélhetést” biztosít, mert legalább több a 28 500 forintos segélynél –, addig Orbán Viktor kormánya szinte titokban, egy salátatörvénybe rejtve a legelesettebbek szociális segélyét húsz százalékkal megvágta.
Így aztán sokkszerűen ért több százezer családot, amikor februárban kézhez kapták a tartós munkanélkülieknek járó foglalkoztatáshelyettesítő támogatást, ami januártól 28 500-ról 22 800 forintra csökkent. Az erről szóló hírt először az Fn.hir24.hu közölte.


A Policy Agenda elemzése rámutat arra, hogy a közmunkások többsége ebben az évben hatórás munkára lesz fogva, így a bérük a 47 ezer forint töredéke, mindössze 35 ezer forint lesz.

Ráadásul a hat órában foglalkoztatottak zömét nem egész évben alkalmazzák majd, hanem csak néhány hónapig, így a munkabérük egy évre vetítve átlagosan 30 ezer forint körül alakul majd. Ennek fényé­ben látható, hogy Matolcsy György vagy nincs tisztában azzal, mekkora összegű költségvetési tételeket csoportosított gazdasági miniszterként a legszegényebb háztartásokhoz, vagy nem mondott igazat.
A tartósan munka nélkül élő rászorulók zöme nem fog éves szinten átlagosan havi 47 ezer forintot keresni, akik pedig munka nélkül maradnak, nem 28 500 forintot, hanem csupán 22 800 forintot kapnak havonta a magyar államtól. Ha egyáltalán. Ha ugyanis a rászoruló nem fogadja el a számára felkínált közmunkát (függetlenül attól, az illetőnek milyen az iskolai végzettsége), évekre kiesik a szociális ellátórendszerből, és semmilyen juttatásra nem lesz jogosult.
Ez a rendelkezés kisebb eltérésekkel ugyan, de a korábbi, szocia­lista kormányok alatt is létezett. Az viszont már az Orbán–Matolcsy-féle szociálpolitika újítása, hogy az önkormányzatok dönthetnek arról, ki érdemes és ki nem a foglalkoztatáshelyettesítő támogatásra. A rászoruló így akkor is repül a rendszerből, ha nem teljesíti az önkormányzatok segélyezéshez kötött feltételeit, amelyek többségükben nemcsak megalázóak, hanem gyakran teljesíthetetlenek is a mélyszegénységben élőknek.
További részletek a Népszabadság szerdai számában

Nincsenek megjegyzések: