Az "erkölcsön" nyerészkedtek, 400 ezer
munkanélküli lett hirtelenjében, életvitel-vizsgálatot tartottak: a 20.
században számos alkalommal indultak éhségmenetre a munkások. A 21
században a Közmunkás Szakszervezet hívja demonstrálni szegényemberek
tízezreit.
1932, 1936, 2012 -
amerikai, brit és nem utolsó sorban magyar éhségmenetek dátumai.
Mindjárt egy újabb évszám is kerül a "menetkalendáriumba", nevezetesen
2013, hiszen az Országgyűlés első ülésnapján közmunkások tömege gyűlik a
Kossuth-térre, hogy deklarálja: nem akar szép csendben éhen halni. És
bizony sokan gyalog jönnek a télben, ahogy az "elődök" tették - a
nepszava.hu úgy tudja, több mint tucatnyi helyről megyéből startolnak az
emberek, akik aztán három (egy Dunántúlról érkező, egy
Észak-Magyarországról beköszönő, illetve egy Kelet-Magyarországról
befutó) menetbe olvadnak össze, hogy aztán a Parlament előtt
egyesüljenek.
Ami a múltat illeti: az
első világháború és a nagy gazdasági világválság árát a már öntudatára
ébredt, sok helyen szavazati joggal is bíró munkásosztállyal kívánták
megfizettetni a recesszió előidézői. Gyárakat zártak be - munkások
tömegét lökve az utcára: egyik napról a másikra teljes városok, térségek
dolgozói lettek munkanélküliek. Azok bérét, akiknek megmaradt az
állása, radikálisan felére, harmadára csökkentették. Tömeg kényszerültek
feladni az ekkora már humanizált munkás-életmódot: a hétvégi foci
meccsre járást, a közös szórakozást, a kivívott szabadidőt újra
felváltotta a nyomor. A városi szegénység ismét a 19. századi szintre
süllyedt, nőtt a gyermekhalandóság, az angolkór, és a tüdővész szedte
áldozatait. Munkanélküliek tömegei éltek fűtetlen lakásokban vagy
kerültek utcára.
Lovasrohammal feleltek
Az első, nagy tömeget megmozgató éhségmenetet a Brit Nemzeti Munkanélküli Munkások Mozgalma szervezte 1932-ben. A Brit-szigeteken ekkor 2,75 millió ember küszködött a munkanélküliséggel. A "masírozók" célpontja a londoni Parlament és a Hyde Park volt: 19 menet startolt különböző helyszínekről, útjuk során a közösen megfogalmazott követeléseikhez gyűjtöttek aláírást. A petícióban az 1931-es évben elfogadott embertelen és megalázó törvények megváltoztatását követelték, melyet a londoni parlamentben kívántak a képviselőknek átnyújtani. (Összesen egymillió szignálták a követeléseket).
A skóciai Glasgowból indulók érkeztek először Londonba, ahol ekkor már 75 000 ember menetelt a Hyde Park irányába. A hatalom megijedt az óriási és egyre gyarapodó tömegtől, melyben többen forradalmi jelszavakat skandáltak. A kormány hírzárlatot rendelt el és Hyde Park bejárata elé lovas rendőröket vezényelt a gyalogló tömeg ellen, a lovasroham után 75 súlyos sebesült maradt a "munkáscsatatéren" - a kormánynak sikerült elérni, hogy a petíciót a menekülők ne adhassák át. A hatalom ugyan az adott pillanatban csatát nyert, ám a munkások és a munkanélküliek nem adták fel: mindennapossá váltak a tiltakozások, tüntetések, sztrájkok és menetek.
Keresztes hadjárat
Jarrow - egy észak-kelet angliai kisváros - munka nélkül maradt férfiai 1936-ban keltek útra, hogy megvédjék becsületüket - a menet a Jarrow Crusade, azaz a Jarrow Keresztes Hadjárat nevet kapta. Jarrow hajógyárát 1934-ben zárta be tulajdonosa, és ezzel a kisváros munkásainak mindegyike elvesztette állását. A gyár bezárását követő 26 hétig folyósították a munkanélküli segélyeket (megjegyzendő: ez az ellátás ma Magyarországon 12 héten át jár), majd a kormányzat úgynevezett "rászorultsági felmérést" végzett a szegény családok között, azt vizsgálva, hogy: képesek-e segítség nélkül eltartani magukat; milyen életmódot folytatnak; méltóak-e a további segélyre. A munkanélkülivé vált embereknek így a nyomoron, éhségen, fűtetlen lakásokon túl a mindennapi megaláztatás is osztályrészül jutott. Lustának, mocskosnak, munkakerülőnek bélyegezték őket. 1936-ban 200 munkás férfi gyalog indult Jarrowból Londonba, hogy elmondják az igazságot. Nem lusták! Nem koszosak! Nem csavargók! Csak nincs munkájuk. 470 kilométert gyalogoltak a becsületükért.
Az erkölcs nevében
Az USA autóipara rendkívüli fejlődésnek indult - Henry Fordnak köszönhetően - az 1920-as években, a központ Detroit, a Ford autógyár legnagyobb telepe volt. Ám a 1929-es válság hatására az autógyártás kapacitása a negyedére zuhant, és Michigan államban 400 ezer autóipari munkás vesztette el állását. (Az USA-ban az utcára kerülőknek ekkor nem járt munkanélküli segély, sem egészségbiztosítás - mindössze napi 15 cent támogatással kellett beérniük.)
Henry Ford a helyzetet saját hasznára fordítva munkásait elbocsátotta és helyükre munkanélkülieket vett fel, mégpedig az eredeti bér ötödéért, így egy dollárra csökkent a napi járandóság. (Ami korábban sem volt öt dollár, ugyanis Ford bérrendszere ötdolláros-trükként híresült el, mivel a teljes bér megadását különböző erkölcsi feltételekhez kötötte. Rendezett családi életet kellett élni, nem lehetett kocsmába járni - a feltételek betartását saját rendőrsége ellenőrizte, és így elérte, hogy valójában egyetlen munkavállaló sem kaphatta kézhez az 5 dollárt.)
Henry Ford híres volt diktatórikus módszereiről: gyáraiban tilos volt szakszervezetet alapítani, alkalmazottai közé besúgókat épített be, hogy a munkások minden mozzanatáról tudjon, és mindössze napi 15 perc pihenőidőt engedélyezett alkalmazottainak. Nevéhez fűződik a futószalagon történő munkavégzés bevezetése. Saját rendőrséggel rendelkezett, melynek vezetésével a volt boxbajnokot, Harry Bennett-et bízta meg. Az ő feladata volt a gyáron belüli rend fenntartása, a munkások állandó figyelemmel követése. A Ford rendőrség módszerei nagyban hasonlítottak a korabeli maffaiáéhoz. Később Henry Ford a Náci Németország és Hitler nagy rajongója lett. Oly annyira, hogy első amerikaiként kapta meg Hitlertől a Porosz Fekete Sas Érdemrendet. Őt tartják az amerikai nemzeti szocializmus motorjának, anyagi támogatójának.
Fagyos vízzel oszlattak
1932 március 7-én az év legfagyosabb napján a Ford gyár elbocsájtott dolgozói tüntetést hirdettek Detroitban. Munkát, kenyeret, béremelést, Ford kórházának ingyenes használatát munkások és munkanélküliek számára, valamint a gyárban uralkodó faji megkülönböztetés megszüntetését, a Ford rendőrség és besúgók alkalmazásának felszámolását követelték. Az 5-6 ezer munkanélküli gyalog indult Detroitból a szomszédos Dearbornba, a legnagyobb Ford gyárhoz. A város határáig békésen vonultak a tüntetők, azonban ott a Ford rendőrség vezetője Harry Bennett autójából a tüntetők közé lőtt. Ekkor elszabadult a pokol, és a tüntetők a rendőrökre támadtak, azok pedig fagyos vízzel oszlatták a tömeget az év leghidegebb napján. Több lövés dördült el, melyben négy tüntető vesztette életét. (A Ford munkások egészen 1947-ig küzdöttek jogaikért, ekkor sikerült kollektív szerződést kötniük a cég vezetésével.)
Az éhségmenetek szereplői munkanélküliek és velük szolidáris munkások voltak. Nem voltak hivatásos forradalmárok, nem törtek hatalomra, csak becsületben, tisztességben akartak élni. Neveikre nem emlékszik a történetírás, mert nem egyenként, hanem együtt és közösen jelentették a meneteket, a mozgalmat, az ügyet. Hétköznapi hősök voltak. Példát mutattak mindenkinek, hogyan lehet méltósággal kiállni egymásért, magukért, egy jobb világért.
Lovasrohammal feleltek
Az első, nagy tömeget megmozgató éhségmenetet a Brit Nemzeti Munkanélküli Munkások Mozgalma szervezte 1932-ben. A Brit-szigeteken ekkor 2,75 millió ember küszködött a munkanélküliséggel. A "masírozók" célpontja a londoni Parlament és a Hyde Park volt: 19 menet startolt különböző helyszínekről, útjuk során a közösen megfogalmazott követeléseikhez gyűjtöttek aláírást. A petícióban az 1931-es évben elfogadott embertelen és megalázó törvények megváltoztatását követelték, melyet a londoni parlamentben kívántak a képviselőknek átnyújtani. (Összesen egymillió szignálták a követeléseket).
A skóciai Glasgowból indulók érkeztek először Londonba, ahol ekkor már 75 000 ember menetelt a Hyde Park irányába. A hatalom megijedt az óriási és egyre gyarapodó tömegtől, melyben többen forradalmi jelszavakat skandáltak. A kormány hírzárlatot rendelt el és Hyde Park bejárata elé lovas rendőröket vezényelt a gyalogló tömeg ellen, a lovasroham után 75 súlyos sebesült maradt a "munkáscsatatéren" - a kormánynak sikerült elérni, hogy a petíciót a menekülők ne adhassák át. A hatalom ugyan az adott pillanatban csatát nyert, ám a munkások és a munkanélküliek nem adták fel: mindennapossá váltak a tiltakozások, tüntetések, sztrájkok és menetek.
Keresztes hadjárat
Jarrow - egy észak-kelet angliai kisváros - munka nélkül maradt férfiai 1936-ban keltek útra, hogy megvédjék becsületüket - a menet a Jarrow Crusade, azaz a Jarrow Keresztes Hadjárat nevet kapta. Jarrow hajógyárát 1934-ben zárta be tulajdonosa, és ezzel a kisváros munkásainak mindegyike elvesztette állását. A gyár bezárását követő 26 hétig folyósították a munkanélküli segélyeket (megjegyzendő: ez az ellátás ma Magyarországon 12 héten át jár), majd a kormányzat úgynevezett "rászorultsági felmérést" végzett a szegény családok között, azt vizsgálva, hogy: képesek-e segítség nélkül eltartani magukat; milyen életmódot folytatnak; méltóak-e a további segélyre. A munkanélkülivé vált embereknek így a nyomoron, éhségen, fűtetlen lakásokon túl a mindennapi megaláztatás is osztályrészül jutott. Lustának, mocskosnak, munkakerülőnek bélyegezték őket. 1936-ban 200 munkás férfi gyalog indult Jarrowból Londonba, hogy elmondják az igazságot. Nem lusták! Nem koszosak! Nem csavargók! Csak nincs munkájuk. 470 kilométert gyalogoltak a becsületükért.
Az erkölcs nevében
Az USA autóipara rendkívüli fejlődésnek indult - Henry Fordnak köszönhetően - az 1920-as években, a központ Detroit, a Ford autógyár legnagyobb telepe volt. Ám a 1929-es válság hatására az autógyártás kapacitása a negyedére zuhant, és Michigan államban 400 ezer autóipari munkás vesztette el állását. (Az USA-ban az utcára kerülőknek ekkor nem járt munkanélküli segély, sem egészségbiztosítás - mindössze napi 15 cent támogatással kellett beérniük.)
Henry Ford a helyzetet saját hasznára fordítva munkásait elbocsátotta és helyükre munkanélkülieket vett fel, mégpedig az eredeti bér ötödéért, így egy dollárra csökkent a napi járandóság. (Ami korábban sem volt öt dollár, ugyanis Ford bérrendszere ötdolláros-trükként híresült el, mivel a teljes bér megadását különböző erkölcsi feltételekhez kötötte. Rendezett családi életet kellett élni, nem lehetett kocsmába járni - a feltételek betartását saját rendőrsége ellenőrizte, és így elérte, hogy valójában egyetlen munkavállaló sem kaphatta kézhez az 5 dollárt.)
Henry Ford híres volt diktatórikus módszereiről: gyáraiban tilos volt szakszervezetet alapítani, alkalmazottai közé besúgókat épített be, hogy a munkások minden mozzanatáról tudjon, és mindössze napi 15 perc pihenőidőt engedélyezett alkalmazottainak. Nevéhez fűződik a futószalagon történő munkavégzés bevezetése. Saját rendőrséggel rendelkezett, melynek vezetésével a volt boxbajnokot, Harry Bennett-et bízta meg. Az ő feladata volt a gyáron belüli rend fenntartása, a munkások állandó figyelemmel követése. A Ford rendőrség módszerei nagyban hasonlítottak a korabeli maffaiáéhoz. Később Henry Ford a Náci Németország és Hitler nagy rajongója lett. Oly annyira, hogy első amerikaiként kapta meg Hitlertől a Porosz Fekete Sas Érdemrendet. Őt tartják az amerikai nemzeti szocializmus motorjának, anyagi támogatójának.
Fagyos vízzel oszlattak
1932 március 7-én az év legfagyosabb napján a Ford gyár elbocsájtott dolgozói tüntetést hirdettek Detroitban. Munkát, kenyeret, béremelést, Ford kórházának ingyenes használatát munkások és munkanélküliek számára, valamint a gyárban uralkodó faji megkülönböztetés megszüntetését, a Ford rendőrség és besúgók alkalmazásának felszámolását követelték. Az 5-6 ezer munkanélküli gyalog indult Detroitból a szomszédos Dearbornba, a legnagyobb Ford gyárhoz. A város határáig békésen vonultak a tüntetők, azonban ott a Ford rendőrség vezetője Harry Bennett autójából a tüntetők közé lőtt. Ekkor elszabadult a pokol, és a tüntetők a rendőrökre támadtak, azok pedig fagyos vízzel oszlatták a tömeget az év leghidegebb napján. Több lövés dördült el, melyben négy tüntető vesztette életét. (A Ford munkások egészen 1947-ig küzdöttek jogaikért, ekkor sikerült kollektív szerződést kötniük a cég vezetésével.)
Az éhségmenetek szereplői munkanélküliek és velük szolidáris munkások voltak. Nem voltak hivatásos forradalmárok, nem törtek hatalomra, csak becsületben, tisztességben akartak élni. Neveikre nem emlékszik a történetírás, mert nem egyenként, hanem együtt és közösen jelentették a meneteket, a mozgalmat, az ügyet. Hétköznapi hősök voltak. Példát mutattak mindenkinek, hogyan lehet méltósággal kiállni egymásért, magukért, egy jobb világért.
N. B. Gy. / nepszava.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése