Eredetileg az Orbán-kormány titka címet szántam ennek az írásnak, de
rá kellett jönnöm, hogy szó sincs itt valamiféle közös elképzelésről,
számtalan jel utal arra, hogy minden vita és ellenvetés nélkül egyetlen
személy akarata érvényesül. Mégpedig azért, mert ez a személy milliós
tömegeket tud a mai napig maga mellé állítani. Vajon hogyan?
Társadalomtudósok hada írt már kötetnyi elemzést a magyar társadalom
individualista mivoltáról, a szolidaritás hiányáról. Ezt a szolidaritást
aztán úton-útfélen emlegetik a baloldali – néha még a liberális –
véleményformálók is, sajnos nagyon szemérmes formában. A legtöbben
szolidaritás alatt legfeljebb azt értik, hogy nem rúgnak bele a
hajléktalanba, vetnek egy-két százast a kéregetőnek.
Ennek az álságos szemléletnek semmi köze a szolidaritáshoz. A hamis
kép legékesebb példája a „segélyért munkát” lózung, ami mindkét oldalon
heves helyeslésre talál. Holott legalább a szocialistáknak már évek óta
ordítaniuk kellene: munkáért munkabér jár, munkavállalói jogokkal, nem
segély. Az egyetértőn bólogatók nem veszik észre, hogy maguk alatt
vágják a fát. Ha a közmunkásnak lehet a hivatalos minimálbérnél
kevesebbet fizetni, ha nem jár neki szabadság, cafetéria, munkaruha,
felmondási indok és idő, akkor a most még dolgozók hamar azon kaphatják
magukat – mint ahogyan ez Lézervárosban megtörtént –, hogy állásukért
egy munkanélkülivel kell megküzdeniük. Hiszen a közmunkás alkalmazása
jóval olcsóbb. A munkáltató meg röhög a markába.
A legtöbben a munkanélkülit félanalfabéta, semmihez nem értő,
gondoskodásra áhítozó véglénynek képzelik, holott közép-, sőt felsőfokú
végzettségűek ezrei kajtatnak munkahely után, főleg az ötvenes és a
nagyon fiatal korosztályból. Mennyivel gazdaságosabb kirúgni a
szabályosan foglalkoztatott munkást, és havi 47 ezerért (kb. 80 ezres
költség) felvenni egy közmunkást! Bónuszként még besöpörhetjük az
elismerést is, hogy mennyire érzékenyek vagyunk, amúgy szociálisan.
Kevés szó esik arról, hogy a szolidaritás nem egyenlő a
jótékonykodással, a szolidaritás egy közösség kemény önérdeke. Hogy nem
hagyjuk átvágni magunkat hazug szentenciákkal. Mert Orbán Viktor erre
építette egész világát: „aki nem dolgozik, ne is egyék”, meg „minek az a
sok vita, nyavalygás, dolgozni kell és kész”, legújabban „legyen úgy
minden, mint régen”. Kártékony közhelyek ezrei ömlenek a beszédeiben,
mintha nem is az „elit” ELTE-re járt volna, hanem a felcsúti
nyárikonyhák falvédőiről szedte volna össze a bölcsességét.
Vég nélkül lehetne sorolni a példákat „az állami tulajdon
jótékonyságától” a „magyar föld szentségéig” a sok bornírt marhaságot,
amiknek azonban mindannyiunk számára kemény következményei lesznek.
Lerobbant közszolgáltatások, bojároknak kiszolgáltatott zsellérség,
kegydíjon tengődő öregek. (Nem a jelenlegi nyugdíjasok, azok szerencsére
egész jó helyzetben vannak – magamat is beleértve –, hanem a mostani
negyvenesek, ötvenesek, akiknek a megtakarításait elszórták az új
méltóságosok kistafírozására.)
És a mutatvány bejött. Részint azért, mert az ellenoldaliak nagy
része is egyetért e közhelyekkel. Főképp pedig azért, mert a liberális
baloldal képtelen érthető, egyszerű mondatokban megfogalmazni – sajnos
nem is túl szilárd – álláspontját. Belebonyolódik a tudományoskodó
kifejezésekbe, ahelyett, hogy nyíltan megmondaná: „Te sem vagy
felsőbbrendű, és ha azt képzeled, megúszod, tévedsz. Csak akkor
juthatunk ötről-hatra, ha együtt próbálunk meg kikászálódni a
katyvaszból.” Pedig nagy szüksége lenne ennek a társadalomnak a tiszta
beszédre, még ha sokaknak a sértettség lenne is az első reakciója.
Forrás: népszava.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése