Közösségi oldal, fórum

Megújult és ismét elindult A Blog Közösségi portálja, fóruma, amely itt érhető el facebook felhasználók részére:
https://www.facebook.com/groups/171189799727221/

2013. február 27., szerda

115 ezer forintból csak 47 ezret adott oda a kormány emberek százezreinek

Alapvetően nehezíti a közmunkaprogram megítélését, hogy nincsenek megbízható számok a területen. Azaz, csak más adatokból levont következtetésekből tudható, hogy hány embert is érinthet a program, és hányan képesek elhelyezkedni a közmunka után a nyílt munkaerőpiacon. A Policy Agenda így az alapvető jogok országgyűlési biztosa által készített vizsgálati jelentésben szereplő kormányzati adatok, illetve a KSH, valamint a Magyar Államkincstár foglalkoztatási és költségvetési számait elemezve próbálta kideríteni, hogyan festhet a valós kép a közfoglalkoztatásban.
A kormány annak érdekében, hogy növelje az érintetti kör létszámát, inkább a rövid távú programokra fekteti a hangsúlyt. Azaz, egy közmunkás átlagosan nem dolgozhat 12 hónapot egy évben, hanem ennél csak jóval rövidebb időt. A kormányzati kommunikáció szerint 2012-ben mintegy 280 ezer ember vett részt közfoglalkoztatási programban. E szám azért is meglepő, mert az ombudsman által készített vizsgálati jelentésben szereplő kormányzati adat október végéig 289 ezer fő volt. Amennyiben ez utóbbi az igaz, akkor egyrészt november-decemberben már nem lépett be új ember a közfoglalkoztatásba, másrészt valahogyan eltűnt 9 ezer fő. Miután ez nem lehetséges, ezért ebből csak az következhet, hogy nincsenek pontos információi a kormánynak az általa foglalkoztatottakról.A KSH foglalkoztatotti adatai alapján október végéig átlagosan havonta 90 ezer ember dolgozott közfoglalkoztatásban. Azaz, a teljes részvételi adatok és átlagos havi résztvevői számok alapján egy közmunkás 2012-ben átlagban mintegy három hónapig dolgozhatott. A maradék időben vagy a minimális juttatást jelentő foglalkoztatást helyettesítő támogatást (22.800 forint/hó) kapták az emberek, vagy nem kaptak semmilyen ellátást az államtól.
Mennyiből is élt egy közmunkás?
A fenti számok alapján azt lehet látni, hogy 2012-ben egy átlagos közmunkás, aki nehéz körülmények között élt, mintegy 3 hónapig kapott a közmunkáért 47 ezer forintot, majd 9 hónapon keresztül foglalkoztatást helyettesítő támogatásként 22.800 forintot. Ez átlagosan havonta 28.850 forintot jelent.
Ugyanakkor az adatok (amelyeket az ombudsman számára átadott a kormány) azt mutatják, hogy a közfoglalkoztatásban résztvevők 34 százaléka nem kapott foglalkoztatást helyettesítő támogatást akkor, amikor lejárt a közmunka ideje. Ha például a családban valakinek van normál munkaviszonya (ha csak minimálbérért is dolgozik), akkor az egy főre eső jövedelem ebben a famíliában már magasabb, mint amit a jogszabályok által megállapított jogosultsági határ, ezért jövedelempótló támogatás nem jár. Azaz, a közmunkás semmilyen ellátásra nem jogosult, miután véget ért számára a közmunka. Ilyen módon egy ilyen ember éves átlagos bevétele nem éri el a 12 ezer forintot sem.
Az sem reális kormányzati állítás, hogy a közmunka ugródeszka az érintett számára. A kormány által október végén nyilvánosságra hozott adatok szerint a közfoglalkoztatottak 19 százaléka térhetett vissza a nyílt munkaerőpiacra. Ugyanakkor az ombudsmani jelentésben szereplő statisztikák alapján ez az arány csupán 4,3 százalék. Az egyén számára pénzügyi és mentális kudarc a közmunka, ráadásul az államnak pénzügyileg sem éri meg: tavaly mintegy 130 milliárd forintot költöttek el közfoglalkoztatás címén. Ez egy foglalkoztatottra vetítve 115 ezer forintot jelent havonta, amelyből, ahogy az adatok is mutatják, átlagosan 47 ezer forintot kaptak meg az érintettek. A többi a rendszer működtetésére, valamint adókra és járulékokra ment el.
Még akkor is olcsóbb lett volna a program, ha mind a 280-290 ezer közfoglalkoztatásban résztvevőnek féléven keresztül havonta 47 ezer forintot adott volna az állam segélyként. Ebben az esetben megspórolná az ember számára méltatlan és bürokratikus rendszer fenntartását. De láthatólag a jelenlegi politikai erők nem tudnak elszakadni attól a vélt társadalmi elvárástól, hogy csak azok kapjanak állami támogatást, akik ezért gyakran megalázó dolgokat is elvállalnak.
Ez az év sem lesz jobb
Idén elvileg több pénzt költhet el a kormány közfoglalkoztatásra, mint idén. A nagyságrendileg 154 milliárd forintnak ugyanakkor fedezetet kell biztosítania a valamelyest megemelt (bruttó 5,1 százalékkal) közfoglalkoztatási bérre. Amennyiben továbbra is ilyen pazarló lesz a rendszer, mint most, akkor 2013-ban átlag három havi foglalkoztatással számolva 330 ezer embert érinthet a közfoglalkoztatás, de az átlagos havi létszám csupán 105 ezer fő lesz. Azaz, a jelentősen megemelt forrásokkal együtt is csak 15 ezer fővel lesz képes emelni a kormány a közfoglalkoztatotti létszámot 2012-es évhez képest.
Ugyanakkor az is látszik, mivel az ország költségvetési helyzete nem teszi lehetővé, hogy a közfoglalkoztatotti bér ismét elérje a minimálbért, ezért a későbbiekben sem várható ennek jelentősebb változtatása. Ezért vagy kevesebb közfoglalkoztatottat szabad csak a rendszerbe beengedni, vagy el kell rugaszkodni attól a mai elvtől, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék.

Nincsenek megjegyzések: